Serbia Insajd

Tizenkét éve 16 sajtómunkás halt meg egy belgrádi NATO-bombázásban. A szerb állami rádió-televízió (RTS) épületét ért találatban újságírók mellett technikusok, de még egy 29 éves sminkmesternő is életét vesztette 1999 április 23-án, a hajnali kettőkor becsapódott bombáktól.

Maga az intézmény a korabeli Milošević-rendszer egyik sötét jelképe volt ugyan, de a munkahelyükön elhunyt dolgozók – különösen azok, akik még csak nem is újságírók voltak, így még a propagandaszövegek megírásáról sem tehettek – ártatlan áldozatok. Egyszerű, hétköznapi dolgozó emberek, akik örültek, hogy volt munkájuk, és még csak nem is olyan wannabe újságíró-akcióhős típusok, akik mondjuk egyszál diktafonnal vagy legfeljebb egy kézikamerával felszerelkezve próbálnak behatolni Oszama barlangjába az afgán-pakisztáni határsáv törzsi területein; az ilyenekre esetleg rá lehet mondani, hogy maguknak keresték a bajt.

"Az akkori szerb rezsim és az ellenük harcoló NATO-szövetség pillanatnyi politikai érdekeinek estek áldozatul" – mondta az évforduló kapcsán tartott megemlékezésen Miroslav Medić, az egyik áldozat testvére. Az idén is összegyűltek, mint az eset óta minden évben, hogy leróják kegyeletüket a Zašto? ("Miért?") névre keresztelt emlékműnél. A médiában dolgozókhoz méltóan tömör és találó elnevezés (sajnos) a mai napig egy jottányit sem veszített aktualitásából. E súlyos tragédia összes lényeges elemét feltáró, független és szakszerű vizsgálatra máig nem került sor. A miértre azóta sem született válasz.

Hogy mennyi volt mindebben Miloševićék sara, akik – a gyanú szerint – nagyszámú ártatlan újságíróval mint áldozattal a bombázások embertelenségét szándékozták bizonyítani (a propaganda céljaiért, mintegy élő pajzsként áldozva fel az állami rádió és tévé dolgozóinak egy részét)? Nos, az a mai napig nem derült ki.

Egyetlen embert vontak felelősségre a tragédia miatt, akit a bíróság 2002-ben jogerősen tíz év börtönre ítélt az esetért. Dragoljub Milanovićról, az intézet akkori igazgatójáról van szó. Paradox módon azért bűnhődött, mert a szövetségi kormány utasításait figyelmen kívül hagyta és nem intézkedett a dolgozók, valamint az eszközök biztonságba helyezéséről. Mivel a peranyagot nem ismerem, ezért a felelőtlen következtetés-levonást meghagynám a profi újságíróknak (természetesen a legtöbb zsurnaliszta alaposan, több forrásból is ellenőrzi a tényeket; én az elenyésző kisebbségre gondoltam), de az mindenesetre eléggé ellentmondásos, hogy a szövetségi kormány utasításának figyelmen kívül hagyásáért ítélték el, noha könnyen lehet, hogy Milošević személyesen utasította arra, hogy maradjanak a dolgozók a helyükön. Persze mindez legyen annak a nyomora, aki Slobo alatt vállalta az állami rádió-televízió igazgatói posztját.

A szintén szétbombázott* újvidéki rádió-televízió épületéből – a belgráditól eltérően – az utolsó szálig kimenekítették az embereket és a technikai eszközök többségét is (egy részük azóta sem került elő; azért a Balkán mégsem Svájc vagy Norvégia).

A NATO esetleges felelősségének nyilvános kivizsgálására szintén nem került sor. Vannak akik ezt a napot szeretnék a háborús gócokban elesett ártatlan újságírók nemzetközi emléknapjának nyilváníttatni.

"Kétség kívül, a NATO-szövetség a civil célpont bombázásával súlyos bűnt követett el, amit még nem vizsgáltak ki, de legalább ennyire bizonyos, hogy a korabeli szerb rendszer (az intézmény vezetőségének közreműködésével) 16 ártatlan emberéletet áldozott fel." – nyilatkozta a Szerb Független Újságírószövetség elnöke, Vukašin Obradović.

És hogy a miértre tizenkét éve várt válaszhoz sajnos nem közeledünk, annak oka lehet az a tény is, melyet az Autonomija szerzője, Dinko Gruhonjić fejt ki a Mi vidékünk Goebbelsei című cikkében: azok váltak az ártatlan áldozatok igazságáért küzdők éllovasaivá, akik nyakig sarasak a Milošević-rendszer lakájmédiájának üzemeltetésében.

* Köszönjük a linket kommentelőnknek.
Nem csak egy kép van; az "Older" gombbal lapozható.

Források: B-92, E-novine, Autonomija

Nincs ki a négy kereke!

Legközelebbi vetítés: kedd (Április 26.) 18:45, Európa mozi

Mint arról már az urbanlegends.hu beszámolt (illusztrációkkal!), áprilisban a hazai mozikba is megérkezett Jovan Branislav Todorović 2009-es, szerb-bolgár-magyar koprodukcióban készült akciófilmje, A belgrádi Fantom. A mű többé-kevésbé igaz történetet dolgoz fel, a korabeli híradásokban (1979-et írunk) azonban teljesen más jelent meg, mint a belgrádi lakosok képzeletvilágában. Az alighanem egyszerű autótolvajként némi sikerélménytől kissé bekattant srácból egyszer csak a szakadt Zastaváikkal nyomába eredő rendőröket froclizó, majd végül a lopott fehér Porschét totálkárosra törő, ezután napokig bujkáló "fantom" lett; a helyiek szemében rendszerellenes hőssé, sőt, azóta is visszajáró kísértetté lényegült át. Olyasvalakivé, akire középkorú férfiak százezrei szeretnének hasonlítani, persze csak titokban, éjjel. Legalábbis ezt állítja Momčilo "Momo" Kapor (1937-2010), festő és novellista, a szerb főváros legendáinak szakavatott ismerője és művészi tolmácsolója.

