Hírek, vélemények, elemzések, interjúk és beszámolók az exjugoszláv térségből, illetve érintőlegesen a Balkán-félsziget egyéb területeivel kapcsolatban is. Szigorúan szubjektíven. A blogot többen szerkesztjük, az egyes szerzők véleménye nem feltétlenül egyezik meg.
Péter Anna, Papi és Volvo gasztro-útifilmje Szerbiáról. Első rész. Mivel a végefőcímben ki lett írva, gondolom most már nem titok, hogy mi is besegítettünk egy kicsit. :)
UPDATE: Megérkezett a második rész is, illetve egyszer nyilván lesz "vágatlan" verzió.
(A kommenteket kivételesen ne nálunk keressétek, hozzászólni a Malackarajon lehet.)
Bulvár határok nélkül
Ebben nem Meggyes a hibás (és még csak nem is Damu vagy ifj. Knézy)
Egykori szeretőjének többszörös fizikai bántalmazása miatt kénytelen megválni posztjától Kruno Kovačević, a Horvát Állami Felügyelőség főfelügyelője. (Többek között a fenti csúcshivatal hatáskörébe tartozik a munkavédelmi előírások betartásának ellenőrzése, a munkaügyi kapcsolatok felügyelete. Egyes ágazatok, mint az idegenforgalom, a vendéglátás, az energetika, és a bányászat feletti törvényességi felügyelet. A MOL horvátországi részvényfelvásárlásainak felülvizsgálata is az ő feladatuk.)
Kruno Kovačevićet még 2004-ben nevezte ki az akkori kormány e fontos állami pozícióra. Szóvivőjével titkos szerelmi viszonyt is folytatott. A nőt többször tettlegesen bántalmazta. Tavaly, 2010. május 13-án az elagyabulált szerető kórházi látleletet vetetett fel a temperamentumos főnök-szerető úriemberhez méltatlan nőveréséről, az ügy ennek ellenére mostanáig titokban maradt.
Amikor még tombolt a "munkakapcsolat"
A volt szeretőnek, a Vedrana Cetina névre hallgató egykori modellnek – aki jelenleg okleveles közgazdászként szóvivősködik a pozíciójával visszaélő főnöke hivatalában – idén május 17-én telt be a pohár, miután titkos exhódolója előző éjjel hosszú órákon keresztül pszichikailag zaklatta és fizikailag is bántalmazta őt a férfi abbáziai (Opatija) lakásán. Vedrana 24 órás ultimátumot adott az agresszív főfelügyelőnek, hogy mondjon le, különben kitálal a sajtónak. Kruno "barátunk" mindezt blöffnek vélte, vagy ki tudja miben bízott, de most ott tart az ügy, hogy miután Jadranka Kosor kormányfő-asszonyhoz is eljutott a hír, már keresik az új főfelügyelő-jelöltet. Kruno Kovačevićet az ügyben már a zágrábi rendőrségen is kihallgatták tegnap reggel. Még az sem kizárt, hogy Horvátország jövő július 1-i európai uniós csatlakozását a rácsok között ünnepli.
Noha a nőverő Krunót nem menti fel a tény, hogy Vedrana is megéri a pénzét, mindenesetre tudni kell, hogy a bántalmazott szóvivő állítólag Sanja Vejnović színésznő férjével is kavart. Az egyik verést az irodájában Kruno főfelügyelő úrtól akkor kapta, amikor beosztottja hűtlenségét megtudta a felszarvazott titkos szerető.
Sanja Vejnović: az ő férjével Vedrana szintén kavart
(Ízlések és pofonok, illetve a külső nem minden, de
szerintem a férj nem csak hűtlen, hanem hülye is.)
Mi a közös e két országban azon kívül, hogy mindketten nyertek már Eurovíziós Dalfesztivált? Látszólag semmi. Mondjuk egyikük sem tagja a NATO-nak vagy az Európai Uniónak és egy ideig még biztosan nem is lesznek azok. Ezen kívül mindkét állam légi hadereje a legendás MIG-21-es vadászgépekre épül, bár ezeket Belgrád elvileg idén kivonja a forgalomból.
Diplomáciai szinten mégis eléggé lájkolják egymást.
Noha főleg az örményölő baltás gyilkos katonatiszt otthonaként ismerjük, az Azerbajdzsáni Köztársaság (ha Oroszországtól nagyvonalúan eltekintünk) a kaukázusi térség legnépesebb állama. Nagyjából annyian laknak itt, mint Szerbiában és Koszovóban összesen. Ugyanakkor egy Koszovó méretű területen a helyi örmények vannak abszolút többségben. Nos, máris kezdhetjük sejteni e modern szerb-azeri barátság legfőbb okát: Bakunak ugyanis – Belgrádhoz hasonlóan – szintén meg kell küzdenie a szeparatizmussal. Koszovót persze nem ismerte el (ahogy mondjuk Spanyolország sem, nem véletlenül), mivel saját területén jelentős, egy tömbben élő örmény kisebbség szeretne elszakadni. A két szomszédos állam között emiatt elég fagyos a levegő, a határ évek óta zárva van.
Hegyi Karabah határai szaggatott vonallal jelezve
(nagyobb térkép az egész régióról)
Az ország nyugati részén fekvő, eredetileg Örményországgal nem határos Hegyi Karabah tartomány 1992 óta de facto független (külön politikai rendszere és saját pénzneme van), ennek ellenére a világ egyik országa sem ismeri el önálló államként, hacsak a hasonló problémákkal küzdő Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságot vagy a Grúziától elszakadt Abháziát nem számítjuk ide. (Örményország sem független államként, hanem saját területként tekint rá.)
Azerbajdzsán egyébként abban is hasonlít Szerbiára, hogy a határon túli nemzettársak száma jelentős. Irán lakosságának mintegy negyedét teszik ki. Noha a boszniai szerbektől eltérően nekik nincsen területi autonómiájuk, befolyásuk mégsem elhanyagolható a síita ország politikai és vallási életében. (A jelenlegi ajatollah, Ali Hámenei is azeri.)
