Serbia Insajd

Horvátország-szerte a „tábornokok pere” néven elhíresült büntetőeljárásban Ante Gotovinára súlyos, 24 éves büntetést szabott ki a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság. Ivan Čermak másodrendű vádlottat felmentették, míg Mladen Markač harmadrendű vádlott 18 évet kapott.

A három horvát tábornok a hágai ítélethirdetéskor; középen Gotovina  

A francia idegenlégiós múltú Gotovinát Horvátországban a nemzeti érzelműek valóságos popikonként tisztelik. A jó fizikumú, bátor harcos, aki ugyan stratégaként nem jeleskedett. (A kilenc vádpont alól egyetlen egyben mentették fel, a százötvenezer horvát-krajinai szerb kitelepítésének a megszervezése alól, mivel egy ilyen feladat már meghaladta az ő képességeit, azt „igazi” tábornokra, vagyis képzett főtisztre bízták.) Inkább volt Rambo, mint Eisenhower.

Tuđman elnök Gotovinával, az ő Rambójával

Múltjának egyes kétes elemei ellenére (bizonyos guatemalai ékszerlopást is rebesgetnek) Gotovina mégis a horvátok széles tömege számára vállalható hősként viselkedett. Igazi férfi, méltóságteljes macsó, aki a tárgyalóteremben is férfiúhoz méltóan, katonás eleganciával állt helyt. (Másrészt viszont nem adta fel magát önként, hanem évekig bujkált, a Kanári-szigeteken tartóztatták le, ezzel imázsának nem kevés rossz pontot is szerzett.) Tárgyalótermi viselkedését a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe.

A horvátokat sokkolta a súlyos ítélet. Zágráb főterén többezres tömeg döbbenten fogadta az óriáskivetítőn a verdiktet.

 
Huszonnégy év?!

A tengerparti Zadarban (Gotovina egy dalmát szigeten született) egy férfi a hír hallatán kirakatot tört be, és üvegszilánkokkal szándékosan önmagát sebezte meg. A horvát miniszterelnök-asszony, Jadranka Kosor is kijelentette, hogy az ítéletet igazságtalannak tartja. Az ideges légkörben még a közszolgálati televízió munkatársnője is elkáromkodta magát, ugyanis nem vette észre, hogy már élő adásban van. 2011. április 15-én, pénteken, az ítélet kihirdetésére tekintettel még a Saborban, a horvát parlamentben is korábban fejezték be a képviselők a munkát.

A tények azonban makacs dolgok, az elsőfokú ítélet szerint Ante Gotovina megsértette a háborús jogot, egyebek mellett emberölésben is bűnös. Amiért bűnhődni kell, és, ha így nézzük, a 24 év egyáltalán nem egy méltánytalanul eltúlzott büntetés. Viszont egy győztes háború dicsőséges főtisztjeként marasztalták el, ami a közelmúltig nem volt jellemző (személy szerint nagyon helyesnek tartom ezt a legújabbkori tendenciát). Mérsékeltebb horvát publicisták Gotovina felelősségét ugyan nem vitatják, de azt kifejtik, hogy Hágában tulajdonképpen most Franjo Tuđman, a háború alatti horvát elnök felett is ítélkeztek. Hiszen az etnikai tisztogatást nyilván nem Gotovina ötlötte ki.

De nemsoká egy másik hágai elítélt tárgyalása is véget ér. A szerb önjelölt csetnikvezéré, a háborús uszító Vojislav Šešeljé. És amíg Tony Cash szódával elmegy, mint dicső lovag, addig ezt Šešelj "vajdáról" nehéz bevenni. [A gotovina szó jelentése: készpénz. Egy városi legenda szerint némely Horvátországban nyaraló magyar turista már képzelte azt, hogy a Gotovina-kultusz olyan hatalmas, hogy még a számlákra is az ő vezetéknevét nyomtatják.]

Amíg a horvátokat valahogy talán meg lehet érteni, hogy nem tartják fairnek a Gotovinára kiszabott közel negyed évszázadot, addig kevés jóérzésű ember ne helyeselné Šešeljnek, ennek a véresszájú bohócnak a bekasznizását. Aki ráadásul a tárgyalásán is botrányosan viselkedik. Úgy káromkodik, mint egy kocsis; egy meg nem értett, lázadó kamasz gyermetegségét is alulmúló módon. Ráadásul az önjelölt nagyszerb-népvezér szőke hajával, raccsolásával, valahol legalább annyira karikatúrája önnön nagyszerb missziójának, mint amennyire az aprócska, sánta Goebbels volt nevetséges a maga idejében, mint a germán Übermensch-kultusz legfőbb népszerűsítője.

Šešelj és Goebbels, a XX. századi gusztustalansági verseny két előkelő helyezettje

Szóval Šešelj inkább Goebbels, mint Rambo. Nem hinném, hogy van olyan magyar ember aki ne megvetéssel gondolna rá, különös tekintettel arra, hogy a kilencvenes évek elején még nagy mellénnyel ajánlotta a vajdasági magyaroknak, hogy akkor járnak jól, ha mielőbb elhúznak Szerbiából, amíg azt önszántukból megtehetik.

Csakhogy a tények ugye változatlanul makacs dolgok és Šešelj a harcokban nem vett részt, utasítási joga sem volt, csak (?) indirekt uszított. Önként adta fel magát Hágában és amire a pere véget ér, előreláthatólag szabadulni is fog, mert úgy becsülik, hogy kábé annyira fogják elítélni, mint amennyit addig előzetesben tölt. Visszataszító, de az erkölcs és a jog, még a legjobb szándék ellenére sincs mindig pariban. Magam sem változtatnám meg a büntetési tételeket, hiszen akkor valahol a „gondolatrendőrség” felé tartanánk. Az is visszataszító, hogy Šešelj pártja, a Szerb Radikális Párt sokáig amellett kardoskodott, hogy a szerb közszolgálati tévé adófizetői pénzen közvetítse az egész pert. A nem olcsó műsort sokáig valóban adták. Egyetlen egyszer néztem egy szűk fél órányit a perből, ami az amerikai filmekkel ellentétben ugye olyan, mint a legtöbb per. Száraz és megnyugtatóan unalmas. Az ügyésznő videóbejátszásokat indíttatott egymás után, amelyekben Šešelj a kilencvenes évek elején különböző tévéműsorokban fröcsögött. Kifejtette hagymázas elképzeléseit, hogy a szerbségnek éppen melyik nációt és honnan kellene erőszakkal kiszorítani, meg ilyesmi. Az egyes bejátszások után egy szakértő (talán oxfordi társadalomtudós-professzor) előadta, hogy az adott bejátszás szerinte éppenséggel alkalmas gyűlöletkeltésre, avagy nem. A bejátszások gépiesen követték egymást. Közben Šešelj a híveinek csinálta a showt. Grimaszokat vágott, unottan ásított, majd szót kért. És akkor "jó" szokásától eltérően éppen nem küldte el a bíróságot a picsába, sőt még azt sem ajánlotta fel nagyvonalúan, hogy kapják be a faszát, hanem ugyan a maga pökhendi módján beszólt, de történetesen akkor a jogvégzett Šešeljnek speciel igaza volt. Elmondta, hogy ezt nem így kell csinálni: ezeket a felvételeket akár a felesége is készíthette a nappalijukban, s talán soha nem is kerültek nyilvános adásba. Minden egyes bejátszásnál el kell mondani, hogy azt mikor, melyik tévécsatorna sugározta. A bíróság elnöke helyt adott Šešelj észrevételének és az ügyésznőnek ki kellett keresnie, hogy melyik felvétel mikor készült és melyik tévén sugározták.

Šešelj, a hágai gyökér

Ilyen Šešelj, ilyen egy tisztességes jogi eljárás, és majd az a faramuci helyzet is érdekes lesz, amikor a horvát tévénézőknek azt kell látniuk, hogy a telipofával röhögő Šešelj kiszabadul, míg Gotovinának még súlyos évekig a dutyiban kell rothadnia.

Elítélték ma Ante Gotovina tábornokot, a horvát Ratko Mladicsot, ha úgy tetszik. Igaz, mondjuk Zadarban nem érdemes őket összehasonlítani, hiszen Gotovina és csapata a horvát szabadságharc legnagyobb alakjai hazájukban.

A horvát hősöket a szerb hősöktől csak annyi különbözteti meg, hogy más zászló alatt védték a lakosság élete árán is a hazát. A szerbeket is úgy kell előkaparni a lyukakból, ahová bújtak, és Ante sem maga jelentkezett Hágában, annyira nem volt benne biztos, hogy tiszta.

Ma kapott 24 évet Hágában, a horvátok meg ettől padlót fogtak. Miközben a médiában már megkezdődött a vita arról, hogy ez az egész hajcihő milyen megvilágításba helyezi a honvédő háborút, egyesek az utcán kapnak idegösszeomlást.

Egy férfi Zadarban egy kirakatot vert szét dühében, a széttört üveggel pedig kaszabolni kezdte magát. Galéria 

Zágráb főterén is volt nagy sírás:

Még több sírás erre.

Tombol a demokrácia

Van egy parlamenti párt Szerbiában, jelenleg kormányon. Úgy hívják: Demokrata Párt (DS). Van egy másik, éppen ellenzékben, de voltak már kormányon is, akkor épp az előbbiek koalíciós partnereként. Az ő nevük: Szerbiai Demokrata Párt (DSS). Tegye fel a kezét, akinek nem világos!

A 2012-ben esedékes országgyűlési választásokon azonban mégis egy harmadik erő, az "újonc" Szerb Haladó Párt (SNS) fogja – minden bizonnyal – learatni a babérokat, legalábbis a közvélemény-kutatások adatai egybehangzóan ezt mutatják. Az általuk vezetett szövetség 41 százalékot kapna a biztos pártválasztók körében. A kormányzó Demokrata Párt ezzel szemben mintegy 24 százalékos támogatást tudhat maga mögött. Előrehozott választásokat a márciusban megkérdezettek 64 százaléka támogatna.