A belgrádi Fantom című írásában így emlékezik:

Történt egyszer, 1979-ben, hogy Belgrád minden apró szegletében hét álló napon keresztül szájról szájra járt a legenda egy fantom-sofőrről, aki éjjelente őrült tempóban hajt keresztül a városon, fehér, Porsche márkájú sportautójával. A mendemonda hatására belgrádiak tömegei késték le szándékosan az aznapi utolsó buszt, hogy a Slavija körtéren egy pillantást vethessenek a Fantomra. Lidérces látomásként érkezett oda – szólt a fáma –, két keréken, eszelős iramban. Hét teljes éjjel telt el így, de a nagy erőkkel kivezényelt hatósági szervek hiába próbálták meg motorbiciklikkel vagy rendőrkocsikkal az útját állni. Persze üldözőbe vették, az utolsó pillanatban mégis meglógott.

"Ez a pasas nem normális" – nyilatkozta az újságíróknak az autós szakma nagyágyúja, B.B. – "A vakszerencse irányítja! Ahhoz, hogy hozzá hasonlóan két keréken száguldjunk, nagyon tapasztalt sofőröknek kell lennünk."

 

A teljes fordítás itt folytatódik.

Hogy így volt-e vagy sem, azt az olvasók fantáziájára bízzuk. Aki telihold idején Belgrádban jár, netán a Szent Száva bazilika közelében található Slaviját is keresztezi az útja, mindenképpen izzítsa be a fényképezőgépet, és nehogy pont akkor merüljön le az akkumulátor, amikor a száguldó fehér Porsche lerója tiszteletkörét. Vigyázat, a gyalogosok számára nincsenek közlekedési lámpák, csak zebra! :-)

Hristos vaskrse!

Miközben a szerb közvélemény az elmúlt hét folyamán egyes ellenzéki politikusok éhségsztrájkjával és az ebből fakadó médiacirkusszal volt elfoglalva (Vajon bekötik-e az infúziót és mikor? · Sztrájkszegés-e a szentáldozás? · Mit üzent a pátriárka?), a főváros Vračar nevű kerületében – a Szent Száva bazilika közvetlen közelében – csendben megnyílt a Hungarikum Központ (Hungarikum Centar).

Az április 19-én átadott magyar kulturális intézmény és ajándékbolt alapítói két nemes célt tűztek ki maguk elé:

• A Szerbiához földrajzilag és kulturálisan legközelebb eső magyar régió, Dél-Alföld népszerűsítése, turisztikai kínálatának (gyógy- és élményfürdők, wellness-központok, kirándulások, városlátogatás, koncertek, gasztronómia stb.) bemutatása;
• Magyar termékek importja és értékesítése, különös tekintettel a prémium minőségű árukra (Zsolnay és Herendi porcelánok, Pick szalámi, Tokaji borok, pálinkák). Kínálatukban természetesen megtalálhatók a Törley pezsgők, a Zwack Unicum, valamint egyéb magyar borok is, melyeket idáig egyáltalán nem, vagy csak elvétve lehetett kapni a szerb fővárosban.

A Najbolje iz Mađarske ("A legjobbat Magyarországról") szlogen szellemében munkálkodó csapat máris aktív promóciós hadjáratot indított; bevásárlóközpontokba kitelepült standjaikkal már az első héten találkozni lehetett, ezen kívül egy divatbemutató szponzoraként is feltűntek: az eseményen magyar borokat kóstoltattak (többek között a soltvadkerti Frittmann Borászat, a villányi Gere Attila, valamint a Tokaj Kereskedőház termékei közül). További terveik között szerepel szegedi és egyéb dél-alföldi programok, sportesemények népszerűsítése szerb nyelvű kiadványok segítségével, továbbá promóciós előadások rendezése, médiakampányok szervezése.

A Központi Statisztikai Hivatal 2010. évi adatai szerint a Szerbiából érkező vendégek 32,3%-kal több (összesen 7433) vendégéjszakát töltöttek el a dél-alföldi régió kereskedelmi szálláshelyein az előző évhez képest. Ez egyértelműen a vízumliberalizáció eredménye, és várhatóan a tendencia 2011-ben is hasonló lesz. Arról nem készült felmérés, hogy a szerb állampolgárok milyen arányban érkeztek Vajdaságból, ill. Közép-Szerbiából, de valószínűleg az előbbiek voltak többségben, ezért is fontos a Hungarikum Központ belgrádi jelenléte: a szerb családok trandicionális nyári úticéljaival (Görögország, Egyiptom, Tunézia) szemben a dél-alföldi wellness üdülés megfizethető alternatíva lehet. (A Dél-Dunántúl Turisztikai Régió hasonló okok miatt nemrég úgynevezett "Délszláv kártyát" vezetett be, mellyel a szerb, horvát és szlovén vendégek 15% kedvezményt vehetnek igénybe számos elfogadóhelyen.)

Magyarország tagadhatatlanul Európa kapuját jelenti Szerbia számára; például Belgrádból vasúti összeköttetéssel legkönnyebben Budapesten keresztül érhető el Bécs, München, Pozsony, Prága, Berlin, Krakkó, Varsó stb. Egyes híresztelések szerint tíz-tizenöt év múlva Szabadka felől vonattal (a felújított Palics-Horgos-Röszke vonalon át) Szeged és Kecskemét érintésével lehet majd a magyar fővárosba utazni, gyakorlatilag az M5-ös autópálya nyomvonalával párhuzamosan. Ezzel a csongrádi megyeszékhely turisztikai vonzereje a potenciális szerbiai látogatók számára megtöbbszöröződhet. (A '90-es évek elején egyszer már tetőzött Szeged népszerűsége a belgrádi lakosok között, akkor főleg a "vajkrémturizmus" miatt. Most azonban a kikapcsolódás és az élményszerzés ideje jött el.)