Vuk Jeremić, Szerbia külügyminisztere 2008 februárja (Koszovó egyoldalúan kinyilvánított elszakadásának időpontja) óta gyakorlatilag minden héten ellátogat egy olyan országba, ahol Priština függetlenségét még nem ismerték el. Nyilván ez a dolga, mindenesetre vicces időről-időre hajszál pontosan ugyanazt a mantrát hallgatni; a politika iránt egy kicsit is érdeklődő emberek, főleg ha napi szinten követik a szerb sajtót, bizonyára fejből tudják, hogy mi Belgrád érvrendszerének lényege. Jeremić 2009 júniusában kereste fel az azeri fővárost, ahol magas rangú diplomáciai vezetőkkel és közjogi méltóságokkal találkozott. Bakuban soha nem látott vendégszeretettel fogadták. A kötelező protokolláris körökön kívül az államfő például a "legmagasabb elégedettségének" adott hangot amiatt, hogy Belgrád és Baku viszonya a Szovjetunió felbomlása óta napról napra barátibb. "Országaink alapvető érdeke, hogy folytassák egymás támogatását a nemzetközi szervezetekben" – nyilatkozta Azerbajdzsán elnöke, İlham Əliyev (régebben: Alijev, de mióta otthonában a latin ábécé hivatalos, a magyar helyesírás szabályai szerint is így kell írnunk a nevét). Ezzel Belgrád (a Törökországgal való kibékülés után) egy újabb, első ránézésre "furcsa" barátságot kezdett ápolni.
Alig két évvel később maga Əliyev kereste fel "rég nem látott" szerb barátait Belgrádban. Kétnapos látogatása során többek között az olajban és földgázban gazdag Azerbajdzsán tervezett balkáni energetikai beruházásairól egyeztetett. A Törökországból induló majdani Nabucco vezetékbe például Baku is be tud majd táplálni földgázt, így Bulgárián, Románián vagy akár Magyarországon keresztül Szerbia könnyűszerrel tud majd azeri eredetű köbmétereket vásárolni. (A pár évvel ezelőtti orosz-ukrán gázvita a "vétlen" országok közül Szerbiát érintette a legérzékenyebben. A hideg télre való tekintet nélkül korlátozni kellett a lakossági gázfelhasználást is, így egy-egy éjszakára teljes lakónegyedek maradtak fűtés nélkül.) Azerbajdzsán cserébe a szerb mezőgazdasági termények és könnyűipari termékek (pl. a híres szerb bútorok) iránt érdeklődik.
Azerbajdzsán elnöke ezen kívül "mellékesen" hivatalosan is megnyitotta a kaukázusi ország tavaly létrehozott belgrádi nagykövetségét, mely a nyugat-balkáni régió első és egyetlen azeri külképviselete. De ez még nem minden! Azerbajdzsán kormánya ugyanis teljes egészében finanszírozta az 1999-es NATO-bombázások során megsérült belgrádi Tašmajdan park kétmillió eurós felújítását (díszburkolat, játszótér, padok, szökőkút, növényzet, szobrok), mely éppen most készült el. Pár hete egyébként én is megnéztem: valóban pazar lett. Csak azt remélem, hogy a térkő nem fog néhány év múlva úgy kinézni, mint a pesti Király utca. Érdekesség: taş meydan jelentése az azerivel közeli rokon török nyelven 'kő tér', a terület ugyanis Belgrád török uralma alatt kőfejtőként működött.
Ennek örömére szerdán az újjá született park közepén Boris Tadić elnök és İlham Əliyev közösen leplezték le az utóbbi édesapjának, Azerbajdzsán volt elnökének szobrát. Heydər Əliyev (1923-2003) kisebb megszakításokkal közel harminc éven át irányította a kaukázusi köztársaság politikai életét, ebből ki lehet számolni, hogy az elnökösködést még a szovjet korszakban kezdte. A nyolcvanas években egyébként a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhelyettese is volt.
A csütörtöki napra is esett egy szoboravatás: Əliyev ezúttal Újvidéken mondott rövid beszédet, miután a Duna-parton leleplezte Üzeyir Hacıbəyov (1885-1948) zeneszerző és karmester szobrát. Hacıbəyov többek között arról nevezetes, hogy két különböző azeri himnusz (a szovjet és a mostani) zenéjét is neki köszönhetjük, emellett állítólag benne tisztelhetjük a világ első muzulmán vallású operaszerzőjét. A szoborhoz egy kisebb park, illetve ritka növényeket bemutató botanikus kert is tartozik. Bakuban viszont Nikola Tesla szobrát avatják fel hamarosan.
Szerbia és Azerbajdzsán hivatalosan is egymás stratégiai partnereivé váltak. A most aláírt tizenkét pontos egyezmény szerint a gazdasági együttműködés fejlesztésére is sor kerül majd. Például nem kizárt azeri cégek részvétele a szerb vasúthálózat modernizálásában, de a baráti viszony legfőképpen a nemzetközi színtéren jelentős. A két köztársasági elnök közös nyilatkozatban fogadta el azt, amit eddig is sejtettünk: "Szerbia és Azerbajdzsán támogatják egymást a nemzetközi szervezetekben és ahol lehet, közösen lépnek fel, mivel érdekeik is azonosak, hiszen mindkét ország területi integritása sérült." Boris Tadić kijelentette: "Szerbia nem ismeri el Azerbajdzsán felosztását, valamint hálával tartozik, amiért Azerbajdzsán is következetesen támogatja Szerbia egységének megőrzését." Azeri kollégája így folytatta: "A világ egyetlen államának sincsen joga arra, hogy megváltoztassa egy másik ország határait [...] éppen ezért rendkívül fontos, hogy Azerbajdzsán és Szerbia, vagyis két olyan ország, melyek az egyik legnagyobb biztonsági veszélyt jelentő szeparatizmus által fenyegetettek, támogassák egymást a nemzetközi színtéren és együttműködjenek az elszakadási törekvések elleni harcban."
A bejegyzés alapjául szolgáló képeket, egyúttal az ötletet is kénytelenek voltunk ellopni reciklálni a belgraded.com-ról, annyira jó az anyag. Mármint nem az, amit szívunk, hanem ami egy kattintás után az eredeti oldalon megtekinthető. Mindenkit arra buzdítunk tehát, hogy látogasson el a linkben hivatkozott honlapra, tényleg megéri!
Íme, egy kis ízelítő:
Amikor a szőrtelenítés még nem volt magától értetődő
A horvátok Alekosz-hímje a múlt század hetvenes éveiben
A képek némelyike egyébként közvetlenül Miha Mazzini (szlovén író és filmrendező, valamint a magyarul is megjelent Azt hittem, ismerem a Google-t című, wannabe-kockáknak való könyv szerzője) személyes honlapjáról származik, érdemes ott is körülnézni. Találhatunk még jó néhány retró lemezborítót, illetve számos régi filmplakátot is. Klikkre fel!