Gyűlnek az elégedetlenkedők

Érthető, hogy a jelenleg hatalmon lévő DS ebben a helyzetben leginkább abban érdekelt, hogy az ország stabilitásának egyik mérföldköveként jegyzett EU-tagjelölti státusz elérése még a mostani ciklusban valósuljon meg. Az SNS és szövetségesei azonban arra figyelmeztetnek, hogy Mirko Cvetković koalíciós kormánya láthatólag elveszítette szavazóbázisát, így nem jogosult arra, hogy az ország ügyeit a nemzetközi porondon (főleg ilyen fajsúlyos kérdésekben) képviselje, a belpolitikai döntésekről nem is beszélve. Az ellenzéki párt ezért februárban nagyszabású aláírásgyűjtésbe kezdett az előrehozott parlamenti választások támogatására. Félmillió szignót már át is nyújtottak az illetékes intézményeknek, de további 500.000 összegyűjtését tervezik április végéig. (Emlékeztetőül: az ország lakossága Koszovó nélkül mintegy 7,5 millió fő.)

Kitűnő jóstehetség

A Szerb Haladó Párt (neve dacára) nem neoliberális, hanem egy nemzeti-konzervatív tömörülés. Vezetője, Tomislav Nikolić a 2008-as elnökválasztáson még a szélsőséges nacionalista Vojislav Šešelj (a hágai luxusbörtönből irányított) Radikális Pártjának színeiben indult a jelenlegi államfő, a demokrata párti Boris Tadić ellen, akit kis híján le is győzött. Zakójának hajtókáján az egész kampány alatt Šešelj ikonná nemesített fényképét viselte, de úgy látszik, ez a taktika nem vált be. A vereség után kettejük útjai elváltak, Nikolić pedig kilépett a Radikális Pártból és még ugyanabban az évben megalapította a Szerb Haladó Pártot, mely mostanra a legnépszerűbb politikai erő lett az országban. A pártvezér múltjának legsötétebb eleme az a mondat, amely a néhai Dr. Zoran Đinđić halála előtt mindössze néhány héttel hagyta el a száját: "Ha valaki közületek, a következő egy vagy két hónapban látja valahol Zoran Đinđićet, mondja meg neki, hogy Titónak is problémája volt a lábával, mielőtt meghalt." (A 2003 márciusában meggyilkolt miniszterelnök az év elején megsérült egy rendőrcsapat ellen játszott futballmérkőzésen.) Nikolić amúgy híres arról, hogy a parlamentben meglehetősen kulturáltan, európai módra szokott viselkedni.

Tomislav Nikolić, a Szerb Haladó Párt elnöke

Kompország révbe ér?

A Haladó Párt programjának legfontosabb elemei a következők:

• Szerbia területi integritásának megőrzése (Koszovó függetlenségének elutasítása);
• A diaszpórában, különösen a volt jugoszláv tagköztársaságokban élő szerb nemzetiségű személyek és közösségek segítése, állampolgárságtól függetlenül;
• Az ország nemzeti kisebbségeinek védelme;
• Katonai semlegesség, ezzel együtt a NATO-csatlakozás elutasítása, továbbá híd-szerep Nyugat és Kelet (az Egyesült Államok és Oroszország) között;
• A korrupció felszámolása;
• Decentralizáció, vidékfejlesztés.

Szerbiának, mint egy büszke és méltóságteljes nép kis országának, csak akkor van lehetősége arra, hogy világpolitikai szerepét és pozícióját növelje, ha egyfajta hidat képez Kelet és Nyugat között; ha együttműködik tradícionális partnereivel és kihasználja a világ bármely pontjáról igénybe vehető erőforrásokat, tekintet nélkül arra, hogy ezek Keletről, avagy Nyugatról érkeznek-e. Szerbia orientációja az Európai Unió felé szükségszerű és megkérdőjelezhetetlen, azonban az ország csak Koszovóval (mint elidegeníthetetlen területtel) együtt lehet a közösség tagja. Ugyanakkor a szerb államnak táplálnia és fejlesztenie kell kapcsolatait Oroszországgal, Kínával és Indiával éppúgy, mint a világ egyéb feltörekvő gazdasági és politikai hatalmaival, valamint országunk hagyományos szövetségeseivel és barátaival. Ezeknek az elveknek megfelelően meg kell őriznünk és határozottan fejlesztenünk kell kétoldalú kapcsolatainkat, kihasználva az így nyíló lehetőségeket arra, hogy megváltoztassuk azoknak az államoknak a véleményét, amelyek a közelmúltban nem léptek fel támogatólag Szerbia és a szerb érdekek ügyében.

(Részlet az SNS honlapjáról)

Toma Nikolić tehát jó érzékkel választotta meg a pillanatot arra, hogy a mind inkább kompromittálódó radikálisok árnyékából kilépve, a Koszovó-kérdéshez való következetes (megalkuvást nem tűrő) hozzáállásának, ugyanakkor az Európai Unió melletti – legalábbis nyíltan hangoztatott – elkötelezettségének hintapolitikájával minél szélesebb támogatói bázist gyűjtsön maga köré, mialatt a kormány népszerűsége gyakorlatilag megalakulásától kezdve folyamatosan csökkent; részben a gazdasági válság kiváltotta megszorító intézkedések, részben pedig az IMF-hitel, az állami cégek privatizálása és egyéb ügyek miatt. (Legutóbb a szerb olajipari vállalat került az orosz Gazpromnyeft kezébe, az állami telefontársaság osztrák tulajdonba kerülése pedig még idén megvalósulhat.) 

Bazi nagy szerb tüntetés – újratöltve

Az ellenzéki pártok holnapra, tehát április 16-ra minden eddiginél nagyobb demonstrációt hirdettek (2008 februárjától számítva), célul pedig azt tűzték ki, hogy az országgyűlési választásokat még ebben az évben meg kell tartani. Vojislav Koštunica pártja (a DSS) támogatásáról biztosította a fővárosi nagygyűlés szervezőit, ám jelezte, hogy azon közvetlenül nem vesznek részt. Mindazonáltal az SNS és a DSS közötti koalíciós(?) előkészítő-tárgyalásokat folytatni akarják. Egyelőre nem világos, hogy az együttműködés milyen formája valósulhat meg a 2008-ban szintén előrehozott választásokkal leváltott korábbi kormánypárt és egykori radikális ellenzékének "utódpártja" között. "A rendkívüli választások kiírása kapcsán született egyetértés nem elegendő ok arra, hogy mi is részt vegyünk a gyűlésen" – nyilatkozta Miloš Aligrudić, a DSS parlamenti képviselője.

Kormányellenes tüntetés Belgrádban (2011. február 5.)

Az SNS azt szeretné, ha a szavazást legkésőbb 2011. december 18-án megtartanák. A Danas napilap szerint azonban – külföldi forrásoktól származó információ alapján – a szóbanforgó dátum nem más, mint Štefan Füle uniós bővítési biztos március végi, belgrádi egyeztetéseinek (ekkor Nikolićtyal is találkozott) és Tadić elnök brüsszeli megbeszéléseinek folyománya, s mint ilyen, sokkal inkább a kormánypárttól, mintsem a Haladó Párt vezetőjétől eredeztethető ötlet. Nikolić mindössze megpróbálta a tárgyalásokon elhangzott dátumot felhasználni arra, hogy úgy tűnjön, ő diktálja a lépéseket. Valójában azonban Füle volt az, aki felvetette egy esetleges SNS–DS nagykoalíció lehetőségének kérdését, decemberi előrehozott választásokkal.

Hogy ők vezessék a népet Kánaán felé

Mirko Cvetković kormánya azzal érvel, hogy Szerbia még soha nem volt közelebb az uniós tagjelölti státusz elnyeréséhez, ezért most nem jönne jókor sem a korai választások következményeként fellépő belpolitikai instabilitás, sem pedig egyes, nyíltan vagy burkoltan EU-szkeptikus vélemények megerősödése. Jelena Trivan, a Demokrata Párt alelnöke arról nyilatkozott, hogy pártja kész tárgyalni az SNS képviselőivel az esetlegesen korábban (tehát nem 2012 májusában) megtartott választásokról, ám semmiféle ultimátumba nem egyeznek bele, mivel a tagjelöltség mielőbbi elérése prioritást élvez, és amíg az meg nem valósul, addig nem szabad megtartani a voksolást. "Az, hogy Nikolić önhatalmúlag kikiáltotta ez év decemberét a szavazás legkésőbbi dátumaként, nonszensz és a lakosság véleményével ellentétes" – jegyezte meg.

Az egyik kisebbik kormánypárt (a Szociáldemokrata Párt) elnöke, Rasim Ljajić szociális- és munkaügyi miniszter szerint kétséges, hogy még 2011-ben megvalósul a jelöltséghez szükséges feltételek teljesülése és az erre irányuló tárgyalások lezárása, ráadásul ez amúgy sem elegendő arra, hogy növelje a kormányzó koalíció jövőbeni győzelmének esélyét. "Ha meg akarjuk nyerni a következő választásokat, konkrétabb ügyekkel kell foglalkoznunk" – hívta fel a figyelmet. "A jelenlegi gazdasági helyzetben a választásokon elért siker mindenképp a polgárok szociális és anyagi helyzetén múlik, és nem számít, melyik párt van épp hatalmon, pozíciója szükségszerűen gyengébb az ellenzékénél" – fogalmazott. "A reformokat mindenesetre folytatnunk kell" – tette hozzá. Arra kérdésre, hogy a Szociáldemokrata Párt részese lenne-e egy Nikolić-vezette koalíciónak, a miniszter így válaszolt: "Kizárt dolog. A kormány tagjaként osztozunk a Demokrata Párt sikereiben és kudarcaiban. Bár nem biztos, hogy a következő választásokon együtt indulunk velük."

Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk?

Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt alelnöke egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az április 16-án kezdődő demonstráció egészen addig fog tartani, amíg a kormányzó pártok felfogják az összegyűlt tömeg üzenetét és kiírják az előrehozott választásokat. Az országra jelenleg "forradalmi, forrongó hangulat jellemző, de úgy fest, hogy a kormányon lévő erők ezt nem akarják észrevenni" – hangsúlyozta. Kérdés, hogy Belgrádban lehet-e majd piknikezni a Parlament közelében található parkok területén.

Maga a pártelnök – csütörtöki lapértesülések szerint – cáfolja, hogy bármiféle permanens tüntetésre, avagy közintézmények erőszakos átvételére készülnének. "A gyűlés addig fog tartani, amíg véget nem ér, és az mindenképp április 16-án kell, hogy legyen" – fejtette ki Nikolić. "Valami olyat teszünk, amire a kormánynak muszáj reagálnia. Képtelen lesz arra, hogy figyelmen kívül hagyja. Részleteket egyelőre nem árulhatok el" – tette hozzá, kiemelve, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv szerint még aznap tárgyalóasztalhoz ülhet Tadić elnökkel és megegyeznek december 18. misztikus céldátumában. (Csütörtöki tárgyalásuk nem hozott eredményt.) Az uniós csatlakozás híveit azzal nyugtatta meg, hogy meggyőződése szerint az euroszkepticizmus utóbbi időben tapasztalt – felmérésekkel alátámasztott – erősödése átmeneti jelenség és a kabinet intézkedéseinek köszönhető. "Ez is azt bizonyítja, hogy az ország megérett a kormányváltásra" – vélekedett.

UPDATE: Tomislav Nikolić éhség- és szomjúságsztrájkba kezdett, ezzel próbálja kicsikarni a választások mielőbbi kiírását. A Vajdasági Rádió és Televizió összefoglalója (magyarul). Erről szóló írásunk itt olvasható.

Hogy Szerbia nem csupán földrajzi értelemben európai állam, az nem szorul különösebb magyarázatra. A szerb sajtóban népszerű közhely, hogy a délszlávok hamarabb éltek az Európai Unióban, mint hogy az egyáltalán létrejött volna, és némi igazságtartalma talán van is ennek az egyébként demagóg megállapításnak.

Erre tovább 

Bikmakk és Styxx közös sorozata

(1. rész ←)
(2. rész ←)

Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma. Ez itt a jó útra tért szlavofóbok kiskátéja, a  SrbijaBlog  Szájbarágó.

[Milán az évszázad üzletére készül. Ottó – mint tolmács – segítségével most építi ki a balkáni divíziót. Költségoptimalizálási célzattal ugyan mikrobusszal utaznak, de ő már Porsche-katalógusokat lapozgat. Hirtelen gödörbe hajt a sofőr.]

  Azt a rohadt! Majdnem elharaptam a nyelvem! Nem érezted? Hahó, Ottó! Figyelsz te egyáltalán?

Mivan? Ja, ne haragudj, elbóbiskoltam. Mit mondtál? 

  Azt, hogy egy hatalmasat dobott rajtam ez a k*rva busz! Hülye bosnyákok, illetőleg boszniai szerbek (most látom, hogy a táblákon megint csupa krikszkraksz van), nem tudnak rendes utakat építeni! Bánom is én, hogy micsodák, de lefogadom, hogy még nem hallottak a kátyúmentes Budapest-modellről! Az aranyerem is ki fog újulni, meglátod...

Fúúj, Milán. A részletektől kímélj meg, légyszíves. Egyébként ti ragaszkodtatok a mikrobuszhoz, én mondtam, hogy vonattal sokkal kényelmesebb. Legalábbis Szarajevóig, aztán onnét már lehetett volna buszozni. Na, mindegy. [Végül is az a lényeg, hogy az én költségeimet mindenképp fizetitek.]

  Az egész beszerzési osztályt hadd ne vonatoztassam, meg aztán az átszállás se olyan nagy móka. Még véletlenül aknára lépünk, hihi. Így legalább több mindent meg tudunk nézni, ha már idejöttünk, nemcsak Medzsugorit.

Úgy mondják: „Medzsu-gorje”. Esetleg: „Megyu-gorje”. Azt jelenti: „A hegyek közötti.”

Hálásan köszönöm a kioktatást, az ötvenediket ma reggel. Fáradozásaid jutalma egy Gorennye mosógép. De csak ha épségben hazaérünk.

Égő vagy.

  Te mondod? Eszéktől idáig hallgattam a kiselőadásodat Bosznia-Hercegovina politikai berendezkedéséről. Már az entitásoknál elvesztettem a fonalat, de nehogy újra kezdd!

Nem terveztem. Viszont ha szeretnéd, beszélhetünk az „ex-jugó” nyelvekről. Hajnalban akartál valamit kérdezni, csak kissé kómás voltam, ezért beléd fojtottam a szót. Mi volt az?

  Á, csak Eszékkel kapcsolatban. Azt mondtad, hogy az is szláv eredetű név. Mit jelent? 

Hát, ezt fejből nem tudom, utána kéne néznem, de nem hoztam magammal etimológiai szótárt. Külföldön meg marha drága a mobilnet, ráadásul Bosznia 2-es zóna a roaming-térképen. Az biztos, hogy szerbül az oseka jelentése: ‘apály’.

  Na de ez Osijek, ember! Az „-ij-” hová lett? Ellopták a partizánok?

Tessék? Ja, ezt még el se magyaráztam. Teljesen szokványos dologról van szó. A horvátok (meg a bosnyákok, de még a montenegróiak is) egyes szavakban „lágyabban” ejtik az e-hangot. A Bijelo Dugme („fehér gomb”) nevű együttesről biztosan hallottál már. Ha Belgrádban alakult volna, akkor Belo Dugme lenne. Az ‘ember’ jelentésű szerb čovek viszont errefelé úgy hangzik: čovjek.

  Olyan, mint a magyarban a ‘lukas’ és a ‘lyukas’?

Hasonló. Csak míg nálunk a köznyelvben mindkét alakot használják, addig ‘ember’-ből a volt Jugoszlávia területén vagy az egyik, vagy a másik fordul elő. Sőt, Splitben (vagy Észak-Bácskában, Szabadka környékén, ill. Magyarországon a bunyevácok és a sokácok között) azt mondják: čovik. Egy Torcida-ultra valószínűleg „Bili!” kiáltással buzdítja a fehér mezes Hajduk-játékosokat „Bijeli!” helyett. Hivatalos szövegben ezzel már ritkábban lehet találkozni, ugyanis a horvát irodalmi nyelv a što-dialektus ijekavica-változatán alapszik.

  Ühüm. Vagyis...?

A nyelvjárásokra majd még visszatérünk. Most elég annyi, hogy a ős-szlávban volt egy „jat” nevű hang; felrajzolom ide az ablakra [hú, de poros!] az óbolgár kéziratokból ismert cirillbetűs alakját: ѣ. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy hogyan ejtették ki, illetve nyilván területenként különbözőképpen, mivel a mai szláv nyelvekben eltérő reflexei vannak. A közép-délszlávban például -e-, -(i)je-, vagy -i- lett belőle. Fiume horvát nevét biztos tudod...

  Rijeka, ha jól tévedek.

Így van. Azt jelenti: ‘folyó’ (a fiume is, olaszul). Ez alapján meg tudnád saccolni, hogy a szerbek hogyan mondják azt, hogy ‘folyó’?

  Ööö, hát ha nincs benne semmi trükk, alighanem reka. 

Bingó! Már írhatod is az önéletrajzodba, hogy „szerbhorvát avagy horvátszerb, társalgási szint”. Persze nem csak ebben különböznek ezek a naški nyelvek (békepipás ultrapíszí kifejezéssel: naš jezik – „a mi nyelvünk”), ám ez az első olyan dolog, ami egy laikusnak könnyen szemet szúr. Szakszóval ezeket a változatokat e-kavicának, ije-kavicának és
i-kavicának nevezzük.

„Naš jezik”: a szerb-horvát-bosnyák-montenegrói nyelvek (nem dialektusok!)
területi eloszlása a köznyelvi standard alapján (Nagyobb méret)

  A „sima” kavica meg nem más, mint kávé, ahogy a határnál mondta a büfés kiscsaj, nem? Szívesen beleszagoltam volna a... kávéjába.

Kicsinyítő-képzővel, igen. De csak horvátul. Szerbül ugyanis nem kava, hanem kafa, bosnyákul pedig kahva. Ez utóbbi őrzi a legjobban az eredeti török nyelvű alakot (kahve), ami persze nem véletlen. A bosnyák nyelvben amúgy is lényegesen több török eredetű elem maradt fenn. Az ‘udvar’ pl. Belgrádban és Zágrábban egyaránt dvorište, míg Szarajevóban avlija (is lehet). Az Elátkozott udvar címmel lefordított Ivo Andrić -regény eredeti címe: Prokleta avlija. Ugyanígy, a Híd a Drinán eredetijében (Na Drini ćuprija) szereplő ćuprija is sokkal inkább használatos Boszniában, mint bárhol máshol. De ilyen a ‘buli’ jelentésű dernek is. Persze ez nem jelenti azt, hogy a szerbek ne értenék meg, miről van szó. A passzív szókincsüknek természetesen része az összes úgynevezett turcizmus. Nem is beszélve arról, hogy Dél-Szerbiában van egy Ćuprija nevű város. A mindennapi beszédben azonban, ha egy hídról van szó, szinte kizárólag a most fordul elő. A szlovák „Híd-Moszt” pártot még Te is ismered.

  Értem, szóval a szókincsbeli különbségek a szerb, horvát, bosnyák és cérnagórác nyelvek között – ezek szerint – vagy ilyen kafa/kava szintűek, vagy pedig néhány kifejezésüket eltérő nyelvekből kölcsönözték...