Ide kapcsolódik egy másik fontos hír is: május 27-29. között rendezik meg a zimonyi Gardoš-torony lábánál az I. Magyar Borfesztivált Belgrádban. A szervezők abban bíznak, hogy a sikeres kóstoltatás után a magyar pincészetek minőségi, ám a hasonló kategóriájú olasz, francia és spanyol boroknál lényegesen olcsóbb (ill. nagyobb ár/érték aránnyal rendelkező) termékei iránt megnövekszik a kereslet, a Hungarikum Központ pedig célirányosan viheti ki a nagy tetszést arató fajtákat a belgrádi üzletekbe. Ezek jelenleg nagyobb szupermarketek kínálatában sem szerepelnek, míg drága olasz borokkal Dunát és Szávát lehet rekeszteni.

A srbija.blog.hu véleménye szerint a Hungarikum Központ reklámarcának a volt Jugoszlávia-szerte kedvelt, vajdasági származású, magyar és horvát felmenőkkel is büszkélkedő Đorđe Balašević énekes-dalszerző lenne a legjobb. :-)

Slabo divanim mađarski (egy szokásos, témába illő Đole-történettel a végén)

A Hungarikum Központ elérhetőségei:
Makenzijeva 30, Vračar · 11000 Beograd. E-mail: office@hungarikumcentar.rs

Nyitvatartás:
héfőtől szombatig, reggel 10 és este 8 között.

Bikmakk és Styxx közös sorozata

(1. rész ←)
(2. rész ←)
(3. rész ←)

Külön köszöntjük a „szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál” (idézőjelek nélkül) keresőkifejezéssel a napokban blogunkra tévedőket. Megtisztelő.

Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma. Ez itt a jó útra tért szlavofóbok kiskátéja, a  SrbijaBlog  Szájbarágó.

Nézzenek oda... cimbora! Évek óta nem láttalak! Mi van veled? Nem hittem volna, hogy pont a horvát tengerparton futunk össze!

  Azt a mindenit! Ottó papa! Micsoda véletlen! Mikor is találkoztunk utoljára? Tavaly nyáron, vagy még azelőtt? Miért nem kerestél?

Fel akartalak hívni, de a Jutka mondta, hogy [nyávogva] „a Milán nagy dérrel-dúrral lelépett a cégtől és meghagyta, hogy senkinek ne adjuk ki az új mobilszámát.”

  Ez igaz. Nagyon felhúztam magam, amikor nem kaptam meg a csoportvezetői kinevezést. Sőt, az a krumpliorrú, mitugrász hülyegyerek (valami Veisz) lett a kisfőnök, pedig sokkal később jött a Bitumexhez, mint én! Hallod, még tőlem kérdezgette az okosságokat legalább fél éven keresztül, erre tessék, kitúr a helyemről. Adj a tótnak szállást, kiver a házadból. Érted, hogy mondom. Na mindegy, fogtam magam és kijöttem a horvát részleghez. Emlékszel a három évvel ezelőtti üzleti utunkra? Akkor cseréltem MSN-címet azzal a kis bőrszerkós szöszivel a festékgyár marketingosztályáról. Egy ideig németül leveleztünk, de képzeld, azóta már össze is jöttünk!

Gratulálok! Akkor te most egy szláv nővel jársz? Hogy mik vannak! De mi ez az új tetkó a karodon? És hová tűnt a hátadról a Nagymagyarország-térkép?

  Erre a vagány buldogra gondolsz? Tudod, a barátnőm nagy Dinamó-szurker, aztán engem is megfűzött, hogy járjak ki meccsekre. Zágrábban hattalmas fociélet van, neked is látnod kéne. Ahogy ezek tudnak ünnepelni! Egy szó mint száz, a felkaromon lévő tüskés-nyakörves blöki a Bad Blue Boys nevű helyi ultrák jelképe. Együtt szoktam inni velük az Ožujsko pivót. Persze nem értek egy mukkot se abból, amit mondanak, de szerencsére legtöbbször a csajom is elkísér. A tetkómat nagyon csipázzák a fiúk!

Aha. Azt megértem, hogy a nyilaskeresztet lelézereztetted, de azért nem kellett volna a másik végletbe esni. Ráadásul a mai horvát címerben a šahovnica (sakktáblaminta) piros kockával kezdődik, a rajtad lévő kutya szájában viszont fehér fog az első. Tisztában vagy vele, hogy az usztasa zászlón kezdődött fehérrel? Direkt provokálod a turistákat itt a strandon? Sőt, ezzel a szegény, (enyhén szólva is) megalázott pozícióban lévő dalmatával – itt, a másik oldalon – még a regionális feszkót is szítod. Nem szívesen lennék a bőrödben, ha pont egy beszívott Torcida-ultrának tűnne fel mindez, miközben sorban álltok palacsintáért.

  Mit tudom én, hogy melyik ősrégi címer milyen színű cirádával kezdődött, vagy hogy kinek fáj a 101 kiskutya, mint áldozat. Különben is, a mintákat Hürvoje, a pirszerem mutatta. Én rábólintottam az egyikre, ő meg felvarrta. Ennyi. Nem is nagyon tudtam volna alkudozni vele, mert kiderült, hogy ő ilyen mucsai gyerek, aztán iszonyatos dialektben nyomja ám a szöveget. Nekem még a Jabuka TV is nehéz, alig értek valamit. Hát még őt!

Na, ez már engem is érdekel. Hová valósi a srác?

  Asszem Tengerfehérvár környékéről jött, valami zsákfaluból.

Jujj, de izgalmas! Tényleg, az egyik legfurább nagyobb nyelvváltozat, az ikavica hazája az a vidék. Ezért is hívják a várost Biogradnak. Szerbül ugye Beograd lenne (igaz, olyan már van), Baranyában pedig létezik egy Bijelo Brdo nevű falu, csak hogy az irodalmi ijekavica-alakra is mondjunk egy példát. Persze ezt magadtól is tudod; most látom, hogy fehér Marlborót szívsz, nyilván tudsz magadnak a trafikban horvátul kérni egy dobozzal. De ez még nem minden, mert az hagyján, hogy Biograd környékén i-ző nyelvjárások vannak, emellett egy másik jellegzetesség is megfigyelhető: az élettelen dolgokra vonatkozó kérdőszó („mi?”) nem što, hanem ča. (A harmadik variáns: kaj. Ezekről nevezték el a legjelentősebb horvát dialektusokat.)