Fotó: Blic.rs – V. Mitić
Bizarr "Zsaklina-ügy" borzolja a szerb bűnügyi bulvárhírek szerelmeseinek kedélyét.
Žaklina M. (22) éves, áldott állapotú prostituált (hét hónapos magzatot hord szíve alatt) a rendőrségen beismerte, hogy a belgrádi Balkán utcai parkban 3.500 dinárt (kb. 9.300 forint) rabolt el egy kéz nélküli rokkanttól. A sértett, M.S. szexuális szolgáltatást rendelt Žaklinától, azonban ajánlatától visszalépett, miután észlelte, hogy a hölgy előrehaladott terhes. Közölte a nővel, hogy ajánlata tárgytalan, a semmiért pedig nem hajlandó fizetni.
Žaklina üzleti etikai érzéke azt diktálta, hogy M.S.-nek a felajánlott szolgáltatását ki kell fizetnie, annak ellenére, hogy a szexuális aktus elmaradt, hiszen attól a kuncsaft állt el és nem ő, a szolgáltatás nyújtására készen álló prostituált. A hoppon maradt hölgy (helyesen) úgy gondolta, hogy kéz nélküli kuncsaftja egy nyakába akasztott tokban tartja a pénzét.
Žaklina a parkban tartózkodó négy férfi társától kért segítséget az elszámolási vita rendezéséhez. A négy férfi kivette M.S. pénzét a nyakán lógó tartóból, majd sietve elhagyták a parkot. A sértett egy járókelőt kért meg, hogy mobilról hívja fel a rendőrséget. A szemfüles rendőrök egy közeli utcában bukkantak a személyleírás alapján azonosított elkövetőkre és intézkedtek őrizetbevételükről. Miután a rendőrőrsön előállították a négy férfit és a hölgyet, Žaklina magára vállalta a pénz elvételét, ezért az urak a rendőrségről szabadon távozhattak. A bűncselekményt e hó negyedikén, szombat éjjel 22.30 körül követte el.
Žaklinát már korábban is előállították prostitúció miatt. Az ősi szakmát még kiskorúként kezdte űzni. Négy, szabadon engedett társa is büntetett előéletű. Többek között rablásért, lopásért ültek. A rendőrség nem tartja kizártnak, hogy egyikük Žaklina stricije.
(Forrás: Blic.rs)
Serbia Insajd: Mladić-dosszié; fantasy edition
(Styxx és bikmakk közös agymenése)
Tito marsall egykor és most: 1945 elején és a letartóztatását követő rendőrségi felvételen
Új Szabad Nép, 1961. május 26. Szenzációs bejelentést kürtölt világgá a Szrbijug Hírűgynökség: a jugoszláv államrendőrség különleges alakulata letartóztatta Joszip Broz Titót (69), az immár tizenhat éve bujkáló háborús bűnöst. A második világháború győzteseinek oldalán harcoló (de a csetnikekkel szemben belföldön vereséget szenvedő) jugoszláv partizán hadsereg főparancsnokát súlyos, emberiség elleni bűncselekményekkel vádolják. Tito nemzetközi elfogatóparancsának hosszú bűnlajstromán előkelő helyen szerepelnek az 1944-ben és ’45-ben elkövetett, több tízezer ártatlan délvidéki magyar életét követelő vajdasági akciók; német nemzetiségűek hasonló elpusztításával és a kollektív bűnösség elve alapján elrendelt kitelepítésével együtt. Emellett a hírhedt bleiburgi mészárlás is, más néven a Kereszt Útja, amikor az osztrák-jugoszláv határsávban, a németbarát usztasa horvát bábállam Ausztriából visszavonuló katonáit és a velük tartó civileket 1945 május közepétől, majd az azt követő hónapokban válogatás nélkül gyilkolták le Tito partizánjai. Egyes becslések szerint az áldozatok száma a százezer főt is meghaladhatta.
Titót az észak-jugoszláviai Szuboticától nyugatra fekvő Donji Tavankuton találták meg, ahol egyébként a többségi horvát [a katolikus szerbek archaikus elnevezése] és bunyevác [a Baja-Szubotica tengelyen élő katolikus szerbek archaikus elnevezése] lakosságot a második világháborút követően zömében boszniai, koszovói, montenegrói, macedóniai és horvátországi szerbek váltották fel. A szökevényre a közel háromezer fős falu egyik félreeső házában akadtak rá a kommandósok. Elfogásakor nem tanúsított ellenállást, holott két pisztoly is volt nála. Sőt, állítólag így üdvözölte a rendőröket: "Gratulálok! Megtalálták, akit kerestek!"
A kis falut elárasztották a világ minden tájáról érkező újságírók, a helyi lakosok nem kis bosszúságára. Az összes külföldi stáb a Koszta Petyanac utcában szeretett volna forgatni, ahol Tito rejtőzködött. "Az illegális kommunisták árulónak tartanak minket és azzal vádolnak, hogy pénzért adtuk fel Titót, pedig ilyet egyikünk se tenne. Valójában közülünk való volt, hiszen ő is katolikus szerbnek született, csak valamivel nyugatabbra, a szlovén határ mellett" – nyilatkozta az egyik helybéli, Jovan "Ivo" Hrvatinity. Mint ismeretes, Joszip Broz Tito nyomravezetőjének példátlanul magas vérdíjat, közel húszmillió nyugatnémet márkát (egészen pontosan: tizenkilencmillió-ötszázötvennyolcezer-háromszázat) ígértek. Az Új Szabad Nép tudósítójának egy, a közeli Csikerija melletti tanyáján élő gazdálkodó így nyilatkozott: "Nem érdekel a politika, de annak nem örülök, hogy térségünk egy állítólagos sorozatgyilkos miatt vált hírhedté. Még a budapesti Nemzetközi Szabad Európa Rádió is bemondta Szubotica, Tavankut, Csikerija és a szomszéd falu, Prlkovity nevét. Tiszta szégyen" – zsörtölődött idősebb Marinko Magda. Akadt, aki nem tudta magában tartani a regionális szurkálódáson alapuló, kárörvendő fricskáját: "Na, most megkapták a magukét a pökhendi, úrhatnám bácskaiak! Még szép, hogy ők bújtatták ezt a népnyúzó komcsit és nem mi, lenézett bánátiak!"