Tulajdonképpen igen. Egy harmadik esetben viszont arról van szó, hogy mindkét kifejezés szláv eredetű, csak másmilyen szóképzéssel vagy nyelvi logikával jutottak el hozzá. Az előbbire példa a ‘művelt’ jelentésű szerb obrazovan és horvát izobražen. [Ez hogy jutott eszembe rólad?] Utóbbira pedig a ‘reggeli’, mely Szerbiában doručak („ami ebédig van”; ručak: ebéd), Horvátországban viszont zajutrak (jutro: reggel). Arra is van példa, hogy egy-egy fogalomra mindkét nép echte szláv szót használ, ezek azonban teljesen eltérőek. A ‘kenyér’ megfelelője a horvátoknál kruh, míg a szerbeknél hleb. (Szlovénul szintén kruh, de oroszul hleb, ill. lengyelül is chleb.)

  És mi a helyzet azokkal a szavakkal, amelyek csak egy-egy hangban különböznek?

Olyan nagyon sok van, szinte fel sem lehetne sorolni. A ‘kávé’-t már említettük, de számos egyéb kifejezésben is h–v váltakozás figyelhető meg. Például a magyar ‘bolha’ szó horvát megfelelője buha, míg szerbül ugyanez: buva. Ezen kívül, ugye, a horvátra a latin nyelv hatott jobban, a szerbre viszont a görög. Ennek megfelelően Ciprus neve horvátul Cipar, szerbül azonban Kipar. Ugyanígy: ocean–okean; demokracija–demokratija; Babilon–Vavilon. Néhány szó végződése is kicsit különbözhet: horvát magistar, de szerb magister stb. Ebbe most ne menjünk bele jobban, mert Dunát – vagy ha tetszik, Drinát – lehet rekeszteni a hasonló példákkal. Viszont, ha már az idegenszó-átvételeket említetted, ebben is nagy különbségek vannak. Elöljáróban kijelenthetjük, hogy a szerbek sokkal szívesebben vesznek át egy-egy szót valamely másik nyelvből, míg a horvátok inkább, ha lehet, kitalálnak helyette saját alakokat. (Ebből a szempontból hozzánk közelebb állnak.) Így lett a ‘földrajz’ náluk zemljopis (szó szerint: „föld-leírás”), míg Szerbiában gond nélkül maradt geografija. A hónapnevek is ebbe a körbe tartoznak; míg a szerbeknél a nemzetközi januar, februar stb. terjedt el, addig a horvátok megtartották az ősi szláv elnevezéseket: siječanj, veljača, ožujak stb. A ‘foci’ Belgrádban fudbal, Zágrábban nogomet. Nálunk van ‘futball’ is, meg ‘labdarúgás’ is.

  Nálunk mostanában egyik sincsen, sajnos. Bezzeg a jugóknál! Ők legalább a vébékre azért ki szoktak jutni: Šuker '98-ban gólkirály lett, az orlovik pedig hogy legyőzték már a Nemzeti Tündéket [Nationalelf] tavaly! Apropó, én eddig azt hittem, hogy az ortodox vallású szerbek sokkal konzervatívabbak, most pedig kiderül, hogy a nyelvük csak úgy hemzseg az idegen szavaktól!

A horvátoknál erősebb a nyelvművelés. Ez egyfelől mindig is így volt, részben pedig annak köszönhető, hogy mindenáron el akartak szakadni a szerb nyelvváltozattól. Azért, természetesen, nem kell félni, hogy egy idő után nem fogják megérteni egymást (más kérdés, hogy egyesek már ma sem akarják). Attól még, hogy másképp hívják a hivatalos nyelvet, tudományos értelemben nem feltétlenül válik szét a kettő, ill. négy változat. Az utódállamok tévécsatornái jellemzően minden nyugat-balkáni országban foghatók, és a könyveket is be lehet szerezni. Nagyon sokszor előfordul olyan, hogy egy-egy külföldi szerzőt, teszem azt, csak horvátra fordítanak le; olyankor a belgrádi irodalombarátok kénytelenek horvátul olvasni. Fordítva egy kicsit nehezebb, bár Szerbiában is adnak ki latin betűs műveket, viszont ha az adott könyv épp a cirill ábécét használja, akkor a horvátok cirillt csak látásból ismerő részének, különösen a fiatalabbaknak, teljesen kínai lesz.

Egyazon könyv (Chevalier–Gheerbrant: Dictionnaire des symboles)
szerb és horvát nyelvű fordítása. Egy jottányit különbözik...

  Miért nem térnek át a szerbek latinbetűs írásra?

A 19. század elején még lett volna lehetőségük rá, hiszen a románok pont így cselekedtek. Manapság azonban semmi értelme ennek, jól megszokták mindkét írásfajtát; mégis, az iskolában először a cirill ábécét tanulják meg és ha valamit gyorsan jegyzetelniük kell, akkor a többségük – főleg az idősebbek – automatikusan cirill betűkkel teszi. Ugyanakkor számítógépen a latinica jóval gyakoribb.

  Pöppet skizofrének, nem gondolod?

Van benne igazság. De milyen legyen egy nép, kulturális értelemben félúton Bizánc és Róma, Oroszország és a Nyugat, az Oszmán Birodalom és Európa között? Mindenesetre ez népszerű téma az irodalmukban és a költészetükben. Ha már itt tartunk: íme, egy újabb különbség a szerb és a horvát között. Vuk Karadžić – róla még lesz szó egy másik alkalommal, de semmi köze Radovanhoz – híres elve, az „Írj úgy, ahogy beszélsz és úgy olvass, ahogy le van írva” -tétel („Piši kao što govoriš i čitaj kao što je napisano.”) kissé sérül a horvátoknál. Ők ugyanis – ellentétben a szerbekkel – nem kiejtés szerint írják az idegen nyelvű szerzők nevét.

Vuk Stefanović Karadžić (1787-1864): „a délszláv Kazinczy”
A cirill írásmód és en bloc a szerbhorvát nyelvtan megreformálója

  Szerintem pont a kiejtés szerinti írás gáz! Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy az én vezetéknevemből mit csinálnának!

És a szerbek mit szóljanak? Mi magyarok tudnánk helyesen írni az ő nevüket kiejtés szerint is (Tadics), meg ha nagyon akarjuk a szerb latinica szerint is (Tadić), ezzel szemben a magyar sajtóban legtöbbször ezt látjuk: Tadic. Még jó, hogy a rádióban nem ciripelnek, amikor kiolvassák.

  Miért baj az, ha egyszerűen ékezetek nélkül, de az alapbetűket változatlanul hagyva írjuk ezeket a délszláv neveket? Mi sem örülnénk neki, ha a németek Schemjän vagy Djuhrtschaanj néven illetnék a magyar politikusokat, de az szerintem nem para, ha a hosszú magánhangzókra nem teszik ki a vesszőt. Miért kéne Đinđićből mindenképp Gyinygyityet csinálni? Akkor már inkább maradjon Djindjic.

Szerencsére mostanában nem nagyon ty-zik a magyar sajtó a szerb nevek végén. Azt azonban el kell fogadniuk, ha egy Magyarországon élő szerb ember magyarosan, pl. Sztevanovitynak (Zorán és Dusán) szeretné magát hívatni. Ellenpélda a híres Vujicsics-együttes névadója, Vujicsics Tihamér. Az ő családja inkább a cs-t preferálta. Milosevits Péter (irodalomtörténész, egyetemi tanár) pedig a szentendrei és kalászi szerbek körében hagyományos névátírási konvenciók alapján lett anyakönyvezve. Ez idáig három különböző forma, és ha napjaink bevándorlója mondjuk ragaszkodik ahhoz, hogy a személyi igazolványában Iks Ipsilonic vagy Iks Ipsilonić legyen, arra is van lehetősége. Valójában az egész problémakör onnét ered, hogy a standard szerb köznyelvben tényleg van egy hallható különbség a č és a ć hangok között. A Magyar Tudományos Akadémia pedig annak idején úgy szabályozta az idegen írásrendszerű nyelvek – pl. orosz, görög, kínai, arab – átírását, hogy az minél közelebb álljon az eredeti kiejtéshez. (Persze szintén bizonyos konvenciók betartásával: Lyermóntaf helyett ezért Lermontovot írunk és mondunk). Tudtommal mindig is viták tárgyát képezte a szerbhorvát ћ (ć) magyar visszaadása. Ezt csak tetézi, hogy noha a szerb nyelv hivatalosan cirill betűkkel írandó, a latin ábécé használata épp olyan általános. Ráadásul az alig különböző horvát kizárólag a latint használja; így elég bénán festene egyazon szövegben mondjuk Ante Pavelić (esetleg Pavelic) és Szlobodan Milosevics neve, így, ahogy leírtam őket. Zavaró és félrevezető!

  Mi akkor a megoldás szerinted?

A '90-es években meggyökeresedett „Milosevics”-alak szerintem már kipusztíthatatlan. A frissen előálított publikációkban azonban következetesen jelölni kellene az ékezeteket. (Nem nehéz, magyar billentyűzetkiosztással: AltGr+2 vagy AltGr+9, majd utána a megfelelő alapbetű.) Nem azért, hogy a szlavistáknak szívességet tegyünk, hanem azért, mert az ékezet nélküli c-ről nem mindig lehet egyértelműen eldönteni, hogy a három lehetséges hang (c, č, ć – magyarul megközelítőleg c, cs és ty) közül melyiket jelölte eredetileg. Így Mirko Cvetkovićból nem lenne mondjuk – ne adj' isten – „Csvetkovics” a hangzó médiában.

  De mi van akkor, ha egy angolul megjelent hírből dolgoznak?

A Google és a Wikipédia a barátjuk! Csak egy gyors keresést igényelne a dolog, mielőtt elmentik a fordítást. De szerintem a nagykövetséget vagy a Szláv Filológiai Tanszéket sem ciki felhívni ilyesmivel.

