Blogunkban elsősorban a Szerbiával és a volt jugoszláv térséggel kapcsolatos hírekkel foglalkozunk, emellett azonban kisebbségi kérdésekkel is. De Azerbajdzsán is szóba került már.
Egy budapesti örmény kifőzdés is tiltakozik
Hogy kerül a balta a tárgyalóasztalra?
Az azeri baltás gyilkos kiadása, majd hazájában szabadon engedése és megjutalmazása, illetve valóságos néphőskénti bálványozása apropóján tovább dagadó botrány előzményeinek utólagos rekonstrukciója során napvilágra került, hogy a magyarországi országos örmény kisebbségi önkormányzat elnöke még időben kérte a kiadatási döntést előkészítő közigazgatási és igazságügyi minisztérium vezetőjét, Navracsics Tibort, hogy sürgősen fogadja őket, mivel értesüléseik szerint Magyarország a bűnöző kiadatására készül, aminek az (utóbb meg is valósult) végkifejlete az lesz, hogy a baltás gyilkos Ramil Safarovot Azerbajdzsánban szabadon engedik és hősként kezelik. Az örmények még csak választ sem kaptak.És megtörtént az egyik legszégyenteljesebb forgatókönyv: Ramil Safarovot pénteken, augusztus 31-én szállították haza Azerbajdzsánba. Még aznap elnöki kegyelemben részesült, a katonatisztet hadnagyból őrnaggyá léptették elő, nyolc évre visszamenőleg (ennyit ült Magyarországon) megkapja a zsoldját, e mellé lakást és autót is ajándékozott neki a kőolaj- és földgázkincsének köszönhetően újgazdag azeri állam.
Ramil Safarov és Azerbajdzsán védelmében egyedül azt lehet felhozni, hogy Safarov karabahi családjából többet örmények mészároltak le, a földrajzilag Azerbajdzsánba ékelődő, ám örmény többségű Hegyi Karabahot Örményország némi kölcsönös, ártatlan civil áldozatokat követelő etnikai mészárlások árán de facto megkaparintotta Azerbajdzsántól és az ifjú azeri hadnagyot származása miatt állítólag Magyarországon a Safarovval együtt a NATO-partnerség keretében résztvevő örmény katonatársai, köztük az áldozata is gúnyolták. Az enyhítő körülmények mindenesetre úgy törpülnek el tette súlya mellett, mint egy golflabda a Naphoz képest.
Safarov nem tett semmi mást, mint hogy előre kitervelten baltával agyonverte egyik alvó embertársát és egy másik örmény katonát is meg akart gyilkolni. Mindössze ennyi volt a teljesítménye, magyarországi börtönévei alatt ezt követően azeri nyelvre lefordította ugyan Szabó Magda Ajtók és Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényeit, de hogy műfordításainak milyen a minősége, arról nincs adat (Még az sem kizárt, hogy a Safarovból kultikus hőst faragó azeri hatalom olyan lektori segítséget biztosított számára, amihez mérhetővel Péntek László is nívós Kámaszútra-fordítással rukkolhatna elő, hiszen Safarovról olyan adat is megjelent, hogy szellemi képességei csupán egy általános iskolás szintjén állnak.).
De a fordítások ide vagy oda, és az eltérő kultúrákból fakadó különbségeket is messzemenőleg tiszteletben tartva; a történelem során ember még nem részesült ennyi jutalomban, úgy, hogy egyetlen értékelhető teljesítménye egy ártatlan, ráadásul alvó embertársának az agyonverése. Safarov lényegében Breivik álmát valósította meg: barbár mészárlásáért hazájában hőst faragtak belőle.
Magyarország pedig sodródik az eseményekkel, aminek a végét még nem látni. Az is lehet, hogy minden csoda három napig tart, és szépen-lassan mindenhonnan lekerül a napirendről ez a kellemetlen affér, Örményországgal helyreáll a diplomáciai kapcsolat és "nincs itt semmi látnivaló" címszó alatt szépen folynak tovább a dolgok. Ha viszont netán Örményország és Azerbajdzsán között pont most törne ki a ki tudja hányadik fegyveres konfliktus, akkor viszont e futni hagyott, baltával faragott néphős megdicsőülése apropóján egy kínos félmondat erejéig bekerülünk a történelemkönyvekbe. No de mi köze mindennek a magyarországi kisebbségekhez? Sajnos úgy tűnik, hogy az égadta világon semmi, pedig kellene.
Fölösleges pénzkidobás?