A jugoszláv közvéleményt megosztotta a hír. Országszerte spontán szimpátiatüntetéseket szerveztek Tito mellett. Hívei még ma is néphősként éltetik, míg a Nyugatnak bálványukat kiszolgáltató Ivan Subasity kancellárt árulónak tartják. Tito letartóztatását követően a fővárosban kisebb összecsapásokra került sor. II. (Karagyorgyevity) Péter, Jugoszlávia királya önmérsékletre szólította fel az utcán hőbörgőket, a tömeg ennek ellenére nem oszlott fel, ezért a csendőrséget is be kellett vetni ellenük. Miközben a kivonuló hatóság kardlapozta őket, a tüntetők a "Tito elvtárs, megfogadjuk néked" című betiltott partizándalt és ehhez hasonló kommunista indulókat énekeltek, valamint a "Tito után is Tito!" jelszavakat skandálták. Podgoricában, Montenegró szövetségi állam székvárosában népi kezdeményezés indult: a város nevét Titogradra szeretnék módosítani. Szarajevóban Tito megsegítésére labdarúgó-tornát szerveztek "Walter, Szarajevó megvéd!" néven. A döntőben a helyi F.K. Szarajevó csapata legyőzte a zömében angol, német és orosz játékosokból álló Világválogatottat, Nemanja "Hasze" Ferhatovity mesterhármasával. A népszerű helyi focicsillag mérkőzés végi szurkolói bálványozása spontán Titó-szimpátia tüntetéssé alakult. Amikor azt skandálták, hogy "Hasze angolokat, svábokat, oroszokat vert" mindenki tudta, hogy valójában Titót éltetik fanatikus hívei, csakúgy, mint a "Mindenki támadjon! Jugoszlávia! Jugoszlávia!" -üdvrivalgásokkal.
A rendőrkézre kerülését követően (rejtőzködése és a nélkülözés miatt), a rendkívül rossz egészségi állapotban megtalált Titónak elhanyagolt cukorbetegsége következtében egyik lábát tőből amputálni kellett. Az egykori partizánvezér rendkívül összetört és fizikailag is megromlott állapotban továbbra is határozottan tagadja, hogy bármiféle köze volna a népirtásokhoz: "Katonáim gyermekeket, nőket, és időseket mentettek meg. A sajnálatos tömeggyilkosságokra más adott parancsot. A partizánok közé ugyanis csetnik és usztasa kémek keveredtek, a borzalmakat zömében ők követték el – nyilatkozta. "Nyilvánvaló, hogy hazudik! Legalábbis a csetnikekkel kapcsolatban." – reagált minderre Drazsa Mihajlovity honvédelmi miniszter.
Maléter Pál, hazánk Brüsszelbe (a NATO-központba) akkreditált katonai attaséja kétségét fejezte ki Tito állítólagos ártatlanságával kapcsolatban: "Ilyen horderejű tömeges kivégzések egy hadsereg főparancsnokának tudta nélkül csak akkor hajthatók végre, ha a katonai vezető teljesen alkalmatlan. Márpedig aki csak egy kicsit is foglalkozott Jugoszlávia II. világháborús hadtörténetével, jól tudja, hogy Tito marsallról sok mindent el lehet mondani, de kiváló hadvezetői képességét nehéz megkérdőjelezni." Maléter azt is hozzátette: "Tito letartóztatása természetesen nem befolyásolja Magyarország katonapolitikai stratégiáját. Hazánk továbbra is pusztán mint megfigyelő vesz részt a brüsszeli csúcsértekezleteken, hiszen Nagy Imre miniszterelnök álmát, katonai semlegességünket nem kívánjuk feladni. A kormányfővel egyébként napi kapcsolatban vagyok; mint tudják, ő éppen Indiában tartózkodik, az el nem kötelezett országok első konferenciáján."
Maléter egyben kifejezte elégedettségét, hogy Edvard Kardelj, a partizánok főideológusa cellaszomszédságába napokon belül megérkezik Tito. Mint ismeretes, a szintén rejtőzködő Kardeljt már évekkel ezelőtt elkapták. Annak ellenére, hogy Titóval ellentétben ő külsejének radikális átalakításával próbálta eredményesebbé tenni bujdosását; hosszú hajat és próféta-szakállt növesztett, és újbelgrádi piacok környékén, kuruzslásból élt. Maléter arra a kérdésre, hogy mennyiben bízik a nürnbergi bíróság tisztességes eljárásában, mindenkit megnyugtató választ adott: "Biztos vagyok benne, hogy tisztességes tárgyalás vár Titóra. Egyébként elképzelhetetlennek tartom, hogy a civilizált XX. század közepén, a világon bárhol, koholt vádak alapján, koncepciós perben marasztaljanak el valakit."
A nürnbergi kiadatásáról döntő belgrádi bírósági meghallgatásán Joszip Broz kifejtette, hogy a vajdasági magyarokat nem hogy nem üldözte, hanem önkéntesekből álló, első osztályú katonai egységet szervezett számukra; a Petőfi-brigádot. Így a "haladó" kommunisták oldalán vehettek részt a "népfelszabadító" háborúban, és a fasiszta agresszor végső felőrlésében. Állítása szerint arról nem tehetett, hogy a polgárháborút később megnyerő csetnikek egytől egyig meghurcolták a Petőfi-brigád tagjait. "Ez már nem az én asztalom" – mondta. (Egyébként azoknak, akik aláírtak egy nyilatkozatot, miszerint valójában a 8. Vojvogyanszka Petrovity Brigada kötelékében harcoltak és, hogy Petar Petrovity Nyegos fejedelem minden idők legjobb költője, a hajuk szála sem görbült.)
Íme, egy név nélkül nyilatkozó, korábban a magyar honvédséghez besorozott, Don-kanyart is megjárt, majd a Petőfi-brigádban is harcoló háborús veterán véleménye Tito fenti kijelentéséről: "Annyiban állt a Petőfi-brigád állománya önkéntesekből, hogy többnyire leszerelt, vagy szökött magyar katonákat fogdostak össze és választhattunk: vagy »önként« belépünk, vagy ott helyben agyonlőnek minket. És annyira volt első osztályú, hogy első világháborús puskákat kaptunk, azzal küldtek minket a fronton az első sorba ágyútölteléknek. Átkeltem Bezdan és Batina között a jéghideg Dunán. Elölről a németek géppuskatüze fogadott minket, hátulról meg a partizánokkal felálló Vörös Hadsereg »jutalmazta« golyóval azokat, akik megpróbáltak visszavonulni, tudom mit beszélek. Akinek az volt a sorsa, hogy mint én, a Don-kanyart is megjárta, aztán meg Batinánál veszett oda, az szegény jobban járt volna, ha még Ukrajnában megfagy."