  Nem értem, miért vagy úgy kiakadva az ékezetek hiányán.

Lássuk csak... Mit gondolsz, hogyan kell kiejteni a Macska-jaj meg Az élet egy csoda rendezőjének nevét? Tudod, az a K-betűs, eredetileg szarajevói muzulmán, manapság uzsicei (öhöm... bocsánat, drvengrad-küstendorfi) pravoszláv fazon, aki zenél is. A harmadik hang szerinted s (mint Sára) vagy pedig sz (mint Szilárd)?

  Én eddig kizárólag Sárával hallottam!

Na látod. Pedig valójában sz-et kellene ejteni, vagyis akadémiai átírásban Kuszturica lenne. Ugyanígy a szerb Žarko Šešum nevét – vágod, aki a Cozma-gyilkosság egyik súlyos sérültje volt –, nos őt hallottuk már tévés hírekben „Szeszum”-nak is. Néha még a keresztnevét is eltévesztették (z-vel mondták, mint Zoltán; teljes káosz). Mindez annak köszönhető, hogy a hírszerkesztők nem tették ki az ékezeteket!

  Valóban szörnyű. Emiatt már aludni sem fogok tudni rendesen! Tulajdonképpen miért is izmozol annyira az ejtésen, meg az átíráson? Nem speckó-jednó? Ezek annyira másodlagos kérdések. Irigylem a problémáidat, öregem!

Te akarsz Magyarországra Megafas homlokzatfestéket importálni, de ha neked jó...

***

A kurzus mai része egy vendégprofesszor előadásával zárul

„Én olvasok” – hat különböző délszláv nyelven
A Szürrealista Toplista oktatóvideója. :-)

A fenti videó magyar fordítása

Slobo: Most pedig tekintsenek meg egy tanulságos jelenetet a nyelvről!

Perhan: Kedves nézőink! Mindaz, ami elbizonytalanít minket, átlagembereket, idáig ugyanúgy elbizonytalanította az irodalmárokat és a tudós lingvistákat is. Ezért látogattunk el Čajničébe, a Nyelvtudományi és Irodalmi Intézetbe…

(FOLYTATÁS)

 (→ Negyedik rész)

Stanko "Cane" Subotić multimilliomos szerb üzletemberről 2001-ben jelent meg a horvát Nacional hetilapban egy cikksorozat. Ő a balkáni dohánycsempész-maffia keresztapja az újság szerint. „Halálosztaga” az ő parancsára likvidálta Radovan "Badža" Stojičićt, Branislav "Dugi" Lainovićt, Jusuf Bulićt, valamint Milan Đorđević "Bombon"-t. [Nyugat-Balkánon a legtöbb kemény bűnözőnek, mellettük sok sportolónak, esztrádművésznek, üzletembernek és politikusnak a média a ragadványnevét is közzéteszi. Talán csak a komolyzenei- és a balett szubkultúra mentes az "Arkan", "Legija", "Pikszi" és "Tref" típusú gúnynevektől.]

Ezen kívül azt is megírták, hogy palesztin terroristáknak csempészett fegyvert Horvátországból és a Moszad is megfigyelte. Dubajban Zoran Đinđić egykori szerb kormányfő társaságában Szaddám Husszein bizalmasaival is felvette a kapcsolatot; Szerbia részére iraki kőolajimportról tárgyaltak, amit dohányáruval barteroztak volna le. Subotić korábban az egykori szerb diktátor, Slobodan Milošević bizalmasa volt, majd miután kegyvesztetté vált, balkáni érdekeltségeinek székhelyét Montenegróba helyezte át. Milo Đukanovićtyal, a kis balkáni állam fiatalos, sármos elnökével baráti viszonyt ápolt. Sohasem a nevén, és pláne nem „Elnök Úr”-nak, hanem „barátom”-nak szólította. Drága karórákat ajándékozott neki, amiket Đukanović különösen kedvelt. Subotić „mellesleg” két harmincmillió dolláros elnöki repülőgépet is adott „barátjának”, amiről a maffiózó mágnás nagyvonalúan annyit mondott, hogy „hosszútávú, kamatmentes kölcsönt nyújtott Montenegró népének”. Đukanovićról nem árt tudni, hogy nem sokkal elnöki mandátumának lejártát követően Olaszország a kiadatását kérte. Cigarettacsempészettel vádolják. Országának, a második legfiatalabb európai államnak, Montenegrónak az európai uniós felvételét még annál is jobban gátolja az állami szintű szervezett bűnözés, elsősorban a dohánycsempészet gyanúja, mint hogy a kilencvenes évek elején a délszláv polgárháborúban főképp a montenegrói rendőri és katonai fegyveres erők lelkén szárad a történelmi Dubrovnik szétlövése.

Subotić az ominózus horvát újságban megjelent cikksorozat előtt a dúsgazdag üzletemberek csendes, unalmas életét élte. [Horvátország „kéthetilapos” ország. Szerintem Magyarországon nincs olyan befolyásos nyomtatott sajtótermék, mint a horvátoknál a Globus és a Nacional. Kb, mint Németországban a Der Spiegel.] Viszont miután Milošević kegyvesztettjévé vált, olyan, horvátbarátsággal cseppet sem vádolható „publicista” is könyvet írt róla (Stanko Subotić–Cane Žabac, a dohánymaffia királya címmel), mint az önjelölt szerb csetnikvezér, aki jelenleg Hágában várja a háborús uszításért nemsoká kiszabásra kerülő ítéletét. Vojislav Šešeljről van szó. Mindezek után legfeljebb leheletkönnyű, tejszínhabos leszbishownak tűnik, hogy többek között olyan hírek is felreppentek róla, miszerint a kilencvenes években üzleti nézeteltéréseinek rendezését gyakran olyan szakemberekre bízta, mint például Marinko Magda. A több országban tucatnyi büntetőeljárás hatálya alatt álló Subotićnak ebből a helyzetből kellett a botrányos médiamegítélésén javítani. Meglepő, de e „sajtóhiroshima” után egyáltalán nem áll rosszul a szénája!

Először is nézzük, a Google mit ajánl: az első találat Stanko "Cane" Subotićra ugye a közszereplők Facebookja, a Wikipedia. Ahol nemhogy a szervezett bűnözésről, de még a dohány-nagykereskedésről sem olvashatunk. Helyette megtudhatjuk, hogy Kelet-Európa egyik leggazdagabb üzletembere 1959-ben született, egy egyszerű dél-szerbiai munkáscsaládban. Már gyerekkorától asztalosműhelyben dolgozott, mellette viszont kiváló tanuló volt, majd huszonévesen Franciaországba ment szerencsét próbálni. A nyolcvanas évek közepén visszatért szülőföldjére, az egykori Nagy-Jugoszláviához tartozó Szerbiába, ahol több sikeres varrodát alapított. Tipikus, a kapitalizmusba átváltó, rendszerváltás-közeli, későszocialista sikersztori. Cigarettahegyek helyett arról írnak, hogy a konszolidált üzletember szívecsücske az igényes, minőségi bor. Francia borászatából a Fehér Házba is került szállítmány. Családjával Genfben él, középiskolai szerelmét vette el és legszívesebben antik bútorok sajátkezű restaurálásával tölti szabadidejét. Mindez már némi wikin-túli infót is tartalmaz Cane „rózsaszín” sajtójából.

Persze ez még nem sokkal múlja felül a tasnadipeter.com és .eu nívóját, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a fentiek zömében a Google első találatai között fellelhető, Subotićra vonatkozó tartalomból kerültek kimazsolázásra. Oké, aki egy kicsit is konyít a Wikipedia szerkesztéséhez, az jól tudja, hogy elegendő akár egy kamaszt megbízni, aki szerény juttatatás fejében karbantartja a számunkra elfogadható tartalmat, a fedezet nélküli hiúságban még rajtunk bloggereken is túltevő, önkéntes, felfuvalkodott Wikipedia-szerkesztők esetlegesen ettől eltérő cenzoriális szándéka ellenére. Ami viszont a jogi PR magasiskolája, az a második Google-találat, Stanko Subotić nemzetközi jogászcsapatának honlapja. A több országból verbuvált sztárügyvédekkel, és természetesen egyéb szakemberekkel felvértezett szupercsapat visszafogottan elegáns, mégis első ránézésre is messzemenően professzionális benyomást keltő, szerb, angol és francia nyelvű honlapot tart fenn. Mellesleg keresőoptimalizálásban (SEO) sem gyöngék, hiszen rögtön a találati lista elejére röpítették az oldalt, a bulvár-szenzációkat maguk mögé utasítva.

A honlap közérthető, pikírt posztokban ostromolja Subotić (állítólagos) befeketítőit. Az első poszt a Milan Beko–Miroslav Mišković szerb médiavállalkozó-párost vádolja a szerb nemzeti vagyon meglopásával és mellesleg megemlíti, hogy a nevezett személyek sikertelenül áskálódnak Subotić ellen. Ennek ellenére a weboldalt elsősorban elegánsan tálalt optimizmus jellemzi.

A fülek csoportosítása és visszafogott pasztell-árnyalata magáért beszél: „Eljárások”, „Nyomásgyakorlás”, „Harc az igazságért”, „Győzelem”.

A think global, do local másik iskolapéldája, a fenti, szintén amerikásra szabott megjelenítés vegyítése a szerb sajátosságokkal: PDF formátumú lapok, rajtuk Subotić kontúros képe, a fejlécben más-más kiemelkedő tudós, avagy polgárjogiharcos-idézetek (pl. Einstein, Malcolm X). A PDF fájlok törzsszövegében szemelvények olvashatók Szerbia alkotmányából, valamint a szerb BTK-ból és a helyi büntetőeljárási törvényből. Ezen kívül az ENSZ Egyetemes emberi jogi nyilatkozatából az ártatlanság vélelmét, a törvény előtti egyenlőséget, valamint az alapvető emberi jogokat definiáló szakaszok is szerepelnek. A honlap fő tartalma természetesen a Moszkvától Genfig nyert perekről szóló beszámolók hosszú sora. Subotićról nem hivalkodó, öltönyös, avagy a sokat dolgozó, megfáradt üzletember kliséjét hozó, nyakkendő nélküli, fehéringes fotókat látni a honlapon.