  Ja, a cigivásárlással nincs gond, amúgy Rönhillt szívok, ha már itt élek, csak most éppen elfogyott a büfében. Hallod, már régebben se nagyon értettem, amit ezekről a kavicákról meg šajkačákról gagyarásztál. Felhomályosítanál?

Figyu, itt van nálam ez a szakadt bédekker. Most ne azt nézd, hogy milyen ósdi meg hogy „A Jugoszláv tengerpart” cím van ráírva. Otthon teletűzdeltem saját kezűleg nyomtatott térképekkel és leírásokkal, azért néz ki ilyen salátásnak. Várj, kihajtogatom ezt itt, ni.

Szerbhorvát dialektus-csoportok hiper-sematikus térképe (nagyobb méret)

A legvilágosabb kék sáv délnyugaton: a ča nyelvjárástípus i-ző változata, amit a barátod is beszél. A rózsaszín szintén ikavica, de az már što. Mindenesetre nem véletlenül vannak ezek egymás mellett.

  A Szerémségben is van rózsaszín, ahogy látom...

Meg Észak-Bácskában is. Azt mondják nálam okosabb nyelvészek, hogy az északi, úgynevezett „fiatal ikavica” beszélői tulajdonképpen a nagy, középső (boszniai) rózsaszín folt felől vándoroltak fel mai lakóhelyükre.

  És Zágráb környéke miért zöld?

Mert egy kicsit csaltam, amikor a térképet rajzoltam. A 100-150 évvel ezelőtti, falusi-kisvárosi nyelvváltozatokat próbáltam jelölni. Persze ma már a horvát fővárosban és környékén többnyire a horvát köznyelvet beszélik, ami štokavski-ijekavica, mivel a pasztell-narancssárga területek nyelvjárásából jött létre. Zágrábban azonban eredetileg a kaj dialektus volt uralkodó. Sőt, még mostanában is hallani időnként az utcán vagy a villamoson, vérbeli purgerek szájából. De igazán a fővárostól északra jellemző; ha két csáktornyai (Čakovec) arc egymás között elenged egy-egy „kaj bum delal?”-t, vagy „bumo vidli”-t [1], a keletebbről származó átlag szerb/horvát első blikkre azt hiszi, hogy az illetők szlovénül beszélnek. Pedig az előbbi mondatok akár egy Zágrábhoz közelebb eső faluban is elhangozhatnának. Mégsem kerültek be a horvát köznyelvbe. Amikor Vuk Karadžić „megalkotta” a közös, szerbhorvát irodalmi nyelvet, akkor a saját nyelvjárását vette hozzá alapul. Ő viszont a (nyugat-szerbiai) narancssárga színnel jelölt részről származott.

Dejan Savićević montenegrói nyelvészprofesszor és közíró („a délszláv Chomsky”) Zágráb főterén tart előadást. Egy helyi polgárjogi aktivistával, egyben amatőr nyelvésszel folytat nívós eszmecserét az úgynevezett purger nyelvjárásról és értékrendről. Savićević professzor a szájnak a hangképzésen túli egyéb funkcióit ecseteli a tőle megszokott, temperamentumos átéléssel, keresetlen őszinteséggel. Az ad hoc téma: két személy metakommunikációja során az információ-befogadó szájának érintkezése az információ továbbítójának egy másik testrészével, no de nem akarom untatni az olvasót túlzott szakmaisággal. A purger nem más, mint a zágrábiak informális gyűjtőneve, valamint nyelvjárásuk nemhivatalos elnevezése. A szó eredeti, óhorvát :-) [vagy inkább középfelnémet, lásd: bürger] jelentése: „polgár”. A helyi vár falain belül élő patríciusokat különböztették meg e jelzővel a sáncon túl letelepedő „dógyosoktól”. [2]

  Milyen kis önző volt ez a Karadžić!

Talán egy kicsit ez is igaz, de szerintem inkább felvilágosult volt. Attól még, hogy az Oszmán Birodalomban született, ne gondold, hogy Vuk egy elszigetelt burokban élt. Jacob Grimmel és Goethével is levelezett, járt Németországban és Oroszországban, bécsi útjai során pedig barátságot kötött egy Jernej Kopitar nevű szlovén nyelvésszel (aki mellesleg a szláv nyelvű kiadványokért felelős császári főcenzor volt, mégis barátjául fogadta az enyhén Habsburg-ellenes, pán-délszláv érzelmű szerb tudóst. Példát vehetne róla kései kollégája, Szalai Annamária). Vuk tehát jól tudta, hogy Bosznia és Horvátország nagy részén, Montenegróban pedig csaknem kizárólag ije-ző nyelvjárások vannak, ezért szinte természetes volt, hogy ezt javasolta irodalmi nyelvnek akár a kajkavski, akár a szerb ekavica, ne adj’ isten az archaikus–mesterséges szlavenoszerb helyett.

  Az meg mi?

Modernizált egyházi szláv, orosz elemekkel és népnyelvi kifejezésekkel keverve. A koncepció hasonlít a görögök katharevusza nevű, ógörögből újított irodalmi nyelvéhez. Pontosabban az egyikhez a kettő közül, merthogy náluk még mindig diglosszia, azaz kétnyelvűség van. A másikat, mely manapság sokkal de sokkal elterjedtebb, úgy nevezik: dimotiki, tehát „a nép nyelve”. A romanticizmus korszakának nyelvészei Európa-szerte indítottak hasonló mozgalmakat. A Karadžić-féle törekvés is elsősorban azt tűzte ki célul, hogy az irodalmi szövegek, amennyire lehet, népi nyelven íródjanak. (Egyes elvont fogalmak nevei természetesen lehetnek idegen eredetűek.) A kérdés csak az volt, hogy legyen-e a szerbeknek, horvátoknak, bosnyákoknak és montenegróiaknak közös irodalmi nyelvük. Mint azt már te is tudod, lett. (De nem a lett, hanem a szerbhorvát.) Ennek az alapja pedig, mint már mondtam, nem a zágrábi kaj-, de nem is a belgrádi (e-ző) što dialektus, hanem a kettő közötti – kelet-hercegovinai eredetű – népnyelv nyelvtanilag sztenderdizált formája, az úgynevezett újšto. Vuk reformja után egy ideig még a szerbek is kizárólag ezt használták irodalmi célokra, csak később tértek át az ekavicára. Így alakult ki az egységes szerbhorvát nyelv két fő írott változata: az e-ző és az ije-ző változat. (Az i-ző vidékről származó tetkós haverod beszédmódja nem számít irodalminak. De a Zágráb-közeli paraszt bácsié sem.)