Annak ellenére, hogy Magyarország jelenlegi határai között a nemzetiségi kisebbségben élők száma elenyésző, a rendszerváltáskor a legjobb szándéktól vezérelve, széleskörű kisebbségi jogokat biztosítottak az itt élő nemzetiségeknek, annak reményében, hogy a jelentős számú határon túli magyarokat is majd hasonlóban részesítik a történelmi Magyarország poszt-trianoni utódállamai. Illetve, mint most is bebizonyosodott, idehaza is inkább inkább csupán látszatjogokat biztosítunk. Az örmények a Magyarországon elismert tizenhárom nemzetiség egyike. Ha az elnöküket nem képes fogadni annak a tárcának a vezetője, amelyik a súlyos nemzetközi diplomáciai bonyodalmakat okozó döntés operatív kivitelezésében kulcsszerepet játszik, akkor hogyan várhatjuk el, hogy a magyarországi nemzetiségi politizálás több legyen, mint az államilag támogatott, költséges hagyományápolás és az etnobizniszre épülő, "megélhetési kisebbségi képviselők" közpénzekből fenntartott játszótere? Az 1993-as törvényt felváltó tavalyi ugyan némiképp finomított a kereteken, de nem forgatta fel alapjaiban a rendszert.
Bármennyire is szeretném, ha ennek az ellenkezőjét mondhatnám, de sajnos úgy tűnik, hogy nem nagyon tudnék észérveket felsorolni a mellett, miért is kell a magyar adófizetőknek fenntartani, hogy a választásokon nemzetiségi listákon, esetenként az adott nemzetiséghez tényleges kötődéssel nem is rendelkező, a kisebbségi nyelvet egyáltalán nem-, vagy csak alapszinten beszélő kisebbségi képviselőket szavazzanak meg? Nem ritkán néhány tucat szavazattal választanak meg nemzetiségi politikusokat, akik az államilag leosztott közpénzekből csippentenek le valamicskét, súlyuk viszont, mint kiderült, semmi. Nem szeretem a "lélegeztetőgép-algebrát", de nem tudok mást mondani: ha a kormányzati vezetőink egy cseppet sem veszik komolyan a kisebbségi vezetőinket, akkor ezt a rendszert nincs értelme fenntartani. Aki csupán örmény, szerb, szlovák, horvát, sváb stb. népviseletes táncházba járna, az fizesse meg magának, miért legyen ez a hobbi kiemelten kezelve például a vasútmodellezéshez képest?
Így mutatunk példát?
A magyarországi progresszív kisebbségi képviselet célja, mint fentebb írtam, az lenne, hogy hivatkozási alapként a szomszédos országok poszt-trianoni határai mögött rekedt magyar kisebbség részére is viszonossági alapon kérhessünk hasonló jogokat. Vagyis, mint a két világháború között, király nélküli királyságunkat vezette a tenger nélküli tengernagy, most a (ténylegesen szinte) nemzetiségek nélküli (nemrég még az ország hivatalos nevében is) köztársaságunkban képviselik a nemzetiségeinket az önkormányzati vezetőik. Papíron túlságosan is védjük a szinte csak alig létező kisebbségeket, viszont amikor nagy ritkán, mint a jelen esetben is, egy néptáncrendezvénynél fajsúlyosabb kérdésben kérnek meghallgatást, süket fülekre találnak.
Képzeljük el, hogy egy hasonló szituációban, teszem azt, ha egy Belgrádban börtönbüntetését töltő, székelyföldi magyart meggyilkoló román nemzetiségű, román állampolgárt készülne Szerbia kiadni Romániának, ám a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke információi szerint a gyilkost Romániában elnöki kegyelemben részesítenék és hősként kezelnék, és ez ügyben kérne kihallgatást a szerb igazságügyminiszternél, aki viszont nem fogadná, mennyire fel lennénk háborodva? Nyilván mások az arányok, Szerbiában mind létszámra, mind számarányukat tekintve jóval több a magát magyar nemzetiségűnek valló, mint Magyarországon az örmény, viszont ezt az asszimetriát a magyar rendszer tudatosan vállalta fel. Attól, hogy eddig fajsúlyos ügy még nem nagyon volt, most visszataszító dolog egy nemzetiségi elnököt levegőnek nézni. Ráadásul a határon túli magyarság (szerintem, mint korábban többször is kifejtettem: támogatandó) bevonását az összmagyar ügyek vitelébe a jelenleg regnáló kormányunk szorgalmazza. Ha a saját kisebbségeinknek viszont csak legfeljebb a hagyományápolásra kiterjedő "játékkártya-lapokat" osztunk, akkor mindez meglehetősen álságos.