Egy másik, a stanko-subotic.com címen elérhető honlapon az irodájában zakóban, nyakkendőben beszélő Subotić videóüzenetben mondja kamerába, hogy kálváriája azzal kezdődött, amikor egy alkalommal textiláruját nem tudták egyéb módon kifizetni, mint dohányáruval ellentételezve. Így csöppent ő a dohánybizniszbe, amit az ellene összeeesküvők a befeketítésére használnak.

Hogy Cane bűnös-e, vagy ártatlan, az mindebből természetesen nem derül ki. Él a jogi PR nyújtotta eszközökkel, amiért balgaság megvetni. Egyrészt nincs új a nap alatt, legfeljebb egy legújabbkori öszvérről beszélünk a jogi PR apropóján. Aki szerint a törvény előtti egyenlőség elvét sérti, hogy mindezt pénzelni tudja – ami egy átlagbűnözőnélembernél szóba se jöhetne –, gondolja el, hogy egy sikeres, ezért drága ügyvédet sem tud bárki megengedni magának, és ez emberöltőkkel ezelőtt is így volt. Mint a magyarul legalaposabban dokumetált újprimitivista balkáni rocker, Sejo Sekson nyilatkozta (ugyan nem ebben a témában, ám a mondandója mégis hasonló): „Egy idősebb rokonom mondta, hogy stylist az ő idejében is volt, csak úri szabónak hívták.”

A posztot a remek jogi PR-szakblog, a Petrocelli blog ihlette.

Joska Broz, Josip Broz Tito félkegyelmű unokája nagy marhaságot mondott a minap. Már tiltakozik is mindenki, aki benne akar lenni a híradóban. Rég beszéltek már ekkora nagy állatságokat Szerbiában, az mondjuk igaz. Joska Broz, aki nemrég alapította meg saját kommunista pártját, a belgrádi Studio B tévében azt nyilatkozta, hogy a partizánok túl kevés embert öltek meg, sokkal többet kellett volna.

A Szerb Újságírók Független Szövetsége az eset kapcsán kiadott nyiltakozatában kitért arra, hogy Szerbiának, ha demokratikus államra akar hasonlítani, szembe kell néznie Titó partizánjainak és a csetnikek bűneivel, és persze a délszláv háborúban elkövetett gaztettekkel is.

"Ha igaz lenne, hogy a partizánok a háború után minden ellenségüket megölték, maga most nem ülne itt" - osztotta ki Titó komcsi unokája az SPO (Szerb Megújhodási Mozgalom) képviselőjét a stúdióban. "Megölték a dédapámat" - mondja a videóban az SPO-s, amire Titó unokája csak annyit felel: ezek szerint túl keveset öltek meg.
 

Alighanem érdekes évek jönnek Szerbiában, ami a múlt tisztázását illeti, hiszen azt a nyilvánvaló tényt, hogy Titó meg a társai igazi görények voltak, a lakosság egy jelentős része nem tudja elfogadni. A partizán életérzést 50 évig fogyasztották Jugoszláviában, nem lesz könnyű elengedni a gyermekkor hőseit. Érthető valahol az ellenállás. Mi lenne itt, ha kiderülne, hogy Boka és nemecsek tulajdonképpen gyilkosok?

Egy szuper példa, magyar szinkronnal.

Szabadka központjának tervezett szétbarmolása évek óta téma. Mindez sajnos kevés publicitást kapott, főleg a magyarországi médiában. Talán többet ér, mint fuldoklónak a szalmaszál, hogy a magyar bloggerek közül az utóbbi időben néhányan foglalkoztak a témával, és hogy rövid időn belül két ilyen poszt is címlapra került az egyik piacvezető magyar nyelvű hírportálon.

A Táj-kert blogon és az Ingatlan.net magazinban már tavaly áprilisban megjelent egy-egy viszonylag hosszabb összefoglaló a témában. A Falanszter és a Mandiner e tárgyban írt idei posztjait is korrektnek tartom. Természetesen a helyi és az országos (értsd: szerbiai) szarkeverés finom nüanszait nem tudták minden tekintetben visszaadni. Az ügyről, született szabadkaiként, és viszonylag gyakran szülővárosomba látogatóként talán többet tudok, mint egy átlagos magyarországi újságolvasó, de korántsem tartom magam a téma szakértőjének. Néhány szubjektív meglátás tőlem:

Ki Szabadka Ceauşescuja?

Többen vannak, és nem csak a jelenleg regnáló, koszovói születésű, a Demokrata Párt színeiben politizáló, szerb polgármester. Vajmagyar politikusoknak, vállalkozóknak is van vaj a fülük mögött.

Egyértelműen rossz az ilyen jellegű "városfejlesztés"?

Ugyan nem vagyok urbanista, és mélységében nem ismerem a témát, de szerintem igen. Már a Népszínházat se kellett volna lerombolni, képmutató módon csak a homlokzatát meghagyva az épületnek. Mögé épül egy, az eredeti épület nagyságának többszörösét kitevő betonhodály. A környező házak fölé fog tornyosulni. Egy neves építésprofesszor is rámutatott, arra, amit józan paraszti ésszel is könnyű felfogni: oké, felépül egy hatalmas színház, de attól még nem nő meg a kulturális igény, kik fogják megtölteni? Kevés dolog nyomasztóbb, mint egy üresen kongó, majd egy idő után elhanyagolttá vált, fölöslegesen túlméretezett létesítmény. Szegeden és Eszéken is az eredeti állapotot állították helyre, itt is azt kellett volna.

Etnikai színezettől független ingatlanpanamákról van szó?

Nagyjából igen. Helybéli magyarok, horvátok és bunyevácok is részesülnek a tortából, ugyanakkor sok szerb civilnek is fáj a "szép új világ". Azt viszont valószínűnek tartom, hogy főleg azokat, akiknek nincs érzelmi kötődésük a városhoz – pl. nemrég települtek be –, hidegen hagyja a kulturális örökség eltékozlása. Régi? Minek? Hagyjunk meg pár épületet, de az se baj, ha csak a homlokzatot,  mintegy skanzenként, oszt bontsuk le a többit. Építsünk "szebbet", korszerűbbet, neobizáncibbat! És ismétlem, tisztelet a nem kevés kivételnek, meg mi tényleg nem vagyunk az a habzószájú, turbómagyarkodó blog (már csak a címünk is ugye nomen est omen) de ez a "mindenáron a városközpontban lakni" -mentalitás is "ősi vadrác szokás". Szabadkán kétszobás központi panellakás árából akár kétszintes peremvárosi családi házat lehet venni. (A tervezett  "rendezést" követően megduplázódik a központi lakosok száma.) Az igényt nyilván ez is duzzasztja.

Miért pont most indult be a buldózer?

Paradox módon Szabadkának Trianon, és főképp az 1948-as, Jugoszlávia–Szovjetunió (inkluzíve Varsói Szerződés csatlósállamai) babaruhaszéttépés után sikerült a kommunista rezsim szemében kétség kívüli szarvashibából bizonyos fokig őzerényt kovácsolni. A túl nagyszámú nem-szláv kisebbség, meg az országhatár vészes közelsége gyanússá tette a várost. Míg a Trianon előtti Magyarországnak, és megalakulásakor a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak is az egyik legnagyobb és leggazdagabb városa volt, addig az erőforrások tudatos elvonásával sikerült néhány évtizeden belül a jugoszláv városok toplistáján a huszadik helyre visszaszorítani. Ez alatt értendő az is, hogy nem "fejlesztették", értsd nem barmolták el a központját neobarokk-sztálinsilókkal és egyéb ötágú csillagban végződő betonförmedvényekkel. (Ebből a szempontból) sajnos többé nem kockázati tényező a város, így beindultak a megalomániás ingatlanfejlesztések.

Nincs érdemi ellenállás? Legalább lelkes civilek?

Sajnos nem sokról tudok. Egy lány ír szerb(horvát) nyelven egy szimpatikus blogot, zömében a témának szentelve; "Kulturocídium Szabadkán", és "A Zöld szökőkút megölése", valamint "Urbanocídium a Zsolnay-kerámia Zöld szökőkúton" és hasonló címekkel. A szabadkai lapok mellett az újvidéki Magyar Szóban, egyéb vajdasági lapokban olykor cikkeznek a tárgyban. Többeknek, többünknek kellene fellépni, talán még nem késő.

EU, Brüsszel?

Nem tudom, hogy felkarolta-e valamelyik képviselőnk, de ha nem, hajrá! Két iPad-os alkotmányozás vagy szókimondó twittelés közben itt a remek twist! A habzószájú EU-ellenes szerbek mellett azért van egy jelentős réteg, főleg, az ingatlanpanamábanfejlesztésben érdekeltek, akik fosnak az EU-tól. Klassz kis performanszt lehetne rittyenteni, mondjuk Brugge történelmi centrumában egy tervezett Szabadka-központ -"fejlesztésnyi" területet körbekerítve. Ha T. Eurobürokratáink mégsem veszik az adást, akkor a Felvidéktől Erdélyig, az Anyaországban, Muraközben és az Őrvidéken is hívja fel erre mindenki EP-képviselője figyelmét!

Íme, egy szabadkai lokálpatrióta rokonszenves blogja. Bízzunk benne, hogy nem csak a fényképeket fogják unokáink is látni.

Bikmakk és Styxx közös sorozata

(Első rész ←)

Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma. Ez itt a jó útra tért szlavofóbok kiskátéja, a  SrbijaBlog  Szájbarágó.