Tito egyébként rejtekhelyén, bujkálásának vége felé (tartalékai felélését követően) szinte nyomorgott. Volt, hogy hónapokig kellett várnia, mire az illegális kommunisták által összegyűjtött élelmiszer-szállítmány megérkezett. Ilyenkor többnyire napraforgómagon és dión élt, ugyanis kizárólag ezekből voltak nagyobb készletek a tavankuti ház padlásán. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy az elfogását követő napokban belgrádi cellájába földiepret és kubai szivart kért.
A hír hallatán Fidel Castro személyesen intézkedett, hogy elvtársa a legjobb kubai szivarokból kapjon egy csomaggal, és egyben egy spontán, hét és fél órás beszédben állt ki mellette, melyet a havannai rádió élőben közvetített. Íme, egy részlet: "Mi, kubai kommunisták [mind a ketten: én és az öcsém, Raul... azt a népszerűséghajhász Che Guevarát le lehet írni, ugyanis kiötlöttem neki egy klassz kis egyirányú külföldi missziót] khm-khm, kubai kommunisták jól tudjuk, hogy Commandante Tito meghurcolása az amerikai imperialisták újabb aljas húzása!" A kubai diktátor ezen kívül hazánk fél évtizede kivívott függetlenségéről is mondott néhány keresetlen szót: "Magyarország 1956-ban szintén az imperializmus áldozatává esett. Látszólag önként mondtak le szovjet testvéreink katonai támogatásáról, de valójában mindez a szívós nyugati aknamunka eredménye. Azt azonban soha ne feledjük, hogy ha egy erős, kommunista alapokra épülő Jugoszlávia állt volna a szomszédban (nem pedig a jelenlegi Franco-barát monarchia), minden másképp alakult volna. Tűrhetetlen, hogy a Jugoszláv Királyság diplomatái hosszú hónapokig rejtegették budapesti nagykövetségükön a Magyar Népköztársaság szocialista államrendje ellen szervezkedőket! Señor Imre Nagy erőlködése az El Nem Kötelezettek Mozgalmának alakításával rossz vicc! Egy köpönyegforgató, egykori kulák-bajusztépkedő, padláslesöprő ne akarjon a harmadik világ Assisi Szent Ferencének szerepében tetszelegni! Ilyen posztra karizmatikus, macsó férfi kell! Kár, hogy nem érek rá. Viszont a Napnál is világosabb, hogy rajtam kívül csak egyetlen elvtárs alkalmas erre a szerepre. Tito az a vezető, aki a két szuperhatalom atombombáival rettegésben tartott világunkban alkalmas lenne a békés és baráti államok legszélesebb táborára építve, akár több mint száz tagországgal rendelkező, harmadikutas, egyik nagyhatalom mellet sem elkötelezett mozgalmat szervezni!
A legtöbb állam- és kormányfő, köztük John Fitzgerald Kennedy, az USA év elején beiktatott elnöke üdvözölte Tito letartóztatását. Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár ugyan nemtetszését fejezte ki, de a Szovjetunió az 1956-os magyarországi fiaskó után még nem állt teljesen talpra; kevésbé fajsúlyos a világpolitikában, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. (Az űrhajózási versenyben is lemaradtak, hiszen áprilisban az amerikaiak juttattak először embert a kozmoszba.) A furfangos magyarok, miután bizonyossá vált, hogy Amerika és a nyugat-európai államok csak szavakban támogatják őket a Szabad Európa Rádión sugárzott lózungokkal, a saját kezükbe vették a kezdeményezést. A Vereckei-hágónál vízágyúkba pálinkát töltöttek, és azt permetezték a bevonuló szovjet katonákra. A világ legnagyobb szárazföldi hadserege ezután küldhetett bármekkora utánpótlást, csak a magatehetetlenül földön fetrengő, merevrészeg embertömeget növelték, akik legfeljebb ha ennyit tudtak kinyögni: "Davaj pálinka!" A világsajtót pedig bejárták a Kremlben a cipőjével az asztalt püfölő Hruscsovról készült felvételek, aki pulykalila fejjel így ordítozott: "Ez a Vörös Hadsereg elnevezésre méltatlan, szenvedélybeteg csürhe még egy zsebkendőnyi Magyarországot se képes elfoglalni, pedig az egész ország jó, ha feleakkora, mint egy kamcsatkai járás! Leninre mondom, ezekkel még egy középkori szinten álló Afganisztánt se lehetne bevenni, mert mit tudom én, ott meg rájárnának a nyers mákgubókra!"
A Magyar Köztársaság is a legmagasabb szinten üdvözölte Tito letartóztatását. Nyers Rezső, az európai gazdasági kapcsolatokért felelős miniszter reményét fejezte ki, hogy Tito átadásával a nürnbergi Katonai Törvényszéknek, elhárult az utolsó akadály a Közös Piac déli bővítése elöl. Habsburg Ottó köztársasági elnök (kifogástalan magyar helyesírásáról messze földön híres, republikánus elkötelezettségű családból származó, szuverén gondolkodó) egyébként dísztáviratban üdvözölte a jugoszláv királyt, II. Pétert.
Mindszenthy József nyugalmazott hercegprímás, Magyarország vatikáni nagykövete kifejtette, hogy maga a Szentatya is örömét fejezte ki: végre feltárhatóvá válik római katolikus testvéreink, köztük a délvidéki magyarok kegyetlen lemészárlásának története. Azonban egyben mindenkit önmérsékletre és felebaráti megbocsájtásra szólított fel.
Titót elfogása után rövid időn belül Nürnbergbe szállították és a sajtó is egyre kevesebbet foglalkozott vele. Egy ideig a csapból is ő folyt, de minden csoda három napig tart, jöttek az új, friss, érdekes hírek: Az egyre izgalmasabb 1961-es teniszszezon, az állami támogatást keveslő parasztok úttorlaszai, na meg egy szobafogságra ítélt, gazdag özvegy kocsmai énekesnő legújabb kalandjai.
Aczél György, rovatvezető
Serbia Insajd: Mladić-dosszié
Tábornoki szalutálás játszóruhában
Korai még bármilyen következtetést levonni, de úgy tűnik, hogy Ratko Mladić mégis inkább az Ante Gotovina-féle, katonatiszthez méltó viselkedésmintát követi a hágai törvényszék előtt, mintsem a Vojislav Šešelj nevű önjelölt csetnikvajdára jellemző trágár bohóckodást. Šešeljt a hágai nemzetközi törvényszék tekintélyének megsértéséért már kétszer is elmarasztalták, míg Gotovina ítéletének kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe együttműködését a törvényszékkel.