  Kezdem érteni. Szóval a što-kaj-ča meg az e-ije-i változatok nem is valódi nyelvjárások, inkább csak ilyen osztályozó minőségek, amelyeket külön-külön be lehet „pipálni”, ha egy adott vidék nyelvéről van szó?

Ez egy nagyon jó megközelítés. Ha az egyszerűséget tartjuk szem előtt, akkor így még logikusabb is, mintha mondjuk egy térképen minden külön dialektust más-más számmal vagy eltérő csíkozással jelölnénk. Tulajdonképpen én is ezért alkalmaztam a piros-kék megkülönböztetést a što–kaj „tengely” jelölésére. Az ezeken belüli jat-reflex variánsokat pedig sötétebb, illetve világosabb árnyalatokkal jelöltem. Helyesen vetted észre azt, hogy ez a sematikus térkép nem konkrét nyelvjárásokat ábrázol (abból sokkal több van), hanem az egyes dialektusoknak a fő „tengelyek” mentén való elkülönítésére szolgál. Azt is megfigyelheted, hogy a ča-csoportnak nincsen ijekavica változata. A ča-terület legnagyobb részén ugyanis kizárólag i-ző nyelvjárások vannak, kivéve a legsötétebb kék árnyalatot, ahol pusztán ekavica dialektusokat találunk. A középkékkel ábrázolt terület kevert, itt az e-ző és i-ző beszédmód egyaránt megtalálható, de az ikavica dominál. A što-csoport tekintetében szerencsére nincs ekkora katyvasz, viszont ott három különböző jat-reflex alakult ki, ezért van három színárnyalat. A kaj-csoportba szinte kizárólag e-ző nyelvjárások tartoznak. [Akinek dunsztja sincs arról, hogy a szerb légitársaságon kívül mi a túró lehet a jat, az sürgősen lapozzon vissza a sorozat harmadik részéhez.]

  Ezek szerint a legnagyobb területen elterjedt što nyelvjárásokból modern irodalmi- és médianyelvek alakultak ki. A másik két csoport pedig ment a süllyesztőbe.

Nem egészen. Merthogy „az utca embere” sosem fogja tökéletesen levetkőzni a saját dialektusát, amikor televíziós interjút készítenek vele. És persze mindig vannak olyan „elvetemült” irodalmárok, akik következetesen ča vagy kaj nyelvjárásban alkotnak, főleg ha mondjuk ausztriai, szórványban élő horvátokról van szó. Ugyanígy, a bunyevác ikavica is elindult azon az úton, hogy teljes értékű irodalmi nyelvvé váljon. A magyarországi bunyevácok „himnuszának” is tekintett „Kolo igra, tamburica svira” -kezdetű dal második sora pl. így hangzik: „Pisma ječi, neda noći mira”. A pisma („vers, ének”) szó itt jól mutatja a szerb pesma i-ző alakját. Persze azon lehetne vitatkozni, hogy ez mennyire irodalom, mert valójában népköltés. Ja, igaz is, Milánkám, nem hiszek a fülemnek: „modern irodalmi- és médianyelvek”? Hogy te milyen kifejezéseket csippentettél föl! Ezek szerint Zágrábban nem csak focit meg poreszt nézel?

  Mindig is lebecsülted a szellemi képességeimet! Csak hogy tudd, a csajommal bérletünk van a Gradsko dramsko kazalište előadásaira! És légyszíves ne ejtsd olyan idétlen hosszú á-val a nevemet, mint valami tahó magyar túrista! Köszi. De visszatérve a nyelvjárásokra, mi a különbség a što meg a nem-što között?

Sok minden. Ha csak egy-egy kérdőszó lenne eltérő, abban nem lenne semmi érdekes. A legfontosabb szerintem a kajkavski jövő idő, mely a szlovén nyelvben lévő alakokhoz hasonlít, de a sztenderd szerbhorvátból kiveszett. (Bum, buš, bu stb.) Hangtani különbségek is vannak, például a hangsúlyozás másmilyen. Vagy mondjuk mindkettőből (tehát a kaj és a ča dialektusokból is) teljesen hiányzik a dž-fonéma. Sőt, Isztria keleti részén és egy-két szigeten maga a č-hang is eltűnt, helyette c-t ejtenek, tehát az ottani nyelvjárás igazából cakavski! (Kici ócó, cak öcá'…) Egyébként a što típuson belüli e-ije-i variánsok között is lehetnek egyéb, tehát nem a jat reflexein alapuló enyhe eltérések. A horvát, bosnyák és szerb nyelvek szétváló szókészleteiről már beszéltünk korábban. Ezen kívül az is elmondható, hogy a horvát összességében lágyabb hangzású; ahogy a horvátok is előszeretettel hangoztatják, hogy ők bizony finomabb lelkek, mint a szerbek. Hrvat neće ti poslati u tri pičku materinu, nego će fino kulturno da ti kaže: „Jeba ti pas mater!” Magyarul: egy horvát nem fog elküldeni a három anyád p*csájába [3], hanem szépen kulturáltan a tudomásodra hozza, hogy „B*sszon anyád kutyával!” Amúgy még a lágy kiejtés szempontjából is vannak kivételek. Például a splitiek beszéde legalább olyan kemény, fakó és tompa, mintha mindegyiküket Danny Trejo szinkronizálná.

  Azt áruld még el, hogy a što jelleghez milyen konkrét dialektusok tartoznak.