  Szevasz, öregem! Hogy ityeg a fityeg? Nem kaptál még káposztamérgezést? Hetek óta nem láttalak! Hová tűntél?

Nahát, a Milán! Hallom, megint balhéztak a tesódék meccs után. Már nem nyomod velük a rendőrattakot? Ja, amúgy helló. Köszönöm kérdésed, jelentem: megvagyok. Múlt héten kissé leharcoltan éreztem magam, mert megjöttek a lengyel cserediákok; persze elvittük őket bulizni, aztán hajnalban valahogy kikötöttünk a koliszobájukban. Volt náluk pár üveg bölényfüves vodka meg az a frankó oscypek sajt vagy egy tonna. Ne nézz ilyen bután, olyan mint a parenyica, csak más a formája, afféle díszes kézigránát-szerű, lerajzolom... mindegy. Persze ezek az edzett mazúriai fiúk jobban bírták az iramot, mint én, pedig azért nem ma kezdtem az ivászatot. Szóval, lényeg a lényeg, nem gyengén lettem másnapos, ők meg frissen és üdén belibbentek a péntek délutáni ismerkedő-mítingre. Nagy nehezen odavánszorogtam, de aznap este már nem tudtam lejönni, hogy bevasaljam rajtad a múltkori sört.

  Igaz is, Ottókám, szavad ne feledd, ezt a kört most már mindenképp én fizetem. De cserébe lenne majd egy-két kérdésem, ha megengeded. Viszont azt még nem mondtad el, hogy miért nem toltad ide a képed a lengyelbuli előtti hétvégén.

Akkor pedig – ha tudni akarod – Vajdaságban voltam. Az egyik ottani csoporttársam leszervezte, hogy meghívjanak egy szlávára. Hatalmas élmény volt.

  Hűha, gratulálok! Pörgős életed van, haver. Kijut minden földi jóból: kaja, pia, nők!

A kaja-pia része az rendben van, de a nőket nem tudom, miért kombinálod bele. Sajnos már hónapok óta csak próbálkozások vannak, mostanában valamiért nem jön össze a csajozás-projekt.

  Épp egy perccel ezelőtt mesélted el, hogy a jugó haverod befizetett egy menetre valami szláv macánál. A zabcséplő zöld Zetor kombinál, én ugyan nem, de ha egyszer magad mondtad...

A szlávára gondolsz? Tudod mi az, hogy krsna slava?

  Lövésem sincs, de már megint krákogsz. Igyál egy kortyot.

Látom, humorodnál vagy. A szláv krst szóból jön a magyar ‘kereszt’. A szláva pedig egyfajta családi védőszentünnep a szerb ortodox hagyományban. Jovánovicsék évente egyszer az asztalfőre ültetik Szent János ikonját, ugyanígy tesznek egy másik napon Nikolicsék Szent Miklós arcképével, illetve Gyorgyevicsék Szent György képmásával. Mellé raknak egy gyertyát meg egy jó nagy kalácsot, majd kerítenek egy papot, aki némi adomány ellenében felszenteli a lakás összes helyiségét. Főznek rengeteg vicces kaját (ebben nem tévedtél, bár nem tudom, hogy neked bejön-e a darált főtt búza, mint olyan) és meghívják az egész rokonságot, a harmadik unokatestvérük sógornőjének keresztfiáig bezárólag, lehetőleg különböző turnusokban. Mindez akár több napig is tarthat, szerencsés esetben a komáék szlávájával is konstellál, és akkor hetekig. Egy ilyenen volt szerencsém vendégeskedni.

  Ja, hogy innen fúj a szél! Megint ez a szva... szlavisztika-bolondozás. Azt hittem, legalább összejöttél egy tüzes bácskai menyecskével. De akkor ez ilyen nacionalista ünnep?

Most mondom, hogy családi banzájról van szó.

  Jó, hát augusztus huszadikát is lehetséges szűk otthoni körben megülni, csak éppen nincs túl sok értelme. Viszont akkor minek neveztek el egy vezetéknév-napot a szlávságról?

A slava azt jelenti (többek között), hogy ‘hit, dicsőség’. Amikor 2006-ban összefirkáltátok a Szabadság téri hősi emlékművet, biztos láttad rajta az orosz слава és a magyar ‘dicsőség’ szavakat. De ez van a pravoszláv kifejezésben is, amely a görög orthodox („helyes vélemény”) tükörfordítása.

  Bocs, de én nem firkáltam, csak a kordon mögül üvöltöztem. Az ortodoxról viszont a talmud-zsidók jutnak az eszembe.

Nos, pont ezért célszerű a pravoszláv kifejezés használata, amikor az ortodox kereszténységről van szó. Vagyis nem, nem az ortodox zsidókra, hanem a görögkeleti vallásra gondolok. A -szláv utótag pedig épp az előbb említett slava származéka, nincsen köze a szlávok népnevéhez.

  Ezt eddig nem is tudtam. A népnév egyébként honnan ered?

Valószínűleg a slovo („szó, beszéd”) szótőből. Lásd: szlovák, szlovén, stb. Így hivatkoztak egymásra, mint olyan emberekre, akiknek a beszédjét meg lehet érteni. Ezzel ellentétben áll az a kifejezés, amelyet az idegenekre használtak: nemec, vagyis „néma”. A magyarban is innen ered mind a ‘német’, mind pedig a ‘néma’ szavunk. (Pontosabban az utóbbi egy melléknévi tőből.) Persze most nem akartalak rekonstruált protoszláv alakokkal traktálni, úgyhogy az egyszerűség kedvéért mindegyiket bolgárul mondtam.

  Miért pont bolgárul?

Mert a legrégebbi ismert szláv nyelv az óbolgárnak is nevezett óegyházi szláv, amelyen Cirill és Metód első bibliafordításai készültek a kilencedik században. A modern dialektusok közül a legközelebb a macedónhoz áll. Egyébként a pravoszláv egyházak még ma is használják liturgikus nyelvként, országonként kissé eltérő formában.

  Cirill és Metód... ők találták ki a cirill betűket is, nem?

Nem egészen. Ez egy messzire vezető és bonyolult kérdés. A legkorábbi fordításokhoz semmiképp sem a ma ismert cirill ábécét használták. A glagolicáról biztosan nem hallottál még, majd egyszer arról is ejtünk szót; ha akarod, hozok fénymásolt kéziratokat.

  Asszem kihagyom. Ettől a Cirill-Metódtól (brrr, olyan mint a Marx-Engels) különben is feláll a szőr a hátamon. A kedvenc tótjaid nagyon híresek arról, hogy minden második felvidéki magyar településen gründolnak egy hozzájuk köthető szoborépítést.

Igen, mert a „szlávok apostolai” személyesen is megfordultak azokon a területeken. Akkor még jól megértették az ott lakó morvákat, akik a későbbi Csehszlovákia középső részén és a mai Dunántúlon meg Észak-Magyarországon éltek. Nem véletlenül van egy csomó földrajzi nevünknek szláv eredete: Balaton, Keszthely, Veszprém, Tapolca, Nógrád, stb.

  Bratyiszlavát ki ne felejtsd! De ha már az egykori Csehszlovákiát emlegeted: ott (a magyarokon kívül) főleg csehek és szlovákok laktak; ez alapján azt hinné az ember, hogy a volt Jugoszláviában meg jugók és szlávok. Azt tudom, hogy a szerb, a horvát és a szlovén szláv nyelvek, a szabadkai farmerárusokat viszont mindig is jugóknak hívtuk. Ők lennének a délvidéki magyarok? Van egyáltalán jugoszláv nyelv?

Jesszus. Látom, neked már nem volt kötelező oroszul tanulni. A юг [jug] ugyanis Tolsztoj nyelvén szintén a déli égtájat jelenti. A jugoszláv nem más, mint déli szláv. Tudod, vannak a nyugati szlávok: lengyelek, csehek, szlovákok, stb. A keleti szlávok legfőbb képviselői az oroszok mellett az ukránok és a fehéroroszok. A déli szlávok csoportjába tartoznak a volt Jugoszlávia szláv ajkú népein kívül a bolgárok is. Ezeket a csoportokat az egyes népek földrajzi közelsége mellett a hozzájuk tartozó nyelvek nagyfokú hasonlósága is jellemzi.

(Nagyobb méret)

  Én azt hallottam, hogy két bármilyen szláv anyanyelvű ember beszédbe tud elegyedni egymással...

Ez azért nem teljesen igaz. (Most ne azokat vegyük alapul, akik esetleg – veled ellentétben – megtanultak oroszul.) A csehek és a szlovákok könnyen és jól megértik egymást, a lengyelekkel azonban már nehezebben társalognak. Az ukránok az orosszal vagy a lengyellel – habár akadnak nehézségeik – sokkal jobban elboldogulnak, mint mondjuk a horváttal. A bolgároknak viszont a szerb könnyebben megy, mint a szlovén és az orosz egyszerűbb, mint a szlovák. Általánosságban tehát elmondható, hogy az egymáshoz közelebb lakók között magasabb a kölcsönös megértés foka. Nem is olyan régen (ezerkétszáz éve) még egy nagyrészt egységes szláv nyelv létezett csak, ami jó néhány, egymástól sok szempontból eltérő, de egymással magas szinten kommunikálni képes nyelvjárásra oszlott fel. (Hasonlóan ahhoz, amit ma tapasztalunk pl. Olaszország egyes részein.) Ezeket a nyelvjárásokat azonban nem választották el éles határok, hanem fokozatosan olvadtak egymásba. Leegyszerűsítve: ha valaki elindult a mai Szlovénia területéről és faluról falura sétált, elméletileg eljuthatott mondjuk Kijevbe vagy Novgorodba úgy, hogy minden útba eső településen csak egy kicsit beszéltek máshogy az emberek. A magyar államalapítás (egyéb történelmi tényezőkkel együtt) viszont kissé elválasztotta egymástól a különböző szláv törzseket, így egy idő után ez már nem volt igaz. A déli szláv nyelvek ekkoriban kezdtek elszigetelődni.

