Serbia Insajd

Serbia Insajd: Mladić-dosszié

Most kaptuk a hírt: a múlt héten elfogott, háborús bűnökkel vádolt szerb tábornokot még a belgrádi fellebbezés elutasításának napján repülőgépre ültették. Jelenleg útban van a Nemzetközi Törvényszék hágai főhadiszállása felé – jelentette be Snežana Malović igazságügyi miniszter.

Snežana Malović miniszterasszony

A szerb ügyészség korábban azt tervezte, hogy még más, belföldön esetlegesen elkövetett vagy megrendelt bűncselekmények ügyében is kihallgatják, de úgy határoztak, hogy ezeket az eljárásokat inkább a hágai börtönben folytatják le. Így, ha minden igaz, Mladić még ezen a héten a nemzetközi bíróság elé állhat.

A Ratko Mladić tábornokot szállító katonai konvoj útban a repülőtérre 

Az ICTY aktuális ütemtervében egyelőre nem szerepel, de a honlapról az is látszik, hogy a pénteki tárgyalási napon az egyik tárgyalóteremben éppen nem lesz semmi. Ha a vádirat ismertetésére aznap kerül sor, biztosan közvetíteni fogják. (Itt, a bal oldali menüsávban lehet majd kiválasztani a megfelelő tárgyalóterem videócsatornáját.)

Viszlát, és jó utat! Hágában ne felejtsen el kiszállni!

A vádlott ma reggel lehetőséget kapott arra, hogy meglátogassa lánya sírját. Ana Mladić 1994-ben követett el öngyilkosságot: édesapja pisztolyával lőtte magát fejbe. Mégpedig azzal a fegyverrel, melyet a fiatal Ratko Mladić a katonai akadémián nyert, kiváló teljesítményének elismerése gyanánt. Lánya azonban minden bizonnyal nem tudta feldolgozni a tábornok szerepét a boszniai háború véres eseményeiben, ezért egy márciusi napon kiszökött a lakásuk közelében lévő parkba, ahol véget vetett életének.

Ana Mladić végső nyughelye (1971-1994)

A családhoz közel álló források szerint apját egész életében ez viselte meg a legjobban, mind a mai napig nem tudta teljesen feldolgozni Ana halálát. Már múlt heti őrizetbe vételének napján követelte, hogy vigyék el a sírhoz, vagy ha az nem lehetséges, ássák ki és hozzák el neki a koporsót, mert mindenképpen "találkozni akar" gyermekével.

Serbia Insajd: Mladić-dosszié

Az etnikai tisztogatás indítékával elkövetett tömegmészárlás vajon mi?

Előreláthatólag az a Christoph Flügge lesz Ratko Mladić hágai perének főbírája, akit korábban amerikai bosnyák emigránsok követelésére tiltottak ki Karadžić peréről. A német bírónak azért kellett távol maradnia a tárgyalásokról, mert azt nyilatkozta a tekintélyes hamburgi Der Spiegel hetilapnak, hogy álláspontja szerint genocídium kizárólag a holokauszt, minden egyéb hasonló cselekményre a tömeggyilkosság szót kellene használni.

(Forrás: Jutarnji List)

Civilizált törzsolvasóink (akikre büszkék vagyunk) ne is olvassák tovább ezt a posztot. A személyes véleményem az, hogy a világtörténelemben a zsidó holokauszt mellett sajnos nem kevés egyéb hasonló cselekmény is történt. És értelemszerűen ugyanúgy használható rájuk a népirtás/genocídium terminológia. Ilyen volt például az örmények ellen török részről elkövetett népirtás a huszadik század elején, vagy az 1930-as évek Szovjetuniójában szándékosan gerjesztett ukrajnai éhínség, de az újvidéki "hideg napok" is, amikor a magyar hadsereg razziáiban ártatlan szerbeket és zsidókat végeztek ki tömegesen, bírósági eljárás mellőzésével. Ez utóbbi eseménysorozat szerb oldalról véghez vitt megtorlása is ide tartozik. Vagy legalábbis "pompás" ürügyül szolgált Vajdaság etnikai összetételének némi átszabásához: a lemészárolt magyarok, illetve a részben meggyilkolt, részben kitelepített svábok pótlására újabb szláv telepes-hullám érkezett. Noha a délvidéki magyar (és német) lakossággal szemben elkövetett etnikai tisztogatások szubjektív okok miatt számomra jobban fájnak, de természetesen tiszteletben tartom, hogy mások szemében esetleg máshová helyeződik a hangsúly. Egy biztos: a jelentőségét nem szabad elvitatni egyik kegyetlenkedésnek sem.