Hadd ne soroljam fel az összeset. Inkább mutatok egy másik térképet, igaz, ezen sem lesz rajta az összes nyelvjárás, de sokkal könnyebb leegyszerűsítve megjegyezni. De arra az egyre nagyon kérlek, hogy még véletlenül se akadj ki azon, hogy Vajdaság vagy Koszovó teljes területe be van színezve. A térkép a helyi „jugók” nyelvhasználatára vonatkozik, ha valamelyik faluban csak egy szerb vagy horvát lakik, akkor őrá.

A što nyelvjárás szubdialektusainak területi eloszlása (nagyobb méret)

  Hú, ez már eléggé magas nekem. Egy kukkot sem értenék most, ha ezzel kezdtük volna. De az biztos, hogy nagyon érdekes! Te, figyelj csak! Azt hiszem, jövőre szeretnék beiratkozni a pécsi egyetemre horvát levelező szakra. Segítesz majd kitölteni a felvételi lapot?

Persze. De már csak szlavisztika szakra tudsz felvételizni, horvát szakiránnyal.

  Akkor oda.

[1] Kb.: „Mit tegyek?” és „Meglátjuk”; što dialektusban ugyanez „Što da radim?” és „Vidjet ćemo” lenne. (Vissza)

[2] Savićević: …amiről gondolkodtam. Riporter: Kérlek áruld el, kikre gondolsz! Kik azok az ők? Savićević: Hát ők, a horvátok. Nyilván nem a macedónokról beszélünk, így nem kell megismételni. Bekiabáló: Szar vagy! Savićević: Ó, hogy b*szom a szádat, b+! Azt a csorbafogú pofádat, p*csafej! Gyere ide, te f*sz! Sz*pjál le, purger! Gyere, purger! B*szom a csorba szádat! … Tehát, hogy is mondjam … [a továbbiakban a sokoldalú, nemzetközi tekintélyű lingvista a tárgyban érdektelen témáról, labdarúgó mérkőzések szervezéséről beszél.] (Vissza)

[3] Achtung! Ez a szerb káromkodások egyik alapmodellje. Ha meghalljuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az illetőnek erős a szerb műveltsége vagy legalábbis a srbija.blog.hu potenciális törzsolvasóinak egyike. (Vissza)

Köszönjük a figyelmet! Aki mind a négy részen átnyálazta magát és idáig eljutott, az mindenképp megérdemel egy C-típusú, keményfedeles oklevelet:

„Szerb, horvát, bosnyák, hercegovinai, monte és negró nyelv” – középhaladó szint.

Figyelem!

Ebben a posztban nincs kemény pornó. Akit az vonzott ide, tovább böngészhet az interneten. A 18-as jelzést a szókimondó, pajzán szöveg és egy-két balkáni macsós, erotikus jelenet apropóján raktam ki.

A jugoszláv filmgyártás egyik legprovokatívabb jelenete (álomlány!)

Szinkron:

- Szóval nem akarod, hogy bármit is tegyek érted?

- Szeretnéd, hogy rendet rakjak a szobádban?

- Lóvé nem kell?

- Leszophatlak? Attól megkönnyebbülsz.

Részlet az 1982-es Éljünk úgy, mint a normális világ (Živeti kao sav normalan svet) című filmből. Rendezte: Miloš "Miša" Radivojević.

 ***

Akit egy balkáni macsó keményen gerincre vág...

...az egy tér-idő lyukba kerül, és évekkel később bukkan elő
egy titokzatos szigeten

Legfelül Mira Furlan horvát szinésznő romantikus jelenete Predrag "Miki" Manojlovićtyal, Emir Kusturica: A papa szolgálati útra ment (Otac na službenom putu) c. 1985-ös, Arany Pálma-díjas rendezésében. (Ínyenceknek: Miki Manojlović aktus utáni csapbahugyozós* jelenetével párhuzamosan megszólal a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország. Az általam kiposztolt videón csak az utolsó pár másodpercben kezdődik a dal, de a filmben 2:03:25-től 2:04:30-ig énekli egy női hang, a focimeccs rádiós közvetítésével egyidőben.) A teljes film megnézhető: itt.

Eggyel alább szintén a művésznő látható egy 2008-as Lost-epizódban. Mira Furlan családjával 1991-ben hagyta el Jugoszláviát, két évvel később pedig már szerepet kapott a Babylon-5 c. amerikai sci-fi sorozatban. Az ezredfordulót követően visszaköltözött Horvátországba, de továbbra is feltűnik külföldi filmekben, ahogy ezt egykori kollégája, Manojlović is rendszeresen teszi. Következő videónkon azonban egy "kommersz", hazai reklámfilmhez adta az arcát (és hangját):

Miki Manojlović mint Cyrano a Doncafé szpotjában

***

Aki lazábban kihordja a feketehimlőt, mint menő ovis a bárányhimlőt...

Rade Šerbedžija a Variola vera ("Feketehimlő") c. 1982-es filmben piálós-cigizős-csajozós orvost alakít. A film valós eseményt, az 1972-es belgrádi himlőjárványt dolgozza fel. Ennek a jelenetnek talán a két legnagyobb poénja, amikor a kórházi folyosón a részegen, dajdajozva dülöngélő doki beszól a döbbent betegeknek:

– Mit bámultok? Nincs medvetáncoltatás!

És amikor a járványtól megijedt, irodájába gyáván bezárkózó kórházigazgatót próbálja kicsalogatni:

– Bújj elő, mert a pártház klubjának pincérjei is elfelejtenek, te szado-marxista!

... az simán hozza az orosz maffiózó karakterét is!

Itt pedig szintén Šerbedžija alakítását láthatjuk, Guy Ritchie 2000-es Blöff (Snatch) c. filmjében. A krajinai (likai) származású, jelenleg ismét Horvátországban élő színész ezúttal Boris, az elegáns orosz gengszter és egykori KGB-ügynök szerepét formálja meg. Napjainkban Angelina Jolie készülő "háborús Rómeó és Júlia" -történetében alakítja a nacionalista apa karakterét.