Azzal árnyalnám fenti megállapításomat, hogy ugyan idáig méltóságteljes kiállásra törekszik, mégis Mladić a két "iskola" valamiféle ötvözésével indított. Igyekszik nyugalmazott tábornokként viselkedni, amennyire azt megrendült egészségi állapota megengedi. (Kérdés, hogy vajon mennyi a blöff súlyos betegségében? A bénának tartott jobb kezével ugyanis első tárgyalási napjának vége felé sikerült egyet intenie.) Bizonyos szokatlan teatralitást viszont már megjelenésében is felvett; a fazonjában egykori tábornoki sapkáját idéző fejfedővel.
A bíróság azon kérdésére, hogy milyen nyelven ért, az alábbiakat válaszolta: "Értem a szerb anyanyelvem, értem a macedón nyelvet. Más nyelveket nem értek." A látszólag ártatlannak tűnő válasz bizonyos fokig politikai állásfoglalás. Ugyanis minden szerb anyanyelvű ért horvátul, bosnyákul, stb. A macedón nyelvet egy szerb ugyan viszonylag könnyen elsajátíthatja, de mégiscsak meg kell tanulnia. Ratko Mladić valószínűleg igazat beszél és megtanult macedónul, hiszen a nyolcvanas évek elején, a Jugoszláv Néphadsereg fiatal, ambiciózus tisztjeként Szkopjéban szolgált. Habár az ott szolgáló tisztekre nem volt jellemző a macedón nyelvtanulás, ám Mladić nagyon igyekvő, tanulékony tiszt volt, kimagasló tiszti kvalitásokkal. A "szörnyeteg" és az "elittiszt " elegye sokban emlékeztet Szálasira, a szintén rendkívül tehetséges főtisztre. (Egyik unokatestvérem sorkatonaként Mladić sofőrje volt. Mesélt pár ütős sztorit róla. Talán egyszer kiposztolom.)
Mladić nem nyilatkozott arról, hogy bűnösnek vallja-e magát. Eljárásjogi szabályok alapján nem köteles erről az első tárgyalási napon érdemi választ adni, 30 nap áll rendelkezésére. Arra a kérdésre, hogy megkapta-e anyanyelvén a vádiratot, azt válaszolta, hogy igen, de nem olvasta el. Tiltakozott az ellen, hogy a bíróság abból akár egyetlen szót is felolvasson, de Alphons Orie, az első tárgyalási napot levezető holland bíró tájékoztatta, hogy a bíróság kötelessége mind a tizenegy vádpont felolvasása, aminek eleget is tett. A legsúlyosabb ezek közül a népirtás vádja. Srebrenica mellett további nyolc településen elkövetett népirtással vádolják: Bratunac, Foča, Ključ, Kotor Varoš, Prijedor, Sanski Most, Vlasenici és Zvornik.
Mladić tisztelettudóan előadta, hogy súlyos beteg, ezért kicsit több időre van szüksége, hogy gondolkozzon. Harminc nap nem elegendő számára, hogy nyilatkozzon a "monstruózus szavakról, amelyeket eddig nem is hallottam (sic!) és amiket nem értek."
A bíróság úgy értelmezte Ratko Mladić első tárgyalási napján tett nyilatkozatát, hogy azon nem nyilatkozik a vádpontokban megfogalmazott bűnösségével kapcsolatban. A következő tárgyalási napot július 4-re tűzték ki. Mladić a hágai nemzetközi büntetőtörvényszék scheveningeni börtönkórházában került elszállásolásra, ahol rendes kezelésben részesül.
(Forrás: b92.net, MTV-híradó)
Vajdaság Insajd különszám
Kerekes Vica nem színésznő?
A fiatal felvidéki születésű színésznőt előadóművészi tehetsége mellett (többek között) rendkívül erős erotikus kisugárzással is megáldotta a teremtő. Persze nem ezért színésznő. Példának okáért, néhai Gobbi Hildától erős erotikus kisugárzást nem nagyon tapasztalhattunk, mégis senkinek nem jutna eszébe róla azt állítani, hogy nem volt színművész. Blogunk szürrealista, bánáti Üvegtigris-forgatására Emir Kusturica mellé, közbeszerzési eljárás mellőzésével hívtuk meg Tarr Bélát. "Útitársunk" kedvence Bók Erika, a Sátántangó és a nem sokkal kevésbé akciódús Torinói ló női főszereplője. Az ő színésznői mivoltát esetleg meg lehetne kérdőjelezni, hiszen nem hivatásos színész. Természetesen ettől még Bók Erikának komoly érdemei vannak. Tehetségesen és fegyelmezetten alakított a Tarr Bélára jellemző, rendkívül hosszú, egy vágással felvett jelenetekben. Ráadásul olyan, rendkívül látványos és fokozottan veszélyes akciójeleneteket is kaszkadőr nélkül vállalt be, amik igazán egyedivé tesznek egy-egy Tarr Béla-mozit, és amilyet még James Bond-filmekben sem látni, mint például a krumplipucolás. Pusztán arról van szó, hogy Bók Erika, mint a vele készült interjúkból is kiderül, önmagát sem tartja színésznek. Nevezhetjük tehetséges amatőr színésznek. No de Kerekes Vica? Képzett színész. Magyar, szlovák és cseh filmekben is játszott és a mozifilmek mellett színházi darabokban is szerepel. Hogy mennyire jó színésznő, azt eldönti a szakma és a közönség. De ugyanúgy színésznő, mint például Schell Judit, vagy Ónodi Eszter.
Mégis, képzeljük el, hogy ezentúl nem lehetne színésznőnek hívni, hanem mondjuk: nő, aki filmekben és színpadon játszik. Nonszensz, hát nem?
Bölöni László nem fociedző?
