Serbia Insajd

PROGRAMAJÁNLÓ KÖVETKEZIK

Facebookon érkezett hozzám a kérés, hogy blogomban reklámozzam egy kicsit az alábbi rendezvényt. No. Itt volna hát.

„Így végzed hát te is…”

Radnóti lírai képeslapjai megihlették a New York-ban élő  szerb zeneszerzőnőt

Először hallhatja a magyar közönség Radnóti négy lírai képeslapja, a Razglednicák inspirálta szerb kantátát. A magyar és a szerb kultúra, az irodalom és a kortárs zene izgalmas találkozásának lehet tanúja az, aki 2010. április 30-án ellátogat a Bakáts téri templombeli koncertre és irodalmi estre.

Milica Paranosic New Yorkban élő belgrádi zeneszerző két éve Szerbiába hazalátogatva olvasta Radnóti utolsó verseit Danilo Kiš fordításában, melyek annyira megérintették, hogy művet komponált a centenáriumra. A zeneszerző a Razglednicákat zenésítette meg kórusra, ütőhangszerre, gordonkára és fagottra. A budapesti ősbemutató egyik érdekessége, hogy maga a zeneszerzőnő, Milica Paranosic is jelen lesz és itt hallja majd először a zeneművet élőben.

A kantátát megelőzően Danilo Kiš szerb író és műfordító  szövegeiből Fodor Tamás olvas fel válogatást, majd Takács Zsuzsa, Kossuth díjas költőnő mond költői beszédet.

A zenemű  szerbiai ősbemutatója Radnóti Miklós 100. születésnapján, 2009. május 5-én volt Borban, a Razglednicák keletkezésének helyén, ahol Radnótit 1944-ben a Heidenau lágerben több száz társával együtt munkaszolgálatosként tartották fogva. A darab bemutatásra kerül a Belgrádi Zeneakadémia idei április 26-i évzáró koncertjén is.

A Szerbiában Danilo Kiš fordításában megismert versekre épülő alkotást a Belgrádi Zeneművészeti Kar tanárainak és hallgatóinak vegyeskara és zenészei adják elő Biljana Radovanovic karmester irányításával, miközben Mészáros Gábor, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színésze narrátorként magyarul mondja az utolsó verseket, a Razglednicákat.

"Népi siratóénekhez hasonló a mű hangzása, dallamvilága szlávos, az egész gyönyörűséges és hátborzongató" – jegyezte meg Paranosic művéről Szentgyörgyi Klára, a Belgrádi Magyar Nagykövetség oktatási és kulturális szakdiplomatája.

Az Ybl Miklós  által tervezett Bakáts téri templom fogadja be a két szerzőt, Randnótit és Kišt. Pályájuk és sorsuk - hasonlóságuk és különbözőségük - mindannyiunk számára ismerős. Az okok és következmények ma is hatnak.

Az Europoetica fesztivált szervező Ráday Könyvesház szándéka szerint a templom, az elhangzó költemények, a felhangzó zene együttese teremti meg az esemény egységes liturgikus terét. A falakon kívül marad a hétköznapok nyelve, belül a csend, a figyelem teremti meg a „másképpen való beszéd” lehetőségét. – mondja Orbán György, a fesztivál szervezője.

Milica Paranosic Razglednice (zenekari és kórusmű)

Előadják: Belgrádi Művészeti Egyetem Zeneművészeti Karának zenész és énekes hallgatói Biljana Radovanovic vezényletével

Danilo Kiš  szerb regényíró és műfordító szövegmontázsát előadja Fodor Tamás

2010. április 30. 19.00

Budapest, IX. ker. Bakáts téri katolikus templom

Belépés ingyenes

Videorészlet: https://www.youtube.com/milicaparanosic#p/u/2/dGmrz-7Divc

Europoetica Nemzetközi Költészeti Fesztivál: http://www.radaykonyveshaz.hu/rovat/rendezvenyek/europoetica

http://www.milicaparanosic.com/

Konrád György Danilo Kišről: http://litera.initon.hu/irodalom/konrad-gyorgy-csodafigurak-arckepek-pillanatfelvetelek

Ez talán az első pár mondat, amit megtanult egy lurkó, ha jugó (igazából bármilyen) csapatba jár kosarazni. Nincs örvendezés, amíg nincs vége. Az ellenfélnek hátat fordítani pláne elképzelhetetlen. Én is jártam dobálni a helyi csapatba 15 éve, én is hallottam. A horvát Cibona játékosai viszont valószínűleg kimaradak néhány tréningről.