***

 "Mások basznak, de te, szerencsétlen Muzafer, fürödj!"

Egy korosodó "úr" siráma (Kusturica: A papa szolgálati útra ment). Prosztata-reklámok előtti békeidők! A pancsoló nagyapó szerepében az egykori kiváló karakterszínész, és emellett a népszerű szórakoztató tévésorozat, a Kamionsofőrök (Kamiondžije) egyik főhőse, Pavle Vujisić.

***

 Bukott angyal, maga a sátán, vagy valami egészen más

– Mi bukkant a szemünk elé, Makarije atya? Egy bukott angyal, akit az Úr büntet? Avagy maga a Sátán, női testbe bújva?

– Egyik sem, Leontije atya. Az ilyet az egyszerű nép közönségesen dögös picsának nevezi.

Részlet az 1984-es Ilyen csodát még nem láttatok! (Čudo neviđeno) c. filmből, a montenegrói Živko Nikolić rendezésében. A szókimondó pap szerepében a későbbi szerb parlamenti képviselő és elnökjelölt, Velimir "Bata" Živojinović. A "Bata Životinja" (Bata, az Állat) becenevet is birtokló, 1933-as születésű, de még ma is aktív színészlegenda pornófilmeseket megszégyenítő számú nagyjátékfilmben szerepelt hosszú karrierje alatt. Partizánfilmekben ő az "Egy szakadt puskával lelövöm a repülőt!" -alműfaj koronázatlan királya.

* Ilyen turbómacsóizmust látva még Ganxsta Zoli is elismerően csettintene, arról már nem is beszélve, hogy a főhős a szeretőjét nagypocakos, terhes feleségétől néhány méterre varrta le, de többet nem szpojlerezek. (Visszaugrás)

Húsz alkalmazottját magyar nyelvtanfolyamra küldi az újvidéki rendőrség – írja a Magyar Szó című vajdasági napilap internetes kiadása.

Csak ne lenne ennyi magánhangzó! (képünk illusztráció)

Stevan Krstić, az újvidéki rendőrség parancsnok-helyettese elmondta a Magyar Szónak: a nemzeti közösségekkel való könnyebb kommunikáció érdekében döntött úgy a helyi parancsnokság, hogy nyelvtanfolyamra küldi húsz alkalmazottját. Hozzátette, hogy az újvidéki rendőrök között nincs megfelelő számú magyar nemzetiségű foglalkoztatott. A kurzus sikeres elvégzésével kollégáik sokkal eredményesebben óvhatják majd a polgárok személyi biztonságát és vagyonát. A többnyelvűség pedig egyúttal erősíti a magyar nemzetiségű lakosok bizalmát a rendőrségben.

A nyelvtanulást a városi rendőrség és a rendőrkiképző központ kezdeményezésére szervezték meg, az oktatást pedig a szabadkai Szabadegyetem munkatársai végzik majd. A kurzus várhatóan április második felében kezdődik az újvidéki kapitányság helyiségeiben.

Krstić felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség szívesen alkalmazná a szerbiai nemzeti kisebbségek tagjait, ezért várják, hogy minél többen jelentkezzenek rendőrnek – például – magyarul is beszélő fiatalok.

Az újvidéki rendőrök nyelvtanulási akcióját üdvözölte Egeresi Sándor, a vajdasági képviselőház elnöke is.

Zentán és Magyarkanizsán egyébként már korábban is szerveztek hasonló tanfolyamokat (ahogy Romániában is), ám a mostani akció egyedülálló abból a szempontból, hogy a magyar nemzetiségű lakosok aránya Újvidéken és környékén tíz százalék alatti.

(Aki további jópofiskodást olvasna a témában, klikkeljen ide!) 

(Forrás: Magyar Szó, Nyest.hu)

UPDATE: A Vajdasági Rádió-Televízió riporterei Szabadkán eredtek a magyarul tanuló rendőrök nyomába. Mario Madžarević biztos úr (nomen est omen) már magyarul is be tud mutatkozni. (Október 10.)

Tomislav Nikolić, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke az április 16-án, szombaton megtartott demonstráción jelentette be, hogy az előrehozott választások mielőbbi kiírásának érdekében – Gandhi nyomán – erőszakmentes ellenálló akcióba, mégpedig határozatlan ideig tartó éhség- és szomjúságsztrájkba kezd, mivel az "országnak áldozatokra van szüksége" ahhoz, hogy a kormány teljesítse az állampolgárok támogatásának többségével rendelkező ellenzéki koalíció követelését. (A nagygyűlés előtti összefoglalónk: itt.)

Feleségével együtt pártja további képviselői is csatlakoztak hozzá; elvileg szombat óta ők sem vesznek magukhoz semmiféle táplálékot. A csoportot saját kérésükre újságírók hada követi, hogy még véletlenül se merülhessen fel a fogadalom megszegésének gyanúja.

A tüntetés után Nikolić a Képviselőház egyik, az SNS számára fenntartott helyiségébe vonult vissza családjával és legszűkebb stábjával együtt. Boris Tadić államelnök (és a kormányon lévő Demokrata Párt első embere) vasárnap napközben meglátogatta az önként éhezőket, ezen kívül sor került egy négyszemközti megbeszélésre is a két pártvezető között, de nem jutottak megegyezésre "sem abban, hogy Toma [Nikolić közkeletű beceneve – a szerk.] azonnal szüntesse be az értelmetlen sztrájkot, sem pedig a választások időpontjának kérdésében" – nyilatkozta a köztársasági elnök. Hozzátette: "Szerbia EU-tagjelölti státuszának elnyerése után azonnal készen állunk arra, hogy kitűzzük a voksolás időpontját." (Emlékeztetőül: a négyéves parlamenti ciklus szerinti hivatalos dátum 2012 májusa lenne, bármiféle "előrehozott" szavazásról pedig reálisan 2012 márciusa előtti időpont esetében beszélhetünk.)