A székelyföldi születésű labdarúgó-szakember edzői karrierjét megelőzően komoly játékos sikereket is elért: 108-szoros román válogatott, és huszonötször talált Románia színeiben az ellenfél hálójába, sőt 1993-ban őt választották a legjobb romániai labdarúgónak. A bukaresti Steauával BEK-et és szuperkupát is nyert. Edzői karrierjében pedig többek között a Sporting Clube de Portugal-t (Lisszabon), és az AS Monaco FC-t is vezette. 2009-ben a belga Standard de Liège-zsel megnyerte a helyi bajnokságot és abban az évben Belgiumban az év edzőjének választották. Jelentős azoknak a száma, akik szerint ő a jelenlegi legjobb magyar nemzetiségű fociedző. Vele ellentétben az egyik haverom, aki a vasárnapi focin jobban szeret trénert „játszani” mint focizni, természetesen nem számít edzőnek. Ugyan kicsit hozzá is olvas a témában, és egész épkézláb tanácsokat ad a spanjainak, de esze ágában sincs magát „igazi” fociedzőnek képzelni. Viszont Bölöni László legalább annyira labdarúgóedző, mint pl. Mészöly Géza.
Mégis, mi lenne ha Bölönit nem hívhatnánk labdarúgó- (vagy foci-) edzőnek, hanem például: ember, aki a kispadról vörös fejjel ordibál? Elég faramuciul hangzik, nem?
Mester Gyula nem röplabdázó?
A szabadkai születésű játékos minden idők legsikeresebb magyar nemzetiségű röplabdázója. 2000-ben olimpiai aranyat nyert Jugoszlávia színeiben a sydney-i olimpián. És nem csak véletlenül, "jókor volt jó helyen"-alapon, valahol a kispadon ücsörögve, hanem csapata oszlopos tagjaként. Emellett Atlantában olimpiai bronzérmet nyert. Újvidéki, olasz és görög csapatokkal tucatnyi országos bajnoki címet és nem kevés európai kupát söpört be. Zsengéit volt alkalmam megtapasztalni, például amikor hetedikben az iskolabajnokságon kikaptunk a "kis pisis" ötödikesektől. Cikiztek is minket az osztályban a lányok, csakhogy az ötödikeseknél játszott Mester Gyula, nálunk meg nem. Mondjuk én csak erős túlzással számítottam ezelőtt húsz évvel is (legfeljebb ha) hobbi röplabdásnak, ma meg annak sem, no de Mester Gyula?
És mi lenne, ha ezentúl nem lehetne Mestert röplabdázónak hívni, hanem mondjuk: magas férfi, aki labdát csapkod át a hálón. Röhej, hát nem?
*****
A pálinkával viszont valami hasonló a helyzet. Merthogy a magyar pálinkatörvény fehéren-feketén kimondja, hogy:
2. § (1) Pálinkának csak a 110/2008/EK rendelet II. számú mellékletének 9. számú kategóriája szerinti eljárással készített olyan gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon termett gyümölcsből – ideértve a gyümölcsvelőt is – készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték. Sűrítményből, aszalványból, szárítmányból készült termék nem nevezhető pálinkának. (2008. évi LXXIII. törvény a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról)
A hivatkozott európai uniós rendelet felmentést ad ez alól Ausztria négy keleti tartományában (Alsó-Ausztriában, Burgenlandban, Stájerországban és Bécsben), az ott előállított barackpárlatoknak. Ezekre az italokra szintén használható a pálinka elnevezés.
De itt a nóta vége. A történelmi Magyarország más területein készített pálinkák, feleljenek meg azok bármennyire is az indokoltan szigorú magyar pálinkatörvény kritériumainak, legfeljebb párlat (vagy egyéb más, nem jogvédett) néven forgalmazhatók az Európai Unióban.
Nagyon hasznos dolognak tartom, hogy megszületett a pálinkatörvény, és azt is, hogy a pálinka hungarikumként bizonyos védelmet élvez, DE!
Egyes határontúli magyarlakta területeken hagyományosan kiváló pálinkát főznek. Vannak olyan pálinkafőzők – ők sokszor egyben gyümölcstermesztők is – akik ráadásul követik a korszerű eljárásokat, képzik magukat, a legrangosabb magyarországi párlatversenyeken, pálinkafesztiválokon termékeik rendre előkelő helyezést érnek el. Olyanról is tudok, ahol a hatvanas édesapa még a saját apjától leste el a pálinkafőzés csínját-bínját (ő pedig valószínűleg a saját apjától és így tovább), ő maga is nem keveset tanult hozzá; kertészmérnök végzettségű, harmincas fia pedig tovább tökéletesítette e speciális szaktudást.
Konkrétan a délvidéki pálinkákat ismerem, azon belül is inkább az észak-bácskaiakat. Egyik pálinkafőző mester se rokonom vagy barátom, esetleg üzleti partnerem, tehát ehhez a poszthoz semmiféle anyagi érdek nem fűz (nem, mintha a többin kaszálnék), mégis valahol méltánytalannak érzem, hogy az azonos hagyományokkal rendelkező, ugyanúgy kárpát-medencei klímában fejlődő, azonos minőségű gyümölcsökből készült égetett szesz az Unión belül nem használhatja a pálinka elnevezést. Hát tehet arról az a barackfa (meg szilva, körte, meggy, cseresznye vagy netán birs) hogy kilencvenegy éve átszabták a határt?
Persze mondhatni, hogy nincs nagy jelentősége; ha egy ital megfelelő minőségű, akkor oly mindegy, hogy mondjuk birspálinkának, vagy csak birspárlatnak hívják. Azért nem egészen így van. Egy párlat óhatatlanul lekerül az igényesebb csemegeüzletek prémiumpolcairól, komolyabb pálinkaszaküzletekbe meg valószínűleg be sem kerülhetnek az ilyen palackok. Színvonalas éttermek itallapjain sem fest valami elegánsan a szilvapálinka, birspálinka, stb. alatt a szilvapárlat, birspárlat, stb, könnyen lehet, hogy ezért inkább egyszerűen kimaradnak. Arról nem is beszélve, hogy például külföldi üzletfelének senki sem adna szívesen olyan presztízsajándékot, amihez netán tört angolsággal hosszasan kellene magyarázni: attól, hogy párlat szerepel rajta, ugyanolyan minőségű, mintha pálinka állna a címkén.
És mindez versenyhátrányt jelent azoknak, akik továbbra is hoznák az elvárt minőséget, csak az elvárt minőségű terméket megillető elnevezést nem használhatják.