Sajnos a második világháború befejezése nem vetett véget a világtörténelem sötét lapjaira tartozó genocídiumoknak; a kambodzsai vörös khmerek haláltáboraiban óvatos becslések szerint mintegy kétmillió "másként gondolkodót" végeztek ki a hírhedt Pol Pot parancsára; az ország kínai, vietnami és thai kisebbségeihez tartozók jelentős részével együtt. És természetesen Srebrenicában is népirtás történt, hiszen közel nyolcezer fegyvertelen férfit (köztük 12 éves fiúkat) mészároltak le, pusztán azon az alapon, hogy bosnyák nemzetiségűek és muzulmánok voltak.

A jog viszont gyakran nem más, mint játék a szavakkal. Christoph Flügge bíró úr bizonyára kiváló szakember, hiszen nem ültetnének akárkit ilyen volumenű perek bírósági tanácselnöki pulpitusába. Másrészt sok minden gyakran elvész a fordítások során. Egy eredetileg németül megjelent, majd egy horvát újság által idézett cikkből tallózva írok rövidke posztot ezen a magyar blogon. (Időközben Bikmakk lefordította az ominózus Der Spiegel-interjú vonatkozó részét. Itt megtekinthető. Engem nem győzött meg. Flügge eszmefuttatása alapján ugyanis akár a holokauszt sem minősíthető genocídiumnak. De hangsúlyozom, mindez pusztán egy interjú részlete. Nem elegendő érvrendszerének tárgyilagos megítéléséhez.) Ráadásul egyik médium sem jogi szakfórum. Amennyiben Christoph Flügge részletesen kifejtett tanulmányát elolvasnám a tárgyban, ugyan nem tartom valószínűnek, de teljes egészében ki sem zárom, hogy netán megváltoztatnám álláspontomat. Mindezt azért írom, mert jó lenne, ha e nyúlfarknyi hír alapján nem kerülne előtérbe a szélsőséges, sommás véleménynyilvánítás, illetve szeretném, ha a kommentelők tartózkodnának a bizarr világösszeesküvés-elméletek kifejtésétől, ugyanis a Srbija-blogon nagyon nem szeretünk moderálni. Köszönöm.

Koporsók a srebrenicai mészárlás azonosított áldozatainak újratemetésén.
Az iszlám hagyományos színével takarták le őket (kivétel nélkül bosnyákok voltak)

Serbia Insajd: Mladić-dosszié

Cella-Szomszédok: bírósági teleregény; 0. epizód (Gazdagrét helyett Hágából)

Ratko Mladić: "Vojislav Šešelj kretén, szégyent hoz saját magára és Szerbiára is."

Ugyan senki sem kérdezte Mladić tábornokot a szerb radikálisok vezéréről (aki jelenleg a hágai Nemzetközi Törvényszék "vendégszeretetét" élvezi), de kihallgatása során állítólag többször is élesen kirohant Šešelj ellen. Mint az korábban kiszivárgott, a nyomozók már tavaly megtalálták Mladić egyik naplóját, melyet a szökése alatt vezetett (Ratko, az offline blogger-kolléga, bizarr!), és amiben kertelés nélkül ócsárolja a kilencvenes évek rossz emlékű, rozsdás cipőkanalairól elhíresült nagyszerb ideológusát.

