Made in Serbia
Szarajevó főutcáján 11 541 üres, piros műanyag székkel emlékeztek meg a húsz éve kitört, 1992-95 között dúló polgárháború 11 541 ártatlan civil helyi áldozatáról.
Az ellentmondásos nyilatkozatairól híres, boszniai muzulmán származása ellenére a polgárháború alatt a szerbeket pártoló, Miloševićet és Karadžićot éltető, világhírű filmrendező Facebook-profiljára az eseménnyel kapcsolatban egy fényképet töltött fel, ami szerint a székek szerbiai gyártmányúak, a származást tanúsító matrica alapján. (Egyébként nem tartom valószínűnek, hogy Szerbiából importálták volna a díszletet, hiszen például a kínai gyártmányú fröccsöntött műanyag székek bizonyára olcsóbbak, de mindennek e történet szempontjából nincs jelentősége.) UPDATE: egy Szarajevóban élő olvasónktól: "tényleg Szerbiából importálták őket, itt Szarajevóban is téma volt, hogy a politikusok ennyire hülyék és provokáltak, vagy csak ennyire nem néztek körül... Valószínűleg az utóbbi :)"
Kusto a képhez az alábbi kommentárt fűzte: "Vásároljunk hazait!" E viccesnek szánt utalással Bosznia-Hercegovina önálló államiságán élcelődött. Nagyon nem ül ez a "poén". Jó érzésű belgrádi szerbek, Szerbia más városainak a lakói is az eseményhez méltó kommenteket fűztek a történethez:"Soha többé ne forduljon elő ilyesmi." stb.
A "senki sem próféta a saját hazájában" mondásra Kusturicán kívül kevesen szolgáltak rá jobban. A világszerte elismert bosnyák filmes Szerbiában komoly megbecsülésnek örvend. A Szerbia és Bosznia között lévő határfolyó, a Drina szerb oldalán saját, teljes egészében fából készült házakból álló falut is építtetett, Drvengrad néven (német neve: Küstendorf, amit Kusto saját becenevéből alakított ki). De ez csupán egy példa arra, hogy Szerbiában mennyire áll neki a zászló. Például tavaly év vége óta a Szerb Síszövetségnek is az elnöke az időközben pravoszláv hitre tért, és a szerb Nemanja keresztnevet felvevő művész (bár az Emirt is használja továbbra is).
Abban, hogy szülővárosában nem szeretik, nem kevés az önrész is, amit a fenti beszólása is tanúsít. Bocsánatkérés helyett a "legjobb védekezés a támadás" elvet követte, többek között a Facebookot a modern technológia által biztosított pöcegödörnek nevezte.
A bosnyákok kemény kritikával illették egykori földijüket. Emir Hadžihafizbegović bosnyák színész frappánsan foglalta össze a vele kapcsolatos érzéseit: "Két Kusturica létezik: az egyik Emir, két remek film rendezője, a tősgyökeres szarajevói; és Nemanja, a szerencsétlen Mokra Gora-i vesztes. (Mokra Gorán épült fel a falva, Drvengrad.) Ha Emir tudná, hogy mit csinál Nemanja, már rég a fejét venné."
Bármennyire is ízléstelen, de azért Kusturica mégsem egy háborús bűnös. Ugyan szülővárosával, Szarajevóval verbálisan már húsz éve hadban áll, de még csak azt sem lehet róla elmondani, hogy az elvtelen haszonlesés motiválta, amikor az erőszakos nagyszerb politika mellett foglalt állást. Kusturica egy nagy művész, aki egy vállalhatatlan oldal mellett kötelezte el magát. Talán a Quisling terrorját éltető, Hitlert bálványozó norvég íróhoz, Knut Hamsunhoz hasonlíthatnánk (1890-es, Éhség című regényét sokan az első posztmodern remekműnek tartják), aki Nobel-díját Goebbelsnek ajánlotta fel. Bár Kusturica Hamsuntól eltérően a nyílt terror mellett soha sem állt ki.