Nem szándékozok feszültséget szítani a magyarországi és a külhoni pálinkafőzők között. Nyilván a magyarországi mesterek is túlnyomórészt tisztességes, szorgalmas, igényes szakemberek, és egy kevéskével több versenytárs miatt nem hinném, hogy bármelyikük egzisztenciája veszélybe kerülne. Bízom benne, hogy ők is megértik: méltánytalan kizárólag a négy osztrák tartomány barackpálinkájával kivételezni, más, a hazaihoz hasonló pálinkafőző hagyománnyal rendelkező "közelszomszédokéval" meg nem. Még azt is fairnek tartanám, hogy csak bizonyos mennyiségi kvóta alapján lehessen használni a határontúli, minőségileg megfelelő gyümölcspárlatokra a pálinka elnevezést. Ez a kvóta idomulhat a jelenlegi mennyiséghez, az esetleges fejlődést bekalkulálva. Az tényleg nem lenne szerencsés, ha bármilyen okból tömegesen kezdenének nagy tételben olyanok is pálinkát főzni, akiknek eddig eszükbe sem jutott. Az meg végképp nem hiányozna, hogy bárki is a huszonkétmillió román pálinkafőzővel riogasson, de ma, a nemzeti összetartozás napjának előestéjén érdemes azon elgondolkodni, hogy ha már itt ez a fránya Trianonunk, amivel – felmenőinket is beleszámítva – lassan száz éve kénytelenek vagyunk együtt élni (noha a kényszerűen meghúzott határokat az európai integrációnak, a hírközlés fejlődésének és a gondolatok szabad áramlásának köszönhetően egyre inkább sikerül láthatatlanná tenni), akkor ha nem muszáj, ne barikádozzuk el magunkat sok kis buta, céhes Trianonnal, például pálinkafronton.
Ötödik napja tart Vajdaság-szerte az a tiltakozó demonstráció, melyet a tavalyról elmaradt (idén pedig várhatóan csökkenő) mezőgazdasági támogatások miatt indítottak az autonóm tartomány földműveseit tömörítő érdekvédelmi szervezetek. A tüntetők nyolc-tízezer munkagéppel vonták blokád alá a helyi főútvonalak többségét. Szinte minden községben (a magyar járásoknak megfelelő közigazgatási egységek) van olyan tranzit szakasz, mely az úttesten parkoló traktorok, ill. néhol a közéjük feszített drótkötelek miatt csaknem járhatatlan. A tartomány közlekedése ezzel gyakorlatilag megbénult, de a blokád nem kímélte a Szerbia és Horvátország közötti határátkelő helyek egy részét sem. A bánáti Nagybecskerek és Versec közötti utak kivételével Vajdaságban jelenleg mindenütt lehetnek kisebb-nagyobb fennakadások.
Újvidék és Pancsova közúti járművekkel megközelíthetetlen, ám a két leginkább érintett település mellett jelentős nehézségekre számíthatnak azok is, akik az észak-bácskai Topolyára kívánnak utazni. Itt egyébként állítólag egy incidensre is sor került: a rendőrök igazoltatás közben a földre teperték és egyes szemtanúk szerint megütötték a blokádban részt vevő egyik munkagép vezetőjét.
Belgrádból Újvidékre (az ország második legnagyobb városába) autóbusszal is szinte képtelenség eljutni, persze a járatok többségét amúgy is törölték. A szerb vasúttársaság járatsűrítéssel és a szerelvények kapacitásának megnövelésével igyekszik úrrá lenni a helyzeten. A fővárostól a magyar határig vezető autópálya az információk szerint teljes hosszában járható, bár torlódások itt is előfordulhatnak.
Útlezárás Magyarkanizsa mellett (részlet az RTV hírműsorából)
A tiltakozó gazdák egy része korábban Újvidéken, a tartományi kormány épülete előtt állomásozott, itt találkozhattak a földművelésügyi miniszterrel és Vajdaság kormányfőjével is. Egyeztetéseik nem vezettek eredményre. A tartományi székhelyről eredetileg Belgrád felé akartak tovább indulni, ám a több száz munkagépből álló csoportot a helyi rendőrség erői járőrkocsikkal vették körbe. (Blokád alá vonták a blokádot – a szerk.) A továbbra is elégedetlen földművelők most azt szeretnék, ha Boris Tadić államfő személyesen fogadná képviselőiket.
A mezőgazdasági termelőknek nyújtott állami támogatás mértéke a szakminisztérium szerint nem haladhatja meg a hektáronkénti 14 ezer dinárt, ám ezt is legfeljebb 30 hektárig fizetnék ki. (A központi kormány szerint mindennek költségvetési okai vannak.) Az érdekvédelmi szervezetek ehhez képest a 100 hektáros határt tartanák méltányosnak.
UPDATE: A mai egyeztetésen a kormány elfogadta, hogy a limit 100 hektárnál legyen. A demonstráció azonban még mindig tart, mert a kifizetések időpontjában továbbra sincs egyetértés. A szaktárca ragaszkodik ahhoz, hogy a pénzt legkorábban az igényléstől számított nyolcadik hónapban kapják meg a gazdák. Az érdekvédelmi szervezetek maximum egy hónapos átfutási időt követelnek. (Az igénylések benyújtása június közepétől történik.)
(Forrás: Magyar Szó, VajdaságMA, RTV)
A blogunkon nemrég bemutatott, belgrádi székhelyű Hungarikum Központ szervezésében június 2-a és 5-e között, tehát csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a magyar kultúrát, borászatot, gasztronómiát és a hazai turisztikai kínálatot bemutató Hungarikum Fesztivált, mely a szerb főváros első ilyen jellegű rendezvénye.
A fesztivál programjaira a hajdani szerémségi határváros (ma Belgrád északi kerülete), Zimony központi részén kerül sor: a Hunyadi- vagy Gardoš-torony lábánál, illetve a Duna partján végigfutó sétány mellett. A millenniumi kilátótoronyban üzemelő Čubrilo Galériában ezalatt egy Liszt Ferenc életét bemutató kiállítás tekinthető meg.
Pénteken lesz az esemény hivatalos megnyitója, amelyen beszédet mond Magyarország belgrádi nagykövete, Nikowitz Oszkár (a Šurda-filmek egykori fordítója), valamint Körmöci Károly, a Hungarikum Központ vezetője. Az érdeklődők népi táncbemutatót is láthatnak majd, méghozzá szabadkai és magyarkanizsai csoportok előadásában.
Az igazgató, Magyarkanizsa előző polgármesterének fia
(Kép: Vajdasági Rádió-Televízió, magyar nyelvű adás)
UPDATE: A Magyar Távirati Iroda legközelebb szíveskedjen megemlíteni blogunkat, ha már egyes mondatokat majdnem szó szerint tőlünk vesz át. Egyben üzenem dolgozóinak, hogy a Hungarikum Központ egy magáncég, márkaneve pedig a magyar k-val (és nem latinosan, c-vel) írt "Hungarikum" szó.