Mladićnál többek közt Šešelj hágai magatartása verte ki a biztosítékot, utóbbi ugyanis saját hágai perét egyfajta trágár bohóc-performanszként éli meg. Például gyakran használ minősíthetetlen jelzőket. Egyik kedvenc frázisa: "A hágai bíróság kapja be a faszomat!" A törvényszék tekintélyének megsértéséért többször is elmarasztalták már. Az ügy pikantériája, hogy a tárgyalások során nem egyszer úgy beszélt Mladićról és Karadžićról, mint "barátairól". Mindenesetre érdekes "munkakapcsolat" várható a két potenciális cellaszomszéd részéről.

Nem gondoltam volna, hogy valaha bármiben is egyetértek Ratko Mladićtyal, de az önjelölt csetnikvajdával kapcsolatos sommás véleményét osztom. Kérdés: a tábornoknak idővel megjön-e a kedve egy kis önkritikához?

Az alábbi bejátszás a Vajdasági Rádió-Televízió honlapjáról származik.

A Šešelj-féle Szerb Radikális Párt két napja meghirdetett demonstrációján ezrek gyűltek össze vasárnap este, hogy tiltakozzanak Ratko Mladić kiadatása és az "árulónak" tartott Boris Tadić köztársasági elnök, ill. a kormányzó Demokrata Párt ellen. Részt vett az eseményen Mladić felesége, valamint beszédet mondott Vojislav Šešelj fia is. A hangulat egy idő után eldurvult; a tömött buszokkal érkező tüntetők egy része összecsapott a kivezényelt hatósági erőkkel, összesen 11 civil és 32 rendőr sebesült meg. Mintegy 180 rendbontót előállítottak. Jelenleg csend van Belgrád utcáin, mindenki hazament. Kivéve persze azokat, akik ezt az éjszakát fogdában töltik. (A második videó innen: srbijanet.rs) 

Eközben Rasim Ljajić munkaügyi miniszter (a kormánykoalíció egyik pártjának elnöke, egyben a hágai együttműködésért felelős nemzeti tanács vezetője) tegnapi interjújában kifejtette: "Tisztában voltunk vele, hogy az állampolgárok többsége ellenzi Mladić kiadatását. Az összes eddigi közvélemény-kutatás ezt mutatta, még a legutolsó is, amelyet tíz nappal ezelőtt készíttettünk. A megkérdezettek 51 százaléka nem értett egyet azzal, hogy a tábornokot kiadjuk Hágának. Csupán 34 százalékuk támogatta ezt a lépést. A legrosszabb az egészben az, hogy mindebből a radikális jobboldal erői profitálhatnak. Mi azonban Szerbia és a régió hosszú távú érdekeit tartottuk szem előtt." 

Ratko Mladić jobban van. Igaz, a csütörtöki kihallgatását félbe kellett szakítani, mert nem érezte jól magát, állapota ennek ellenére kielégítő. Legalább nyolc éve biztosan nem kezelték, bár az nem kizárt, hogy egy-egy orvos a rejtekhelyén is felkereste. Mindenesetre szemmel láthatóan nincs túl jó formában. Tegnap maga az egészségügyi miniszter vizsgálta meg, aki egyébként régi ismerőse. Ezt követően a vádlott egy tévékészüléket, néhány könyvet és földiepret rendelt a cellájába, mindezeket meg is kapta. (Szerbia málna- és epernagyhatalom.)

Ivica Dačić belügyminiszter pénteken közölt részleteket a nyomozásról. Állítása szerint a szóban forgó lakóépületet és a pár hónapja látókörükbe került rokoni szál egyéb ingatlanjait most először vizsgálta át a rendőrség. Elfogásakor Mladić nem tanúsított ellenállást, pedig fegyver is volt nála. Sőt, a rendőrök megpillantásakor állítólag ezt mondta: "Gratulálok! Megtalálták, akit kerestek."