A Haladó Párt vezérének egészségi állapota vasárnap estére jelentősen leromlott, ezért az ellenzéki politikust kórházba kellett szállítani, ám – túl azon, hogy állítása szerint folyadékot egyáltalán nem vesz magához – az infúzió bekötését határozottan visszautasította, így jelenleg a folyamatos megfigyelésen kívül semmi egyebet nem tesznek orvosai. (Egy belgrádi magánklinikáról van szó.)

Nikolić kórházi ágyán. A háttérben felesége és fia (fotó: Blic)

Szerbiában az orvosok törvényi kötelezettsége, hogy az egészséget veszélyeztető súlyos dehidratáció ellen pácienseiket megvédjék, akár erőszakkal is, de csak két esetben: ha a beteg közvetlen életveszélyben van, ill. ha eszméletét veszítette. Az emberi szervezet ivóvíz nélkül mintegy 48 órát bír ki, élelem nélkül pedig legfeljebb két hónapot, azonban ekkora időtartam után általában már súlyos, esetenként halálos kimenetelű szövődmények fordulhatnak elő.

Jurica Pavičić: „Soha sem kívántam szerbmentes Dalmáciát, akkor én hazaáruló lennék?” címmel megjelent tárcájából néhány érdekes gondolat.

A tábornokok hágai elmarasztalását követően úgy alakult, hogy:

Ezentúl azt mondhatjuk, két Vihar van. Az egyik, amit a tankönyvekben az ifjúságunk tanul. A Vihar-hadműveletben (Oluja '95) 1995 augusztusában a modern Horvátország fényes győzelmet aratott a volt Jugoszlávia katonai potenciálját zömében birtokló szerb agresszor fölött. Dávid legyőzte Góliátot.

A másik, a Brijuni-szigeteken Tuđman elnök és szűk tanácsadói köre által kifőzött ördögi terv: egy etnikai tisztogatással villámgyorsan ki kell űzni a szerbeket. A piszkos munkát pedig Gotovináék példásan elvégezték.

Személy szerint a Vihar-hadműveletig meg voltam róla győződve, hogy hazámban, Horvátországban évtizedekig háború fog dúlni, vagy legfeljebb egy Ciprushoz hasonló kényszerű status quo-ra számíthatunk, jelentős nagyságú de facto szuverén, elszakadt területtel. De akár azt is mondhatjuk, hogy valami olyasmire, ami a Koszovótól megfosztott mai Szerbiában van.

Nyugodtan kijelenthetem, hogy a Viharnak köszönhetem a normális felnőtt életemet. Egy csonkítatlan, független, békés államban élhetek. A háborúnak pesszimista elképzeléseimtől eltérően villámgyorsan vége szakadt és nincs országomon belül „állam az államban”. Ellenséges terület, ahová be nem tehetném a lábam.

Másrészt nyílt titok volt az elmúlt 16 évben, ami nem került be a hivatalos horvát történelemkönyvekbe: a Vihart követően bizony össznépi társasjátékká vált a fosztogatás. Ráadásul nem csak szerbek szívták meg, hanem több olyan horvát is, aki pechjére a Vihar alatt nem tartózkodott a horvát-krajinai ingatlanában. Még olyan, egyébként horvát nemzetiségű kocsmárosról is hallottam, aki utána a környéket járta, és valahol a sokadik faluban rátalált a vendéglátóipari-egységéből „felszabadított” presszókávéfőzőjére, amit kénytelen volt a „becsületes megtalálóktól” visszavásárolni.

És a dicsőséges Vihar ide-vagy oda, ez is azt mutatja, hogy balkániak vagyunk mi is, és hogy a montenegróiakhoz hasonlóan, a dalmát is így harcol: hajduk-, vagyis valamiféle betyár-szokásjog alapján a győztes mindent visz; lop, rabol.

***

De hagyjuk a (számomra egyébként rokonszenves) értelmiségi nyavajgást. Az utca embere szerencsére pragmatikusabb. Jelena Karleuša belgrádi szerb turbofolk-énekesnő történetesen pénteken, Gotovináék hágai elítélésének estéjén lépett fel Zágrábban. (Egy balkáni rendezvényszervezőnek ezek szerint a Hágai Nemzetközi Törvényszék naptárára is figyelnie kell.) Az egyik néző, Robert (18) így nyilatkozott: „Horvát vagyok, de nem mondok le a tábornokok miatt a mulatásról!”

(Forrás: Jutarnji List)

Szól a nóta, száll az üzenet: Robert küldi Zágrábból Anténak a távoli Hágába
Jelena Karleušától a Nisi u pravu ("Nincs igazad") című dalt és azt üzeni:
Kitartás, Tónikám és ne feledd: ólvéjz luk on dö brájt száájd of lájf...
Neked legalább jó sokáig nem kell élőben ilyen giccsparádét látnod!

Ante Gotovina, Ivan Čermak és Mladen Markač ítéletét 2011.04.15-én hirdette ki a Nemzetközi Törvényszék. Mint ahogy arról a Serbia Insajd blogon is beszámoltunk, Horvátországban valóságos tömeghisztéria alakult ki. Noha Čermak szabadon távozhatott, Gotovinát és Markačot bűnösnek találták a krajinai szerb civilek ellen elkövetett etnikai tisztogatásokban. A Jelačić-téren összegyűlt tömeg viszont a felmentésükre számított. Az elítéltek tetteinek elemzésébe és a horvát hiszti boncolgatásába most nem mennék bele. Megtették azt helyettem mások, és biztos, hogy még jó párszor lesz ilyesmire (mármint hisztire) példa. Karadžić ítéletének kihirdetésekor Belgrádban fognak egyesek kukákat borogatni, meg nagykövetségi ablakokat betörni, ezt borítékolom. A dolgot félig-meddig kívülről szemlélve azt kell hogy mondjam: aki az 1989-'95 közötti jugoszláviai események kapcsán, anélkül hogy a történelmi tényeknek utánanézne, bármelyik felet erkölcsileg a másik fölé helyezi, az részrehajló, hovatovább megvádolható erőteljes szerecsenmosdatással.

Folytatás

Csak ennyit akartam mondani. Köszönöm a figyelmet.