Serbia Insajd

Péntek óta az ország területén kampánycsend van. Ez ránk, mint magyarországi tartalomszolgáltatónál működő blogra természetesen nem vonatkozik, ennek ellenére a helyzettel nem akarok visszaélni. Mondjuk nem is nagyon tudnék, hiszen egyik párt mellett vagy ellen sem folytatok semmiféle propagandát. (Az ismertetőbe írt "szavazzon rájuk, ha..." – kezdetű felszólításokat nem kell komolyan venni.) Azonban csütörtök éjfél után elvileg már közvéleménykutatási adatokat sem lehet nyilvánosságra hozni. Ezért fontos elmondani, hogy a Faktor plus március 13-án közzétett kutatási eredményeivel dolgozom. A bejegyzésben rengeteg adat és tényállítás szerepel, melyek többségét az írott és a hangzó médiából, illetve saját ismereteim felhasználásával állítottam össze. De elképzelhető, hogy valamiben tévedek, ezért a kommentelőket arra kérem, hogy vegyék elő a piros ceruzát, és bátran írják meg észrevételeiket, kifogásaikat, javaslataikat.

Mi vezetett ide?

Szerbiában nagy hagyomány előrehozott választásokat tartani. Ebben a témában korábbi írásom erre található (ugyanitt érintettem a Szerb Haladó Párt programját is; érdemes ellenőrizni, hogy mi valósult meg belőle). Mivel az előrehozott szavazás mint esemény nem szokatlan az országban, így tulajdonképpen az kelt feltűnést, amikor egy kormány teljesen kitölti a mandátumát. Ahogyan például Mirko Cvetković kormánya 2008 és 2012 között. Azt megelőzően ugyanis két egymást követő alkalommal ugyanígy idő előtti voksolásra volt szükség. Ez a mostani tehát – ha lehet ilyet mondani – egyfajta trendhez alkalmazkodik, hiszen a többpártrendszer bevezetése óta ez a hetedik előrehozott választás.

A boszniai Szerb Köztársaság fővárosában ma reggel fél 11 körül ismeretlen személy kézigránátot dobott egy utasokkal teli városi buszra. A detonáció következtében az autóbusz vezetője, az ötvenöt éves Boro Topić életét vesztette, két utas pedig könnyebben megsérült. Egy további személy a megállóban várakozott, amikor a robbanás bekövetkezett, őt szintén kórházba kellett szállítani. A helyi 2-es számú járat Banja Luka egyik legforgalmasabb autóbuszvonala.

Szemtanúk állítása szerint a gránátot egy fekete ruhát viselő fiatalember hajította a Tempo bevásárlóközpont melletti megállóban várakozó busz nyitott első ajtaján keresztül a sofőr felé. Egyesek úgy emlékeznek, hogy a merénylő a buszról szállt le (azt megelőzően mintha megkísérelt volna a sofőrtől jegyet venni), de mások ezt kétségbe vonják. Mindenesetre a támadás után elszaladt, jelenleg is keresik.

Majdnem egyidősek vagyunk, ráadásul ugyanaz a keresztnevünk. Ő kishegyesiként Budapestre költözött, én pedig a budapesti életemet helyezem át Belgrádba, éppen ezekben a hetekben. Mindketten blogot írunk; nyilvánvalóan eltérő célokkal és indíttatásból, de a témáink egy része – a dolgok természetéből adódóan – mindenképp átfedésbe kerül: milyen volt és milyen lesz magyarként Szerbiában, valamint "ismerős idegenként" egy másik ország fővárosában élni. (De egy olyan városban, amelyet már azelőtt is joggal az otthonunknak érezhettünk.) A határokat átléptük, ki-ki a maga irányából: én még itt vagyok, ő már itt van. Korábbi önmagunkat, mint valami búvárruhát, nem tervezzük levetni. Ellenkezőleg, ahogy az öreg fákra, úgy rakódik ránk évgyűrűként minden, a múlt és a jövő is. Egy biztos: a török kávé zamata mindkettőnket elkísér, bárhová is menjünk. Szabó Árpáddal (képünkön), az Árpád Blog szerzőjével beszélgetek.

Az előzményekről annyit kell tudni, hogy a múlt hónap elején kitört boszniai zavargások legnagyob tárgyi vesztesége a szarajevói központi állami levéltár felgyújtása. Ez az intézmény az elmúlt száz évben egyébként három háborút (köztük két világháborút) sértetlenül átvészelt.

Jasmila Žbanić, nemzetközileg jegyzett filmrendezőnő (Grbavica című filmjét 2006-ban a berlini fesztiválon Arany Medve-díjjal jutalmazták) a zavargások alatti radikális kirohanásaiban a krízis megoldásában segíteni igyekvő horvát miniszterelnököt, majd magas rangú szerbiai és törökországi politikusokat is „mars haza!” felszólítással küldött melegebb égtájakra.

Ráadásul a levéltár felgyújtását is hazugságnak nevezte, amit az oltásban részt vevő egyik tűzoltó már nem tudott szó nélkül hagyni. Íme, a tűzoltó nyílt levele:

Oxigénpalack, megfelelő védőöltözék és elegendő víz nélkül óvtuk a Molotov-koktélok zuhatagában saját testünkkel Bosznia-Hercegovina népének történelmi emlékezetét. Nem tudtunk kimenni erősítést kérni, nem jutottunk ki a tűzoltókészülékeinkhez, blokád alá kerültünk. A tüntetők nem engedtek ki minket a lángoló helyiségekből.