Az NLB liga (afféle exYU liga) döntőjében a Partizan 0.6 másodperccel a vége előtt került hátrányba egy megfelelő pillanatban érkezett horvát tripla révén. A Cibona kispadon ülő tagjai már be is futottak a pályára, de akkor még valamivel több, mint fél másodperc hátra volt. Íme:

A horvátoknak lett volna idejük megszokni, hogy a szerbek ellen illik figyelni. Valamelyik világversenyen, már nem emlékszem melyik volt, bukták hasonló körülmények között a továbbjutást. Szasa Gyorgyevics futott az utolsó másodpercekben végig a pályán, hogy beverje a bünti triplát a korai örömért.

A Press munkatársainak alighanem a kedvenc elfoglaltsága a politikusok magánéletén csámcsogni, mert hosszasan ízlelgetik a koncokat is hál' isten. Ez a lap most "kormányközeli forrásokból" értesült arról, hogy Borisz Tadics szerb elnök arra készül, hogy örökbe fogadjon egy ebet. Egy kutyát, amelyiknek ismeretlen gonosztevők mind a négy mancsát levágták.  Egy kislány talált rá néhány napja, az egész ország ezen hőbörgött egy ideig. Tadics pedig, ha "a kormányközeli források" igazat beszéltek, hamarosan bejelentkezik a kutyáért. Az állatbarátok örülnek, mert mindenki nagyon izgult, hogy mi lesz a lábatlan jószággal. Bíznak benne, hogy az elnök, mindent megtesz majd érte, akárcsak a korábban, egy vidéki körútján felkarolt árva kiscicáért.

Putnik i suncokret

A Szerbia-blog törzskommentelői már ismernek, és talán tudják rólam, hogy outsiderből lettem Insajder. Vagyis pesti (Pest környéki) vagyok, nem vajdasági, és a Szerbia nevű érdekes országra két évvel ezelőtt kezdtem igazán rácsodálkozni.

http://hvg.hu/vilag/20100419_szerbia_kommunizmus

Tu su bili turci... (Pa bili su) 

Már vagy egy hónapja hallottam ezt apámtól, de akkor még nem hittem el teljesen. Nem azért, nem szokott apám hazudozni, de hát ügyvéd, néha biztos túloz, meg annyira elképzelhetetlen sztori, de akkor ott nagyon jót nevettem rajta. Kicsit olyan az egész, mint egy vicc, vagy egy mese.

Történt egyszer egy nem is olyan távoli, de a normálistól sokszor mégis fényévekre található világban, hogy egy gyár munkásai folyton sztrájkoltak. Munkát, kenyeret követeltek, mert szarban volt a gyár, de szarban volt a ország is. Senki sem tudott segíteni nekik. Zsarnok uralkodott rajtuk, háború dúlt a messzi hegyekben, romokban hevert a haza. A gyár nem működött, vagy csak néhanapján volt egy kis munka, tengődtek a munkások.

A háború azonban véget ért, a zsarnokot elűzték, a nap kisütött, az ég kiderült, a vér, a könny és a takony felszáradt. Volt remény arra, hogy az egykor ezreknek munkát adó gyár újra termelni kezd. A környéken befektetőkről pusmogtak, rég nem látott munkáról és kenyérről beszélt a város.

A gyárat, amely ezer embernek adott korábban munkát, sok viszontagság, vita és szenvedés után egy vágottszemű üzletember, egy koreai befektető vette meg. A munka azonban csak nem kezdődött el. Az emberek, akik addigra tucatnyi tüntetésen is túl voltak, nem akartak dolgozni. Úgy és annyit nem, a amennyit és ahogy azt a koreai befektető elképzelte. A Zastava elektro egykori dolgozói kivétel nélkül felmondtak, és felmarkolták a nekik felajánlott munkaévenkénti 300 eurót.

284 dolgozó döntött úgy, nem dolgozik a koreainak. A sajtóhírek szerint ez nem az egyetlen cég, amelynek egykori dolgozói felmondtak, amikor új munkaadó érkezett a környékre. A munka sok és nehéz, ezért sokszor Romániából érkezik a munkaerő, amely nem olyan válogatós - írja a Press, amely a furcsa jelenségről elemezgetésére egy közgazdászt kért meg. A közgazdász szerint a "mi embereink" elszoktak a melótól, és nem hajlandók azokat a követelményeket teljesíteni, amelyeket a nyugati befektetők elvárnak tőlük.  