Középkori Ironman: 1300 kilométer, de szótár nélkül!

  Engem pont a déli csoport érdekel. Azt mondtad, hogy a bolgárok is közéjük tartoznak. A délszlávokról elnevezett országnak (Jugoszláviának) viszont nem volt része Bulgária. Hogy is van ez?

Ez egy olyan kérdés, ami már az orosz-török háború (1877-78), de még inkább az első Balkán-háború (1912-13) idején eldőlt: a szerbek és a bolgárok között alapvető érdekellentét feszült. Többek között a mai Macedónia területének hovatartozása miatt. Itt jegyzem meg, hogy a macedón nyelv kb. annyiban különbözik a bolgártól, mint a szerb a horváttól, szóval tényleg csak politikai okok miatt nem jött létre Pán-Délszlávia.

  Mondjuk én Jugoszláviát se tudom hová tenni. Az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom eltérő fejlődésű területeiből összetákolt állam, ráadásul olyan sokféle nyelv!

Nézd, a magyarok és az albánok kivételével legalább a legnagyobb népcsoportok mindnyájan szlávok voltak. Belgiumban vagy Svájcban sokkal nagyobb nyelvi különbségek vannak. (Nem is beszélve olyan országokról, mint India.) Bár az igaz, hogy a kulturális különbségek többet számítanak, hiszen ezek vezettek végül Jugoszlávia felbomlásához.

  Jó is hogy itt tartunk. Legfőképpen arra vagyok kíváncsi, hogy mi a különbség ezek között a jugoszláv nyelvek között. Múltkor az Ecseri-piacon láttam egy szerbhorvát-magyar szótárt. Ezek szerint a szerb és a horvát nagyon hasonlóak. Vagy nem?

Stimmel. Tudományos értelemben egy dialektus-rendszerről (diarendszerről) van szó, melyet a nyelvészek közép-délszlávnak neveznek. Történelmi-politikai okokból beszélhetünk két, illetve négy önálló nyelvről, és akkor még a bunyevácokat nem is említettük. De mindezek körülbelül annyira különböznek, mint mondjuk a németen belül a bajor és az alemann.

  Kettőből hirtelen négy meg öt lett? Ezek osztódással szaporodnak?

Most az egyszer nem is mondtál olyan bődületes hülyeséget. A montenegróiak például épp mostanában találtak ki maguknak két új, a szerb helyesírásban eddig nem létező mássalhangzót. Ettől függetlenül a szerb, horvát, bosnyák és montenegrói: kábé ugyanaz a hímvessző eltérő csomagolásban, ahogyan a művelt délszlávok mondják. (Isti kurac, drugo pakovanje.)

  Háhá, ez tetszik. De mi a helyzet a szlovénnel?

Na látod, a szlovén teljesen különbözik az összes többitől és nincsen olyan „párja”, mint a macedónnak a bolgár. [Hacsak a vendet nem számítjuk külön nyelvnek.] A szomszédos horváttól valamivel távolabb áll, mint mondjuk a cseh a szlováktól. Egyébként több mint hetven kisebb-nagyobb nyelvjárása van, lényegében ahány völgy, annyi dialektus. Szlovénia és Horvátország határa pedig – legalábbis manapság – egyben erős nyelvi határ is, a közép-délszlávban megfigyelhető finom átmenetek nélkül. Bár ez elég szubjektív dolog, de szerintem maga a szlovén lényegesen nehezebb a keleti szomszédnyelvnél; ha valaki tanult horvátul, akkor írott formában még úgy-ahogy megérti, szóban viszont csak a mondanivaló lényegét. Szerencsére ilyenkor a szlovének egy része könnyen átvált szerbhorvátra, mert az iskolában idegen nyelvként megtanulták.

  Várjunk csak! Most akkor van szerbhorvát nyelv vagy nincs?

Jó kérdés, sokat lehet rajta vitatkozni. Igazságot nehéz tenni benne, mivel nem független a politikától sem. Egy Weinreich nevű fószer ezt mondta az egyik előadásán jiddisül: „A shprakh iz a dialekt mit an armey un flot.”

  Eddig is gyanús voltál nekem, de most már nem mosod le magadról az elempés sóletszagot! Mit karattyolsz?

Ha érne valamit a német nyelvvizsgád, akkor megértenéd: „Egy nyelv nem más, mint hadsereggel és hadiflottával rendelkező dialektus.” Vagyis csupán arról van szó, hogy bármely független állam szíve joga, hogy eldöntse, önálló nyelvet beszél-e. Ezzel természetesen a nyelvészek nem kötelesek egyetérteni. A szerb és a montenegrói azonosságát így is kevesebben vitatják, mint például a bosnyákét és a horvátét. Persze a legtöbb polémia a szerb és a horvát különbözősége körül van. Erről majd legközelebb beszélünk bővebben.

  Csak ne fikázd a német nyelvvizsgám! Benne van abba' minimum két prémium tetkó és három piercing ára! Apropó, odalenn miért nem működhet az, ami a friccek esetében nem is kérdés? Ausztriában és Németországban nyilvánvalóan egy kicsit máshogy beszélnek, mégsem köt bele senki abba, hogy mindkét helyen németnek hívják a hivatalos nyelvet.

Így alakult. Ha akarod, erről is ejthetünk szót a jövő héten. Azt már most elárulhatom, hogy nem csupán a kiejtésbeli változatok miatt van ez az egész. Sok egyéb tényező is szerepet játszik: történelmi különélés, szókincs, no meg a nyelvművelés.

  Schmitt Pali bácsinak micsoda kihívás lenne lelkes nyelvművelőként álamfősködni valamelyik délszláv országban! Mindenesetre nagyon várom a következő beszélgetésünket. Most pedig agyő, legyél jó és szobatiszta. Tessék, itt egy ezres ötszázas a múltkori meg a mai sörökre. Aztán sok sikert a hamvas szláv nőciknél!

A képen látható hölgyek nemcsak egymást lájkolják, hanem a jugókat szerbeket is –
avagy éljen a pán(pravo)szláv nyál... („Bocsáss meg, nővérem, Jugoszlávia!” anno 1999.) 

(→ Harmadik rész)

Egy dél-szerbiai faluban élő 49 éves férfi nem tudta feldolgozni, hogy felesége három éve elhagyta és az asszony több mint egy éve újra megházasodott. Különösen volt anyósát hibáztatta házasságuk zátonyra futásáért, mivel szerinte az idős asszony mindenbe  beleszólt.

A korábban pszichiátriai kezelés alatt álló, ám gyógyultnak nyilvánított Obrad Pljesković múlt kedden késő délután munkahelyén kereste fel volt felesége új férjét. A mezőgazdasági gépszerelő „utódját” egyedül találta a szerelőműhelyében, ahol a két férfi heves szóváltásba keveredett. Veszekedésük verekedéssé fajult és Pljesković egy traktorkulccsal agyonverte a 47 éves N.A.-t, volt felesége új férjét. A műhelyben csak ők ketten tartózkodtak. Pljesković flexszel feldarabolta a holttestet, majd a testrészeket Zastavájával a saját házába szállította. A niši vágóhíd felszámolásáig, közel két évtizeden keresztül ott hentesként dolgozó Pljesković jelenleg alkalmi munkákból él, főleg disznóvágásokon böllérként segédkezik. Mintha sertéshússal dolgozna, szakszerűen feldolgozta az emberi tetemet.

Ezt követően felhívta volt feleségét és azt mondta neki, hogy átgondolta a dolgokat: hajlandó aláírni a válásuk óta rendezetlen, vagyonmegosztó papírokat. Egykori felesége és volt anyósa mindezt örömmel fogadta. Pljesković barátságosan, egy tálca csevappal állított be a két nőhöz. Azt mondta, hogy tegnap egy disznóölésen dolgozott, ott kapott disznóhúst, marhahúst pedig egy barátjával cserélt, abból készült a finomság. Ragaszkodott ahhoz, hogy a hölgyek előbb egyék meg a kóstolót, majd azt követően rátérhetnek a múltbéli sötét ügyek elsimítására.

Miután az asszonyok a csevapcsicsából belakmároztak, Pljesković előkapta a mobilját és megmutatta a két döbbent nőnek a fényképfelvételeket, valamint a húsdarálásról egy rövid videót. A felvételek az újdonsült férj (illetve vő) földi maradványainak feldolgozásáról, a különböző munkafolyamatokról készültek.

– Disznót és marhát is zabáltatok! – csak ennyit mondott. Pljesković volt anyósa (74) azonnal sokkot kapott és a helyszínen összeesett, míg a tettes volt felesége sikítva rohant ki a házból és meg sem állt a közeli rendőrőrsig. Perceken belül a helyszínre érkezett a körzeti megbízott, hogy letartóztassa Pljeskovićot, aki nem tanúsított ellenállást. Jelenleg igazságügyi-elmeorvos szakértő megfigyelése alatt áll.

A két nőt is kórházba szállították. Mentálhigiénés ellenőrzést és gyomormosást követően azonban hazamehettek.

– Csak azt furcsállottam egy kicsit, hogy Obrad Vegetát is rakott a darálthúsba, mert korábban ilyet soha sem tett, de már több mint három éve nem ettem a csevapjából. Én is változtatok időnként az ételreceptjeimen – nyilatkozta Pljesković egykori anyósa.

A hírt felkapta a bulvársajtó és az újságírók szabályosan megszállták az apró Niš melletti települést.

– Idáig a kutyát sem érdekeltük. Békés, dolgos nép lakik itt, erre most tessék, a tévé meg az újságok kihozzák, hogy vérengző kannibálok vagyunk. Mindenféle bizarr főzőműsorokat forgatnak rólunk! – nyilatkozta elkeseredetten Seloslav Prostaković, Izmišljeno falu polgármestere.

  A kép illusztráció.

Prvi April Press/Travanj-nj-nj-nj