A Serbia Insajd hasábjain már régóta várat magára egy Tesláról szóló bejegyzés. Persze a szerb fizikusról érintőlegesen már többször szót ejtettünk; legutóbb annak kapcsán, hogy az Oatmeal nevű kultblog nemes egyszerűséggel a világ legnagyobb geekjének titulálta. Most mégsem a feltalálózseni életéről és korszakalkotó tudományos eredményeiről lesz szó, azt majd a Nagy délszlávok című sorozatunk következő részében dolgozzuk fel (a kritériumoknak maximálisan megfelel). Mai posztom aktualitását az adja, hogy az utóbbi hetekben országszerte felborzolta a kedélyeket a szerb kormány sokat kritizált döntése, miszerint Tesla hamvait a róla elnevezett belgrádi múzeumból átszállítják a Szent Száva bazilika elé.

"Az oroszokkal együtt 300 millióan vagyunk" – szerb népi bölcsesség

Erre a hírre várok már napok óta. Fogadni mertem volna, hogy előbb-utóbb értesülünk valami ilyesmiről. Ha máshogy nem, akkor néhány "hősi halált halt" orosz katonáról derül ki utólag, hogy valójában szerb. Szerencsére még egy katona sem halt hősi halált. Félek, ha ez bekövetkezne, akkor egyidejűleg sokszorosára nőne az ukrán áldozatok száma is.

"Moszkva, a mi Bakonyunk"

Az RBK orosz hírügynökség (egy "meg nem nevezett" üzletemberre hivatkozva) azt állítja, hogy Viktor Janukovics a Moszkva melletti Barviha településen tartózkodik, abban az állami fenntartású elitszanatóriumban, amelyben annak idején Borisz Jelcint is gyógyították. Még korábban pedig Georgi Dimitrov bolgár kommunista vezetőt, de ő nem élte túl a kezelést. Az intézmény közvetlenül a Kreml irányítása alatt áll, és egyébként nincs messze Putyin dácsájától.

Barviha ugyanis az orosz felső tízezer, az értelmiségiek és az újgazdagok otthona. A teljesen bekamerázott, szuperbiztonságos elővárosi környék az orosz kiváltságosokon kívül számos bukott vagy éppen szökésben lévő politikusnak nyújtott már menedéket. Például Mira Markovićnak, a néhai Slobodan Milošević özvegyének. De a lista meglehetősen hosszú, nézzük az elejétől:

Ukrajna az új Szerbia?

Sorra érkeznek az egyre aggasztóbb hírek a Krím-félszigetről. Ukrajna déli részén pattanásig feszült a helyzet, és ez esetleg arra kényszerítheti Moszkvát, hogy revideálja korábbi álláspontját egy szuverén állam valamely tartományának egyoldalúan kikiáltott függetlenségével kapcsolatban. A Krími Autonóm Köztársaság elszakadása bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Ha ez megvalósul, azt leginkább Oroszország beavatkozása fogja előidézni. Elépzelhető, hogy emiatt az orosz diplomácia véleménye előbb-utóbb megváltozik Koszovót illetően.

Nemzeti fociválogatottunk volt szövetségi kapitányának exfelesége, Marijana ugyanis miniszoknyában pózolt a Szerb Pravoszláv Egyház feje, Irinej pátriárka társaságában egy belgrádi kórházi ünnepségen. A hagyománytisztelő ortodoxok ezen – érthetően – eléggé felháborodtak.

Mivel Szerbiában egyetlen templomba sem illik bemenni térd felett végződő öltözékben (vagy rövid ujjú felsőben), a bejáratnál általában külön táblákon hívják fel erre a turisták figyelmét, az előírás ellen vétőket pedig gyakran kitessékelik. Persze egy kórház szlávája (védőszent-ünnepe) talán nem számít ennyire szigorú rendezvénynek, ám amennyiben egy főpap is hivatalos rá, már más a helyzet. Egy szerb üzletasszonynak, pláne divattervezőnek igazán tudnia kellene, hogy a pátriárka közelében nem ajánlatos miniszoknyát viselni. Hacsak nem pont így szeretnénk a bulvárújságok címlapjára kerülni és dühös kommenteket olvasgatni.

Gotov je?

Viktor Janukovics hasonlóképpen került lapátra, mint Slobodan Milošević az előző évtized hajnalán, a "Buldózer-forradalom" következményeként. Még a buldózer is megvolt hozzá: az alábbi képet a Serbia Insajd facebook-olvasói már jól ismerik.

Most mégsem arról lesz szó, hogy miben hasonlít, illetve miben különbözik egymástól az Otpor! és a Majdan. Nehéz is lenne a kijevi forradalmat elemezni, hiszen még mindig nem tudjuk, pontosan milyen végkifejletre kell számítani. Reméljük, az erőszaknak tényleg vége van Ukrajnában. Egyúttal ismét fejet hajtunk az áldozatok emléke előtt.