A lap kis ténytára szerint a koreai 3 millió euróért vette meg a Zastava elektro üzemét, és vállalta, hogy további 8 milliót befektet és 1000 embernek biztosít munkát, de a körülményeket szemlélve, ez nem lesz könnyű.

A Press cikkében megszólaló közgazdász szerint a szocializmusban dolgozó munkások megszokták, hogy keveset kell dolgozniuk, mégis jól élnek. - Ekkor születtek például olyan mondások, mint a "nem tud a főnök olyan keveset fizetni, amilyen keveset én dolgozni tudok" és hasonlók - idézi a szakembert a lap.

A közgazdász emlékeztet arra is, hogy, amikor a jugoszláv vendégmunkások tízezrei lepték el a nyugatot, sokukat az első munkahetek után kirúgták, mert nem tudtak alkalmazkodni a nyugati munkamorálhoz, nem tudták felvenni a tempót. A hazai dolgozók menekülnek azokról a munkahelyekről, amelyek nem biztosítják nekik a szocializmusban megszokott kényelmet: a szabad hétvégét, a fix munkaidőt, a szakszervezeteket. Nem tudnak például mit kezdeni a próbaidő fogalmával, hiszen ahhoz szoktak, hogy azonnal teljes állást kapnak, amelyben eltölthetik a nyugdíjig hátralevő időt.

A melósok képviselője azt nyilatkozta, félnek a kapitalizmustól, attól tartanak, hogy amennyiben dolgozni kezdenek később kirúghatják őket, ha nem felelnek meg a követelményeknek. Az új tulajdonos ugyanis nem köteles mindenkit foglalkoztatni, maga döntheti el, kinek ad munkát. Ezért aztán inkább a biztosra mentek a dolgozók, amikor felvették a munkaévenkénti 300 euró végkielégítést ahelyett, hogy bizonyítani próbálták volna, alkalmasak a munkára. Félnek, na. A kapitalizmustól. 
 

Ivo Pukanić horvát újságírót a montenegrói cigarettamaffia ölette meg 2008-ban, a cigarettacsempészetre szakosodott montenegrói bűnözői csoport mögött pedig nem más, mint a montenegrói miniszterelnök, Milo Đukanović és szerb üzlettársa áll - valloták a gyilkossági ügyben meghallgatott tanúk Zágrábban.

Ez is érdekes, de talán még izgibb, hogy a merényletről, amelyben a montenegrói alvilággal és cigarettamaffiával "túl behatóan" foglalkozó Pukanić életét vesztette, újabb felvétel került nyilvánosságra. Kocsija mellett egy robogóra szerelt bomba robbant.

Így halt meg az újságíró.

Igencsak kevés poszt, pontosan ez az egy kis vékonyka hagyta el a billentyűzetemet márciusban, de aggódni még nem kell. Hamarosan jó kövér, az egész asszimilálódni készülő vajdasági magyarságot érintő, sőt az összmagyar történelemre váratlanul csapást mérő bejegyzéssel jelentkezem. Mindenkire szükség lesz!

Ha minden robbantást, gyilkosságot, gyilkossági kísérletet megírnék, ami Szerbiában egy héten történik, mást se csinálnék egész nap csak gépelnék, az biztos. Ami azonban pénteken délután lezajlott a szerb fővárosban, már igazán megér pár sort.
 

Egy 24 éves fiatalember gyanútlanul közlekedett kocsijával belgrád utcáin, amikor egy kereszteződésben egy fehér Renault állt mellé. Két férfi ült a kocsiban. Egyikük letekerte az ablakot, és azt mondta: bocs szomszéd, kérdeznék valamit. Mikor a későbbi áldozat Vladimir K. is letekerte az ablakot, négy lövést adtak le rá a mellette álló kocsiból. Egy golyó a karjába, egy a hasába, kettő pedig a kocsi ajtajába fúródott.

A lövések után az egyik támadó odament az áldozathoz, benézett a kocsiba, és azt mondta: bocs, tévedés volt. A lövöldözős fiúk ezután a lefagyott járókelők szeme láttára kereket oldottak, mindezt pedig a Blic írta meg. A cikk szerint az esetet ilyen részletességgel maga az áldozat mesélte el apjának, miután hazavezetett, és mielőtt életveszélyes állapotban kórházba szállították volna.