A miniszter határozottan cáfolt minden olyan (a magyarországi sajtóban is megjelent) értesülést, miszerint a tábornok hamis papírokkal bujkált volna. "Egy teljesen szabályos, saját nevére szóló, bár már rég lejárt személyi igazolvány volt nála." – nyilatkozta. A tízmillió eurós vérdíjat természetesen nem fizetik ki senkinek, mivel a nyomozás teljes mértékben a rendőrség saját információi alapján történt.

A híradások szerint Mladić tegnap arra hivatkozott, hogy Slobodan Milošević annak idején törvényes választásokkal került hatalomra, tehát a nép akaratából lett Szerbia elnöke. Így egyértelmű, hogy azok tehetnek a háborúról, akik mindezt hajdan megszavazták – véli az egykori szökevény.

Ha minden igaz, alig egy hét múlva kiadják Hágának, de nem kizárt, hogy előtte meghallgatják annak a három kiskatonának az ügyében, akiket rejtélyes körülmények között gyilkoltak meg 2004 októberében. A gyanú szerint azért kellett meghalniuk, mert egy Belgrád-közeli katonai bázison véletlenül összefutottak az ott rejtőzködő Mladić tábornokkal.

Szerintem te öltözz télapónak, én meg majd kitalálok valamit.
Ha lebukunk, Hágában találkozunk!

A délszláv háború vége óta bujkáló boszniai szerb tábornok – akit a legtöbben csak, mint a srebrenicai tömegmészárlás elrendelőjét ismerik – szerencséje a mai nappal elfogyott, hiszen délelőtt maga Boris Tadić szerb elnök jelentette be letartóztatását. Ezzel Szerbia fellélegezhet, ugyanis Mladić elfogásával nagy valószínűséggel minden korábbi akadály elhárult az ország EU-tagjelöltségével kapcsolatban.

(A bejegyzés folytatása elolvasható a DiploMaci Blogon)

Kivételesen az itteni kommentelést letiltottam, hiszen blog.hu-s azonosítóval ott is hozzá lehet szólni.

A Ratko Mladićra kitűzött vérdíj tízmillió euró volt. Durván átszámítva kétmilliárd-hétszázmillió forint.

Közvéleménykutatási adatok szerit a szerbek 51%-a ellenzi hágai kiadatását, azonban 7%-uk úgy nyilatkozott a kérdezőbiztosoknak, hogy ha tudná hol rejtőzik, feladná.

Éles helyzetben te hogy döntenél? (Általánosságban, nem feltétlenül  Mladićra gondolok.)

Borisz Tadics szerb elnök néhány órája erősítette meg: a tábornokot ma délelőtt elfogták. A DNS vizsgálat még tart. Valószínűleg ezúttal az igazi Ratkót kapták el (hasonmást már többször is fogtak, meg volt ugye az a "pásztornak állt" baromság, látták itt-ott), hiszen maga Tadics jelentette be a nagy hírt.  A Serbia Insajd korábbi bejegyzései a témában. 

Tadics elnök az elfogás bejelentésére rendezett sajtótájékoztatón gratulált a szerb hatóságoknak a sikeres akcióhoz.

"Történelmünk nehéz fejezetét zártuk le ezzel, lemostuk a gyalázatot Szerbiáról, és a szerbekről, akárhol is éljenek" - fogalmazott a szerb elnök.

Tadics emlékeztetett, hogy egy szökevénnyel még adósak Hágának, hiszen Goran Hadzsics egyelőre nem került elő. 

"Annak vizsgálata, hogy ki segítette Ratko Mladics rejtőzködését, még folytatódik. Akiről bebizonyosodik, hogy segített a tábornoknak, eljárás indul ellene, akár az állam gépezetén belül, akár azon kívül ténykedett - hangsúlyozta a szerb elnök, aki figyelmeztette az elfogások után szokásos tombolásra és tüntetésre készülőket is: "Számolnia kell a következményekkel mindenkinek, aki az ország politikai stabilitását veszélyeztető tettre ragadtatja magát" - szögezte le előre a játékszabályokat Tadics.

A B92 információi szerint Mladicsot a Nagybecskerek közelében fekvő Lazarevo faluban fogták el, ahol Milorad Komadics álnéven élt.

a B92 folyamatosan frissülő angol oldala

A Mladics fejére kitűzött díjat tavaly októberben emelték 10 millió euróra, ettől az összegtől már azt remélték, elgyengíti a Mladicsot segítő hálózat némely tagját, illetve, hogy profikat is vonz a tábornok utáni hajszába, de egyelőre nem tudni, melyik forgatókönyv jött be. Még az is lehet, hogy egy falubeli ismerte fel Mladicsot, és valaki nagyon gazdag és magányos lesz most Lazarevóban.

Mennyibe került?

Ratko Mladics elfogása után gazdaságilag is erősödhet Szerbia, hiszen a vádlottak padjáról hiányzó Mladics a fejlődés egyik közvetlen akadálya volt. A B92 számítása szerint 159 euróba került havonta Ratko Mladics minden egyes szerb állampolgárnak, amíg szökésben volt.

A tábornok elfogásán 10 ezer ember dolgozott, ez pedig évi 10-12 millió eurójába került Szerbiának, arról nem is beszélve, hogy emiatt az ország alig tudott közelebb kerülni az EU-hoz. 

Tarr Béla találkozása Kusturicával

Némi hely-, és nyelvismerettel rendelkező kisbloggeri háttéremberként elkísértem Péter Annát, a Malackaraj sztárbloggerináját, vajdasági és belgrádi fapados gasztrotúrájára.

Anna mellett velünk tartott Papi nevű kutyája, valamint egy haverom/másodunokatesóm, akinek a nagyszülei egy második világháború utáni mikro-határmódosítást követően Magyarországra szakadtak, míg az enyémek Vajdaságban maradtak. Férfiatlanulsan bevallom, unokatesómat részben alibiből hoztam magammal. Egy éjszakát ugyanis szüleim házában töltöttünk. Emelje fel a kezét, aki kétgyerekes házasemberként betoppanna az anyja elé egy közel tíz évvel fiatalabb, vadidegen nővel. Na ugye. (Ha netán mégis akad ilyen olvasónk, írjon privibe. Papucsot cserélnék hosszúpórázra). Egyébként unokatesóm imádja mind a délvidéki, mind a délszláv kultúrát, és nem utolsósorban édesanyám főztjét, így enyhén machiavellista húzásom számára is kellemes kalandozást eredményezett. Win-win szituáció a javából. Anna profizmusa a maga one (wo)man show-ján belül pedig bámulatos. Egy jó programtervvel mindezt nélkülünk is le tudta volna forgatni. Mindig maga felvételezett. Még vezetés közben is. Ami spontán amatőrködésnek tűnhet, az is a legtöbbször komoly, többször felvett jelenet. Pl. egy helységnévtáblás vágóképhez kb. ötször fordultunk vissza kocsival. Ezentúl jót kuncogok, ha valaki egy Index-videóra ilyesmit trollizál: – Ilyet bármikor, tíz perc alatt, részegen is össze tudok hozni! – Csak tessék, ki lehet próbálni. Baromira távol áll a "kamerázgatom a családomat, haverokat" műfajtól.

Mivel Anna kifejezetten a lepukkadt, sittes helyekre vágyott, Szeged alatt változtattunk az eredeti útiterven. Aranykalászon Ringó Bácskánk helyett a szebb napokat látott Bánátban csorogtunk lefelé délnek, Nándorfehérvárig. A bánáti oldalon magam se mentem le korábban Belgrádig, én is örültem a túraterv-változásnak.

Padé után letértünk a viszonylag lájtosan kátyús 24-es útról. Majd a dűlőút üszőborjúnyi gödreit gyök kettővel kerülgetve egyre mélyebben merültünk Tarr Béla belassított nihiljébe. Anna rendületlenül kamerázta a puszta szelíd semmijét. Kábé négy-öt kilométerenként elhaladtunk egy-egy lepukkadt, romos majorság mellett. (Az imént említett Béla mesternek, a cselekménymentes, lassított filmnyelv megújítójának szimbólumvilágában: Telep). Az egyetlen, neoklasszikus újgazdag tereptárgy egy messziről temetőkapunak tűnő kerítéssel körbevett, nemrég felújított kúria volt. Ahová talán Hajdú Péter is vegyvédelmi ruha nélkül lenne hajlandó elszállásoltatni Sarka Katát, persze ha helikopterrel egyenesen a forgatási helyszínre viszik őket.

Bocsár látképe (500x340 olaj, vászon)

Végül beértünk a sokadosztályú út mellett fekvő első településre, Bocsárra (szerbül Bočar, illetve Бочар, míg németül Botschar). A kis faluban egy csaknem száz évesnek tűnő, sváb stílusú lakóházban kialakított kisbolt elé szanaszét szórt, szedett-vedett, talán iskolából leselejtezett székeken ülve italozott a helyi kemény mag. Tucatnyi, 20-80 közötti masszív férfi. A több évtizedes, porfészekben töltött nihil következtében, puszta unaloműzésképp bizonyára több szeszt ihattak meg, mint amennyit én át tudnék úszni. Megálltunk; lesz, ami lesz. Vagy késelés, vagy spanoskodás. Mivel csipetcsapatunk egyik tagja sem rendelkezik Javier Bardemhez mérhető, császármetszés nélkül édesapja szexuális életét szomorító fejmérettel, bíztam benne, hogy elmarad a Nem vénnek való vidék véres leszámolása.

Szerencsére egykettőre kiderült, hogy aggodalmunk alaptalan. A bennszülöttek turbóbarátságosak voltak. Hellyel kínáltak és alapból borult a klisé: egyből kiderült, hogy ők az úriemberek és én vagyok a paraszt. Ugyanis lehuppantam az egyetlen kartonpapírral borított székre. Kisvártatva a helyi Szivarklub doyenje udvariasan megkért, hogy egy pillanatra álljak fel. Én hülye, engedelmeskedtem. Erreföl kirántotta farom alól a kartonpapírt és rátette Anna székére, mert, hogy az a hölgynek jár. Én persze hisztiztem: – A hölgy az hölgy, de mi lesz az én prosztatámmal!? Azt hitték, hogy ilyen jó a humorom, és egyből oldódott a hangulat. Kitört a röhögcsélés ezerrel. Pedig dehogy, a dülmirigy nem vicc! Ha neadj' isten begyullad a prosztatám, perlem a falut!

Anna kutyája, Papi, egy Parson Russel Terrier, mint remek smalltalk téma, katalizátorként gyorsította fel a szomszéd népek barátkozását. Egyik újsütetű ivócimboránktól, egy amatőr helytörténésztől megtudtuk, hogy a felújított kúria, amit egy profi kosaras, Vule Avdalović (jelenleg Spanyolországban játszik) vásárolt meg, egykor a falu névadójának, a környék földesurának, Bocsárd grófnak a tulajdonában állt, aki Mária Terézia részére tenyésztett kutyákat. Újabb üveg sör után a mágikus-realista helytörténész kifejtette, hogy Bocsárd gróf már a Mohácsi vész idején, az akkor mínusz százkilencvenegy éves Mária Teréziának is tenyésztett ebeket. (Egy kennelbe kellene terelni egy tőlünk, vagyis a Szíriuszról szalajtott hobbitörténésszel. Tudományos eszmecseréjük összefoglalóját remekül fel lehetne használni a pszichedelikus kábítószerek kóros tudatmódosító hatását taglaló, mentálhigiénés propaganda-anyagban.) Otthon villámgyorsan egy másik hobbitörténészhez, Google Úrhoz is bekukkantottam. Kutyafuttában csak annyit tudtam meg, hogy a bocsár(d) szót régiesen a pohárnokra használták és az oroszból vették át, ott pedig kádárt jelentett.

Akadt még klassz kis alternatív történelemóra. Az egyik, felső két metszőfoghiányos jómunkásember, miután elmondtuk, hogy Pestről jöttünk, ilyet kérdezett: – Hogy is volt az régen? Ugye Pest volt a szerb oldal, Buda meg az a másik?  Erre természetesen felforrt az agyvizem. Majdnem elszabadult szürkeállományomból a csárdás kűrruhás Morvai–Vona jégtáncpáros. Hármas identitásom: magyarságtudatom, egyetemes emberségtudatom, és brucewillisesen mondva, középhaladó alkoholizmusom viaskodott egymással. Végül a leghumánusabb énem kerekedett felül: alkalmi ivócimborával nem vitatkozunk! És különben is, most őszintén, nem teljesen mindegy, hogy az elmúlt két évtized Šešelj-jel terhelt propagandája miképp mosott agyat, amikor látszott ezeken az embereken, hogy ha bajban lennénk, teszem azt elveszítettük volna a pénzünket vagy elromlott volna a kocsi, így vagy úgy, de önzetlenül segítettek volna rajtunk.

Miután elmondtuk, hogy egyik úticélunk egy fapados, szabadtéri rostélyozás (ćevapčića, pljeskavica, meg amit akartok), elkezdtek győzködni minket, hogy jöjjünk vissza a jövő héten, ugyanis akkor lesz a falunap. Jönnénk mi, de sajnos nem megy, sóhajtoztunk. Mint ahogy Ekrem Jevrić is mesterien dalban mondta el a modern kapitalizmus rákfenéjét a Kuća, pos'o ("Ház, munka") című globalizáció-kritikus jeremiádjában. Majd az egyik korongrészeg szivar az anatómia törvényeit megcáfolva kezdett mobilozgatni. Korábban egy mondatot nem tudott végigmondani, annyira be volt állva, viszont olyan határozottan telefonált, mint Stadler József fénykorában, amikor pénzügyi tanácsadójával egyeztette az Utolsó vacsora áfa-visszaigénylésének részleteit. Miután az először feltárcsázott ismerőse azzal hárított, hogy sajnos nem megy a dolog, mert momentán Belgrádban van, hősünk a második hívást már úgy indította, hogy megérkeztek a barátai és össze kellene dobni hirtelenjében egy rostélyost. A harmadik telefon után szabadkozott, folytatta volna, de mi győzködtük, hogy már a nemes gesztustól jól laktunk.

Egyébként Anna seggét férfihorda szerintem még a Médiahajón se nyalta ennyire fényesre. Miután a helyi, 0,3 ezrelékes közúti alkoholtoleranciához híven, jogkövető médiaszemélyiségként, csak egy palack három decis sört ivott meg (Stohl Buci, watch and learn!), a csávók libasorban hozták neki a kisboltból a kólát, csipszet (abból vagy három zacskóval), kiscsokit.

Az egykor magyarok és svábok által is lakott falu szinte teljesen elszerbesedett, azonban udvariasságból mindenki mondott pár magyar szót is, és előbukkant egy szórványmagyar atyafi is, ugyanolyan jó arc, mint a többiek.

A kisbolt italválasztékára és a sör hűtöttségére rossz szavunk nem lehet. Vannak import söreik is, amivel ugye mi nem foglalkoztunk, viszont a hazaiak közül Jelent és Lavot is tartanak, mind félliteres, mind kisüveges kiszerelésben.

Italfronton az igazi couleur locale azonban a kommersz tömény. Megkérném a legközelebbi nagyobb város, Kikinda financijska inspekcijájának dolgozóit, (vagyis fináncait) hogy ha egy csöpp emberség is szorult beléjük, a következő mondatot ne olvassák el. Az ex-yu szerte népszerű kis üvegecskét, az úgynevezett bombicát ("bombácska") ugyanis a boltos csaj a műanyag szalagfüggönnyel leválasztott raktárhelyiségben töltötte tele, bizonyára svarcban főzött cuccal.

Majd elbúcsúztunk, és a déliekre jellemző legszebb gesztussal váltunk el. A meddő és hosszadalmas ”Puszi-puszi, gyertek el máskor is!” üres frázis mantrázásától ugyanis sokkal hasznosabban cselekedtek. Anélkül, hogy kértük volna, néhányan egy hármas Golfba pattantak és kivezettek minket az immár eltéveszthetetlen főútig. (GPS-t direkt nem vittünk. Retrós utat terveztünk.)

Spiccesen, a kocsiban punnyadva eljátszadoztam a gondolattal, hogy valahol a végtelenben, de méginkább a bocsári kisbolt előtt Tarr Béla találkozik Emir Kusturicával. (Annak is a korábbi énjével, mielőtt elturbószerbesedett és keresztnevét Nemanjára változtatta. Egyébként is micsoda paradoxon: muzulmán keresztnév, de nem offolom tovább magam.) Szóval összefut a két filmrendező és beküldik Rudolf Pétert egy túra felesért, ezután így oltogatják: – Ízirájder, öcsém!!! Majd mi megmutatjuk, hogyan kell Üvegtigrist forgatni!

Bónusz! Klikk ide!

A következő rész (ha megérjük és megírjuk) tervezett címe: Belgrád vajdaságizálódása. Benne kiderül, hogy Bikmakk kolléga, aki egy 2008-as becsajozás apropóján szeretett bele egyben Szerbia fővárosába is, alaposabban ismeri a várost, mint annak idején a NATO-bombázások főkoordinátora. Egyben a kedves olvasók nagy összegű fogadásokat köthetnek: vajon kivel aludtam Belgrádban egy ágyban? Péter Annával, vagy Papival, a kutyájával? 

Akár egy Zs-kategóriás akciófilm alcíme is lehetne a fenti mondat; már látom magam előtt, ahogy a főszereplőt (a Nyugalom-beli alakításához méltóan) játszó Udvaros Dorottya padlógázzal repeszt északnak az M5-ös Röszke felé vezető oldalán egy Zastava Korallal, eszelősen kerülgetve a szembejövő autókat, miközben motoros rendőrök próbálják lekapcsolni, sikertelenül.

Egyébként csak azt akartam frappánsan összefoglalni, hogy a szabadkai Népszínház magyar társulata a budapesti Thália Színházban mutatja be Csáth Géza  Egy elmebeteg nő naplója című alkotásának színpadi adaptációját. A szerző (aki "civilben" orvos, zenekritikus és gyakorló morfinista volt) éppúgy Szabadka szülötte, mint szintén hírnevet szerzett unokatestvére, Kosztolányi Dezső.

Kosztolányi és Csáth mellszobrai Szabadka belvárosában

Az először május 25-én (este fél nyolctól) a Tháliában látható produkció bőven merít az író egyéb munkáiból, naplóiból és leveleiből is. A darab középpontjában természetesen az Elmebeteg nő... szövege áll, melyet egy létező skizofrén személy (bizonyos Gizella) írásainak felhasználásával alkotott meg a pszichiáterként praktizáló Brenner József, vagyis Csáth. (Szász János nagyszerű filmje, a 2007-es Ópium is ebből készült.)

Aki a budapesti előadásokról valami miatt lecsúszik, az még mindig megnézheti a szabadkai "prömiert", melyet május 30-án, 19:30-tól tűznek műsorra az Észak-bácskai körzet székvárosában. (A Magyar Szó erről szóló írása rendkívül informatív.)